Pf.21655/2008/7 — Pf.21655/2008/7 — Zalaegerszegi Törvényszék

Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2.Pf.21.655/2008/7. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság a Szigethy Ügyvédi Iroda (Zalaegerszeg, Várkör 9., ügyintéző: dr. Szigethy István ügyvéd) által képviselt felperes neve felperes címe szám alatti lakos felperesnek, dr. Horváth István ügyvéd (Zalaegerszeg, Erdész u. 72.) által képviselt I.rendű alperes neve I.rendű alperes címe szám alatti lakos I.r., II.rendű alperes neve II.rendű alperes címe szám alatti lakos II.r., III.rendű alperes neve III.rendű alperes címe szám alatti lakos III.r., IV.rendű alperes neve IV. rendű alperes címe szám alatti lakos IV.r., V.rendű alperes neve V. rendű felperes címe szám alatti lakos V.r., VI.rendű alperes neve VI. rendű alperes címe szám alatti székhelyű VI.r. alperes ellen házastársi vagyonközösség megszüntetése, stb. iránt a Lenti Városi Bíróság 3.P.20.194/2007/30. számú ítélete ellen a felperes 31. sz. fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

Í T É L E T E T :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A feljegyzett fellebbezési illetéket és a fordítási költséget az állam viseli.

Kötelezi a felperest, hogy 15 /tizenöt/ nap alatt fizessen meg az I.r. alperes részére 50.000,- /ötvenezer/ Ft fellebbezési perköltséget, egyebekben a felek viselik saját fellebbezési költségeiket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes házastársi vagyonközösség megszüntetése és tűrésre kötelezés iránti keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen az I.r. alperesnek - áfával növelten - 84.000,- Ft perköltséget, míg a feljegyzett kereseti illetéknek és fordítási díjnak állam általi viseléséről határozott.

Ítéletének indokolása szerint a felperes és I.r. alperes országnév 1954. január 31. napján megkötött házasságát a németországi stuttgarti járásbíróság bontotta fel 1984-ben. A házastársak 1976. december 7. napján politikai okokból elhagyták országnév és a visszatérés szándéka nélkül országnév 2.ba távoztak, ahol politikai menekültként befogadták őket. Az életközösségük 1982 szeptemberében országnév 2.ban szakadt meg. Időközben a felperes 1991-ben visszatért országnév, míg az I.r. alperes változatlanul országnév 2.ban lakik. A felperes az I.r. alperessel szemben házastársi közös vagyon megszüntetése iránt előterjesztett - módosított - kereseti kérelmében az I.r. alperest 7 tétel különvagyoni ingó megtérítése címén 595.000,- Ft megfizetésére kérte kötelezni. Kérte továbbá a javára elszámolni különvagyoni ráfordítás címén a helységnév 58 hrsz.-ú ingatlanra az I.r. alperessel országnév fennálló életközösség fennállásának ideje alatt 1958. évtől megvalósított ráépítés során az általa különböző építési anyagok, valamint az épület tervezési munka ellenértékeként, összesen 3.525.798,- Ft-ot. Ezen felül kérte kötelezni az I.r. alperest közös adósság címén - a személynév magánszemélytől - 1970-ben felvett 140.000,- Ft kölcsön, valamint a helységnév 58 hrsz.-ú ingatlant érintő ráépítés iránt a Zalaegerszegi Városi Bíróságon P.20.466/2001. sz. alatt folyamatban volt - és a Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság 1.Pf.21.790/2003/3. számú ítéletével jogerősen elbírált - perében kizárólag felperes által viselt perköltség megfizetésére is. A magánkölcsön jelenlegi értékét 1.890.000,- Ft-ban, míg a perköltség összegét 402.000,- Ft-ban határozta meg, így közös adósság címén mindösszesen 2.292.000,- Ft megfizetésére tartott igényt.

A helységnév ingatlanra történt beruházás során az I.r. alperes különvagyoni ráfordítását 908.000,- Ft-ban ismerte el.

