Pf.22017/2008/4 — Pf.22017/2008/4 — Zalaegerszegi Törvényszék

A Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság 3.Pf.22.017/2008/4. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság a dr.Kövesdi Balázs ügyvéd (7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 25.) által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) I.r., II.rendű felperes neve (ugyanottani lakos) II.r. felpereseknek, a dr.Fesztóry Tibor jogtanácsos által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Nagykanizsai Városi Bíróság 1.P.20.496/2006/49. számú ítélete ellen 50. sorszámon előterjesztett alperesi fellebbezés folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

KÖZBENSŐ ÍTÉLETET:

A másodfokú bíróság megállapítja, az alperes azzal, hogy a helységnév helyrajzi szám hrsz.-ú ingatlanon bázisállomást létesített, a felpereseknek kárt okozott és ezért őt kártérítési felelősség terheli.

Egyebekben - a kártérítés összegszerűsége tekintetében - a perköltségre is kiható hatállyal az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot e körben a per újabb tárgyalására és új határozat hozatalára utasítja.

Az alperes fellebbezési költségét 338.000.- (háromszázharmincnyolcezer) Ft-ban, a felperes ugyanezen költségét 50.000.- (ötvenezer) Ft-ban állapítja meg.

A közbenső ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt egyetemlegesen a felperesek részére 4.800.000.- Ft kártérítést, továbbá 399.160.- Ft perköltséget, valamint az állam javára 276.000.- Ft feljegyzett illetéket.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az alperes a helységnév helyrajzi szám hrsz.-ú, a természetben a ingatlan címe szám alatt található ingatlanra 2001-ben mobiltelefon bázisállomást telepített. Ezen bázisállomás a felperesi ingatlanhoz közel, mintegy 70 méterre található, és azon egy 30 méter magas antenna került elhelyezésre, amely a felperesi ingatlanról közvetlenül látszik, annak látványa a felperesi ingatlan szempontjából meghatározó, esztétikailag kifejezetten negatív hatású.

Megyei Jogú Városi Jegyzője jegyzői határozat száma számú 2002. május 31. napján jogerőre emelkedett határozatával a bázisállomás használatbavételi engedélyét végleges jelleggel megadta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperesi ingatlan ezen bázisállomás okozta károsodása a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének időpontjával állt be, következésképpen a felperesek ezen időponttól számított 5 éven belül érvényesíthették az alperessel szemben kártérítési igényüket, ehhez képest ténykérdés, hogy a felperesek a bírósághoz 2006-ban fordultak, így követelésük az alperes e tárgyú kifogása ellenére nem évült el. Emellett az elsőfokú bíróság megállapította azt is, hogy a felperesek 2006. március 8-án tértivevényes küldeményként postára adott levélben szólították fel az alperest a bázisállomás okozta kár megtérítésére, amely okirat az elévülést egyébként is megszakította.

A felperesi kereset jogalapját illetően az elsőfokú bíróság megállapította, a perben kirendelt igazságügyi távközlési szakértő szakvéleménye szerint az alperes a perbeli bázisállomást valamennyi körülmény mérlegelésével megállapíthatóan a legoptimálisabb helyre építette meg, ugyanakkor a szakértő szerint tény az is, hogy műszaki szempontból Kiskanizsa városrész lefedése az alperesi hálózattal megvalósítható lett volna akként, hogy az alperes lakott területen kívül létesít hasonló berendezéseket, ugyanakkor a jelenlegi eredmény eléréséhez több hasonló állomás építése lett szükséges.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint e tényre figyelemmel az alperes kártérítési kötelezettsége megállapítható, miután a létesített bázisállomás a felpereseket ingatlanuk használatában szükségtelenül zavarja, ezen zavarás ugyanis csak és kizárólag akkor lett volna szükségesnek minősíthető, ha az alperes bizonyítja, hogy az adott létesítményt máshol nem, kizárólag ezen a területen tudta volna megépíteni.

Az elsőfokú bíróság kifejtette, a jelenlegi megoldás mind a beruházási költségek, mind a műszaki szempontok alapján a legkedvezőbb, az alperesnek ugyanakkor figyelemmel kellett volna lennie a beépített lakókörnyezetre, továbbá az ott élőkre, ekként tehát a bázisállomást övező lakóingatlanok forgalmi értékcsökkenéséből eredő károkat meg kell térítenie.

A felperesi követelés összegszerűségét illetően az elsőfokú bíróság megállapította, a perben két igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői vélemény került beszerzésre, amelyek között ellentmondások mutatkoznak, az elsőfokú bíróság ugyanakkor a két szakvélemény közül a Frei Miklós szakértő által elkészített szakvéleményt találta életszerűnek, és ezért a felperesi ingatlan forgalmi értékcsökkenését ezen szakvélemény alapján a forgalmi érték 30 %-ában, 4.800.000.- Ft-ban határozta meg, és az alperest ilyen összegű kártérítés megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében az alperes annak megváltoztatását és a felperesi kereset elutasítását kérte.