Az I.r. alperessel szemben előterjesztett keresete teljesítése esetén a helységnév 58 hrsz.-ú ingatlannak I.r. alperes nevén álló 175/1000 tulajdoni illetőség kérte tulajdonába adni, és a tulajdonváltozásnak ingatlan-nyilvántartásba történő átvezetését is igényelte. A II-VI.r. alpereseket tűrésre kérte kötelezni perköltség iránti igény nélkül.

Az I.r. alperes a kereset elutasítását kérte.

A II., III. és V.r. alperesek a kereset teljesítését nem ellenezték.

A IV.r. és VI.r. alperes a bíróság felhívása ellenére érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettsége ellenére nem bizonyította, hogy az általa hivatkozott 4 db különböző méretű hordó a különvagyonát képezik, illetve azok I.r. alperes birtokába kerültek. E körben értékelése körébe vonta jelen per felperesével szemben a Lenti Városi Bíróság előtt B.270/1991. sz. alatt folyamatban volt büntető eljárás anyagát. A franciaágy tekintetében sem látta bizonyítottnak ezen vitatott vagyontárgy I.r. alperes birtokába kerülését, vagy azt, hogy annak - felperes állítása szerinti - megsemmisüléséért a I.r. alperest helytállási kötelezettség terheli. A további 2 tételre (4 db tölgyfaszék és permetező) sem bizonyította a felperes, hogy azok az életközösség megszakadásakor, vagy azt követően I.r. alperes birtokába kerültek. A helységnév 58 hrsz.-ú ingatlan építésével kapcsolatos különvagyoni ráfordítások körében előterjesztett felperesi keresetet elutasította, mert megítélése szerint a felperes által hivatkozott és becsatolt okiratok egyéb bizonyíték híján nem voltak alkalmasak a ráfordítások különvagyoni jellege, illetve a ráépítésből rájuk eső érték megállapítására. A felperes által érvényesíteni kívánt közös adósság I.r. alperessel szembeni elszámolására sem látott lehetőséget. Állítása szerint a felperes az általa csatolt okirattal - az I.r. alperes tagadásával szemben - hitelt érdemlő módon nem tudta bizonyítani a magánszeméllyel szemben fennálló kölcsöntartozást, illetve annak felperesi különvagyonból történt visszafizetését. A ráépítési perben felperes oldalán felmerült perköltségnek, mint közös adósságnak a Csjt. 31. § /2/ bekezdés szerinti elszámolása is megalapozatlan. A felperes sem a saját jogi képviseletével kapcsolatban felmerült költségeit, sem pedig a saját döntése során beszerzett magánszakértői díjat az egyébként ugyancsak jogi képviselővel rendelkező I.r. alperesre nem háríthatja át. A további előlegezett szakértői költség elszámolására a korábbi perbeli érdekeltségükre figyelemmel sincs lehetőség, melyet a másodfokú bíróság is értékelt akkor, amikor akként rendelkezett, hogy a felek viseljék a perrel kapcsolatban felmerült költségeiket. A pervesztes felperest kötelezte az I.r. alperes képviseletével kapcsolatban felmerült, a 32/2003. (VIII.22.) IM.r. 3. § /1/ és /2/ bekezdés alapján meghatározott perköltség megfizetésére, míg a felperes személyes költségmentessége és a Pp. 78. § /4/ bekezdése alapján akként rendelkezett, hogy a feljegyzett kereseti illetéket és fordítással kapcsolatban felmerült költséget az állam viseli.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására történő utasítását, míg másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, módosított keresetének történő helyt adást, az I.r. alperes 175/1000 tulajdoni illetősége terhére kérte elszámolni a 595.000,- Ft értékű különvagyoni ingóságot, a helységnév 58 hrsz.-ú ingatlanban történt 3.525.798,- Ft értékű különvagyoni beruházást és személynév magánszemélytől felvett 140.000,- Ft kölcsönt, illetőleg annak 1.890.000,- Ft visszafizetéskori értékét, illetve a korábbi perben részéről felmerült 402.000,- Ft perköltséget, azaz összesen 2.292.000,- Ft-ot közös adósság címén. Kérte a tulajdonváltozásnak ingatlan-nyilvántartásban történő átvezettetését, I.r. alperesnek perköltségben való marasztalását, míg II-III-IV-V. és VI.r. alperesek tűrésre kötelezését, perköltség iránti igény nélkül. Elsődleges kérelmében arra hivatkozott, hogy téves és törvénysértő az elsőfokú döntés, mivel a bizonyítékait széles körben előterjesztette és konkrétan megjelölte, nem volt tőle elvárható, hogy további bizonyítékot pusztán azért jelentsen be, mert előre kellett volna számítani az ítélet jogi tévedéseire. Csak a rendszerváltást követően térhetett haza országnév és csupán azt követően - hogy a korábbi ráépítési per jogerősen befejeződött - nyílt lehetősége arra, hogy az elvált házastársával - I.r. alperessel - szemben ráépítésben való különvagyoni közreműködése arányának megállapítására indítson pert. A különvagyoni ingóságok körében arra hivatkozott, hogy a házastársi vagyonközösség megszűnésekor vizsgálni kell az egyes vagyontárgyak birtokban tartását. Erre nézve nem a jelenlegi, hanem az életközösség megszűnésekori állapot az irányadó, ezért az ingóságok elszámolása nem mellőzhető még akkor sem, ha az évtizedek elteltével azok közül valami már nincs meg vagy elhasználódott, vagy nem tudja megjelölni, hogy jelenleg kinek a birtokában van. A külföldre távozásukat illetően a vagyontárgyakat az I.r. alperes édesanyja, I.rendű alperes édesanyjának neve birtokában hagyták megőrzésre. Ezek a vagyontárgyak évekkel az életközösség megszakadását követően a magyarországi a hazatérése idején is megvoltak, erre nézve I.rendű alperes édesanyjának neve - anyósa - az ellene indított perben elismerő nyilatkozatot tett, de az ingóságokat nem volt hajlandó kiadni. Az I.r. alperes édesanyja, az I.r. alperes érdekkörében birtokolta az ingóságokat, sőt az I.r. alperes utóbb örökössé is vált, így tévedett az elsőfokú bíróság, amikor ezen vagyontárgyak elszámolását mellőzte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a B.270/1991. szám alatt a felperessel szemben indult büntető ügyben az ingók tulajdonjoga nem nyert tisztázást, hiszen a felperest a büntető bíróság az ügy végleges befejezéséig próbára bocsátotta. Ez azt jelenti, hogy a bíróság az érdemi döntést a próbaidő leteltéig elhalasztotta. Később az újabb, magánlaksértés miatt felperessel szemben indult büntető ügyben először az ügyészség indítványozta a próbára bocsátás megszüntetését és az új büntető ügyre tekintettel halmazati büntetés kiszabását. Az egyesítést követően a bíróság a B.200/1994. sz. ügyben a tulajdonjog befejezéséig az eljárást felfüggesztette, majd a B. 152/1996. sz. ügyben vádelejtés folytán a per megszüntetésre került. Ezért álláspontja szerint a próbára bocsátás a megszüntető végzéssel szűnt meg. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor jogerős büntető ítéletre hivatkozva mellőzte a hordók értékének elszámolását. A helységnév 58 hrsz.-ú ingatlan építésével kapcsolatban a különvagyoni ráfordítás elszámolását kérte, mivel az építkezés tervezési munkáit a házasságkötés előtt végezte, így a tervezés ellenértéke különvagyona, melynek elszámolására igényt tart. Állításának alátámasztására hivatkozott a fellebbezési eljárás során a levéltárból beszerzett tervrajzra. Az általa hivatkozott és becsatolt okiratok közül tanú neve a korábbi per során tanúvallomást tett, melyet a bíróság jegyzőkönyvbe rögzített, így az közokiratba foglalt tanúvallomásnak minősül. Az elsőfokú döntés nem indokolta meg, hogy miért nem fogadható el a korábbi perben tett tanúvallomás. Az elsőfokú bíróság az általa csatolt magánokiratokat a Pp. 196. § /1/ bekezdésével ellentétesen értelmezte, és nem adott választ arra, hogy az okiratok hitelességét mi alapján kérdőjelezte meg. II.rendű alperes neve II.r. alperes 1980. június 10-én kelt levele bizonyítja, hiszen arra hivatkozott, hogy személynév felvett 140.000,- Ft - kölcsön - „baráti ajándék" közös adósság, mivel ezen kölcsön nélkül nem tudtak volna építkezni. A kölcsönt a felperes a különvagyonból fizette vissza. A ráépítési per költségei, mint tulajdont szerző költségek az akkor még felszámolatlan vagyonközösséget terhelik, még abban az esetben is, ha a felperesnek ezt a házasság felbontása után kellett kifizetnie. A korábbi perben a jogerős bírói ítélet csak a felperesek és az alperesek közötti perköltség viseléséről döntött, nem pedig arról, hogy a formálisan azonos oldalon álló felperesek között a perköltség hogyan oszlik meg, mely költségeket csak ő előlegezett meg. Általánosságban utalt arra, hogy a felperes kereseti kérelmére az I.r. alperes jogi képviselője többszöri határidős bírói felhívás ellenére sem nyilatkozott részletesen, ezért az I.r. alperes utóbb a felperes által megjelölt összegszerűséget már nem vitathatja, így további bizonyítás lefolytatása, azaz szakértő kirendelése sem indokolt.