Az alperes fellebbezésében gyakorlatilag a perbeli védekezését ismételte meg, mindenekelőtt akként, hogy álláspontja szerint a felperesi kereset elévült, figyelemmel arra, hogy a perbeli bázisállomás 2001. március 11-én került felállításra, a töretlenül érvényesülő bírói gyakorlat szerint ez az elévülés kezdő időpontja, nem pedig a használatbavételi engedély kiadása, ezen időponthoz képest a kereset az alpereshez 2006. október 6-án érkezett meg, az öt éves elévülési idő eltelt, annak megszakítására a felperesek által hivatkozott levél nem alkalmas, figyelemmel arra, hogy azt egy, a perben félként nem szereplő Bolf Mária nevű személy intézte az alpereshez, ekként tehát annak a felperesi követeléshez köze nincsen.

A felperesi kereset jogalapjával kapcsolatban az alperes kifejtette, a bázisállomás átvállalt állami feladatot megvalósító közcélú szolgáltatás biztosítása érdekében létesült, a hírközlési törvény (2001. évi XL.tv.) 32.§ /2/ bekezdése alapján a bázisállomás működtetése nem minősül a Ptk. 100.§-ában meghatározott szükségtelen zavarásnak, arra figyelemmel, hogy a perben kirendelt híradástechnikai szakértő is megállapította, hogy az alperes a bázisállomást a legoptimálisabb helyen létesítette. Szükségtelen zavarás hiányában pedig az alperes kárfelelőssége nem áll be.

A marasztalás összegszerűségét illetően az alperes vitatta az elsőfokú bíróság azon eljárását, mely szerint Frei Miklós szakvéleményét vette figyelembe döntése meghozatalánál arra figyelemmel, az alperes álláspontja szerint a szakértő összehasonlító adatokat nem kutatott fel, emellett pedig a 30 %-os értékcsökkenés országos viszonylatban is példátlanul magas.

A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A fellebbezés részben alapos.

A másodfokú bíróság meggyőződése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperesek követelése az alperessel szemben nem évült el, továbbá, hogy az alperes által létesített bázisállomás a felpereseket ingatlanuk használatában szükségtelenül zavarja, tévedett ugyanakkor, amikor a felperesi kárigény összegszerűségét Frei Miklós szakértő szakvéleménye alapján határozta meg.

Figyelemmel arra, hogy az alperes fellebbezésében mindenekelőtt a felperesi követelés elévülésére hivatkozott, a másodfokú bíróság elsődlegesen az elsőfokú ítéletet e körben bírálta felül. Ennek során megállapította, az elsőfokú bíróság azon álláspontja, mely szerint a felperesi követelés nem évült el, helyes, ugyanakkor annak indokolását pontosítani szükséges a következők miatt.

A másodfokú bíróság osztja az alperes fellebbezésben, illetve már az ellenkérelemben is kifejtett azon jogi álláspontját, mely szerint a felperesi ingatlan forgalmi értékcsökkenésében jelentkező károsodás az alperesi bázisállomás felépítésének időpontjához, és nem a használatbavételi engedély kiadásának időpontjához köthető, ugyanakkor álláspontja szerint ez a tény a felperesi követelést elévültté még nem teszi, figyelemmel arra, hogy a perbeli iratok szerint a bázisállomáshoz tartozó torony 2001. március 11-én ugyan elkészült, de ezen időponthoz képest a felperesek 2006. március 8. napján tértivevényes küldeményként postára adott, és az alpereshez intézett kártérítési felszólítást is tartalmazó levele az elévülést a Ptk. 327.§ /1/ bekezdése alapján megszakította.

A másodfokú bíróság a rendelkezésére álló peres iratok alapján megállapította, a felperesek az elsőfokú eljárásban eredetiben felmutatták, illetve másolatban csatolták 28., illetve 32/A/F. sorszámon azon két 2006. március 1. napján kelt levelet, amelyet több érintett ingatlan tulajdonos intézett az alpereshez a bázisállomás létesítésével okozott kár megtérítését is követelve, ezen iratokból egyértelműen megállapítható, az alperesi védekezéssel ellentétben, hogy mind az I., mind pedig a II.r. felperes a felszólító levelet aláírta. Ezen levelek 2006. március 8. napján, tehát az alperes által állított elévülési időt megelőzően tértivevényes küldeményként postára adásra kerültek, a tértivevényen átvevőként az alperes ugyanazon meghatalmazottjának, illetve dolgozójának az aláírása található kétséget kizáróan, aki az alperes részéről a perbeli keresetlevelet is átvette.

Ekként tehát megállapítható, hogy a felperesi felszólítás az alpereshez megérkezett, azt pedig az alperes a perben meg sem kísérelte bizonyítani, hogy az általa 2006. március 17. napján átvett küldemény a felperesi állítástól eltérő tartalmú volt.

A másodfokú bíróság összefoglalt álláspontja tehát az elévülés kérdésében az, hogy amennyiben az elévülési határidő a bázisállomás tornya felállításától is kezdődik, a felperesek által hivatkozott írásbeli felszólítás az elévülést megszakította, következésképpen a felperesek kárigényüket a rendelkezésre álló határidőn belül érvényesítették.

A felperesi kárigény jogalapját illetően a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel mindenben egyetért, a hasonló tárgyú perekben több éve folyamatosan és töretlenül érvényesülő bírói gyakorlat szerint ugyanis a perbelihez hasonló létesítmények építésekor a szolgáltatónak az érintett közösség számára semmiféle hátrányt nem okozó, vagy enyhébb hátránnyal járó megoldást kell választania akkor is, ha az többletköltséggel jár, vagy hatékonyságában minimális eltérést mutat a választott megoldáshoz képest, de még alkalmas a kívánt cél elérésére. (BH.2002.évi 357.sz. Jogeset, BH. 2006. évi 184.sz. Jogeset)

Jelen perben megállapíthatóan, az aggálytalan hírközlési szakértői véleményből következően, az alperesnek meg volt a műszaki lehetősége arra, hogy Kiskanizsa városrész lefedettségét lakott területen kívül eső bázisállomások felépítésével biztosítsa, amint azt a térségben működő két további mobilszolgáltató is megtette, az alperes nem ezt a megoldást választotta, aminek következményeit viszont viselnie kell, hiszen a perbeli építmény az előzőek okán a felperesek szempontjából nyilvánvaló szükségtelen zavarást valósít meg.

Ami a felperesi kárigény összegszerűségét illeti, a másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú ítélet e körben megalapozatlan a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján.

A másodfokú bíróság tényként állapítja meg, hogy a forgalmi értékcsökkenés körében az elsőfokú bíróság két szakvéleményt szerzett be, amely szakvélemények két lényeges kérdés tekintetében egymástól gyökeresen eltérnek. Exner Béla szakértő szerint ugyanis a felperesi ingatlan forgalmi értéke 2002. óta változatlan, 12.720.000.- Ft, Frei Miklós szakértő szerint ugyanakkor a 2002-es 12.500.000.- Ft-os forgalmi érték a helyszíni szemle időpontjára, 2007-re 16.000.000.- Ft-ra nőtt, ami önmagában több mint 3.000.000.- Ft-os különbség. Emellett Exner Béla szakértő a forgalmi értékcsökkenő hatást 5 %-ra, Frei Miklós 30 %-ra tette, utóbbi érték az első szakvélemény szerinti értékcsökkenés hatszorosa.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint nyilvánvaló, hogy a két szakvélemény egymással gyökeresen ellentétes értékeket határoz meg, melyre figyelemmel a Pp. 182.§ /3/ bekezdése alapján a másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak meg kellett volna kísérelnie a szakvéleményekben mutatkozó ellentmondások tisztázását a szakértők meghallgatásával, illetve amennyiben ez eredményre nem vezetett volna, úgy felmerülhetett volna a szakértői vélemények felülvéleményezésének lehetősége is.

Az elsőfokú bíróság az ellentmondások feloldását elmulasztotta, ekként ítélete a másodfokú bíróság meggyőződése szerint a kárigény összegszerűsége vonatkozásában megalapozatlanná vált, ami az ítélet ezen rendelkezése hatályon kívül helyezését vonta maga után a Pp. 252.§ /3/ bekezdésére is figyelemmel.

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a rendelkezésre álló szakvéleményekben mutatkozó ellentmondásokat fel kell oldania, egyrészről a perbeli ingatlan forgalmi értéke, illetve forgalmi értékváltozása, másrészről pedig az értékcsökkenés aránya körében, ehhez a feleket a szükséges bizonyítási indítványok megtételére fel kell hívni, amennyiben a perben kirendelt szakértők ezen eljárás eredményeképpen egyező véleményre jutnak, úgy az összegszerűséget ez alapján célszerű meghatározni, amennyiben az ellentétek nem oldhatók fel, akkor felmerülhet a szakértői vélemények felülvéleményezése is, nyilvánvalóan amennyiben erre a felektől bizonyítási indítvány érkezik, és azt az elsőfokú bíróság indokoltnak tartja.

A másodfokú bíróság a fentiek alapján tehát közbenső ítéletével a Pp. 213.§ /3/ bekezdése és Pp.253.§ /2/ bekezdése alapján a közbenső ítélettel az elsőfokú ítéletet a felperesi kárigény jogalapja vonatkozásában helybenhagyta, a kárigény összegszerűsége vonatkozásában hatályon kívül helyezte, a perköltségre kiható hatállyal is, illetőleg a Pp. 252.§ /4/ bekezdése alapján meghatározta a felek fellebbezési perköltségét.

Zalaegerszeg, 2009. február 5.

dr.István Anna sk. dr.Bányai Tamás sk. dr.Sifter Ágnes sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró

A kiadmány hiteléül:

Molnárné Lábodi Erika tisztviselő