A felperes személyesen a fellebbezés kiegészítéseként arra hivatkozott, hogy az írásban nyilatkozatot tevő személyek tanúkénti meghallgathatóságára az ügyben eljáró bíró ugyan rákérdezett, azonban miután a korábbi perben számtalan meghallgatott tanú ellenére a bíróság döntése során a tanúvallomásokat figyelmen kívül hagyta, ezért külön nem kérte az írásban nyilatkozatot tevő személyek tanúkénti meghallgatását. Sérelmes továbbá számára, hogy a volt szülői ingatlanban tulajdoni hányada nincs és azt nem is használhatja. Állította, hogy az építkezés időszakában tervezési munkákat technikusként is vállalhatott. Állításának alátámasztására csatolta a gazdálkodási csoport neve 58-69/1/1956. számú véghatározatát, mellyel az illetékes hatóság engedélyezte személynév 2 építkezését 1956. március 10. napján.

Az alperesek fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztettek elő.

A fellebbezés nem alapos.

* * *

A másodfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, azt akként pontosítja, hogy az elsőfokú ítélet 8. oldal 2. bekezdés utolsó előtti mondata - miszerint a Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság 2.Pf.20.138/2004/7. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta - helyesen a Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság a 2.Pf.21.043/2004/15. számú, részben megváltoztató ítéletével helybenhagyta.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a rendelkezésre álló iratanyag alapján az alábbiakkal egészíti ki:

A Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság 1.Pf.21.790/2003/3. számú ítélete indokolásában (5. oldal 3. bekezdés) megállapította, hogy a helységnév 58 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában 1958. november 20-án felperes szülei, valamint felperes és I.r. alperes abban állapodtak meg, hogy az ingatlanon lakóházat építenek és a szülők halálát követően a tulajdonjog a lakóház tekintetében 1/3 részben jelen per felperese, 1/3 részben jelen per I.r. alperese, míg 1/3 részben II.rendű alperes neve (jelen per felperesének testvére) tulajdonába kerül, míg ettől eltérően a telek és gazdasági épületek ½ része felperes és házastársa, míg ½ része II.rendű alperes neve tulajdonába kerül. A másodfokú bíróság ezt a megállapodást akként értékelte, hogy a szülők gyakorlatilag a haláluk esetére részben a felperesnek és házastársának, részben pedig II.rendű alperes nevenek ajándékozták a telek és a meglévő gazdasági épületek tulajdonjogát, valamint előre rendelkeztek a felépítendő lakóház tulajdonjogáról. Mivel az építkezés nem a terveknek megfelelően valósult meg, ezért a felperes és házastársa, valamint II.rendű alperes neve és házastársa 1972. augusztus 3-án akként állapodtak meg, hogy az elkészült lakóház ½ arányban a felperest és házastársát, és a további ½ arányban II.rendű alperes nevet és házastársát illeti meg.

A Lenti Városi Bíróságon 1975. szeptember 3. napján a P.20.149/1975/20. sz. jegyzőkönyvbe foglaltan személynév tanúként vallotta, hogy amikor a felperes a büntetés-végrehajtási intézetből kiszabadult, őt anyagilag támogatta azt remélve, ha majd a tanú építkezik akkor neki segíteni fog. Elismerte, hogy az 1972-ben a helységnév 2 nyaralója építkezésénél jelen per felperese részt vett, sőt magával vitt további olyan személyeket, akik részére dolgoztak.

A fentiek szerint pontosított és kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság az alábbi kifejtések mellett egyetért az elsőfokú bíróságnak az ügyben elfoglalt jogi álláspontjával.

1./ Különvagyoni ingóságok

A 4 db boroshordót a 2003. november 12. napján kelt okirat tartalma szerint a felperes részére 1976. évben készítették. Az okirat tartalmát összevetve a felperesnek a 2008. március 17. napján megtartott tárgyaláson tett nyilatkozatával (25. sz. jegyzőkönyv 4. oldal) a hordók a felperes által személynév 3 (kádár) tulajdonát képező földterületen végzett munka ellenértékeként készültek. A felperes és I.r. alperes 1954. január 31. napján kötöttek házasságot és a felek által nem vitatottan az életközösségük 1982 szeptemberében szakadt meg, így a hordók készítésének időpontjában a felperes és házastársa között a házastársi életközösség fennállt. Mivel az életközösség fennállása alatt ellenérték fejében végzett munka eredményeként készültek a hordók, ezért alaptalanul hivatkozott a felperes azok különvagyoni voltára. A felperes által I.rendű alperes édesanyjának neveval szemben a Lenti Városi Bíróságon P.20.148/1991. szám alatt folyamatban volt perben I.rendű alperes édesanyjának neve az 1992. január 15-i és az 1992. március 5-i tárgyaláson is akként nyilatkozott, hogy a felperes által jelen perben hivatkozott hordók, székek, lánya és veje házastársi közös vagyonát képezték. (Megjegyzendő, hogy amikor 1976. december 7-én felperes és az I.r. alperes elhagyták országnév és politikai menekültként országnév 2. befogadta őket az ingóságaikat nem vitték magukkal, azokat hátrahagyták.) I.rendű alperes édesanyjának neve hordókra tett nyilatkozatától függetlenül a Lenti Városi Bíróság a B.270/1991/3. számú jogerős határozatával a jelen per felperese által elvitt hordók jogtalan eltulajdonítását megállapítva jelen per felperesét bűnösnek mondta ki lopás bűntettében, ezért őt próbára bocsátotta. Eltérően a fellebbezésben hivatkozott állásponttól, a felperessel szemben magánlaksértés miatt indult ügyben a Lenti Városi Bíróság a B.152/1996/6. számú végzésével csak a magánlaksértés vétsége miatt indult büntető eljárást szüntette meg vádelejtés folytán, mely nem érintette a felperes korábbi elítéltetését. A B.270/1991. számú ügyben perújítási eljárás kezdeményezésére nem került sor, ezért e körben a másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú ítélet 8. oldal 2. bekezdésében kifejtettekkel.

A franciaágyra és 4 db faragott szék tulajdonjogának vizsgálata körében figyelemmel kellett lenni rendelkezésre állt személynév 4 a felperes személynév 5 ellen indított polgári perben tett tanúvallomására (Keszthelyi Városi Bíróság P.20.714/2002/27.). A tanú tudomása szerint a felperes az 50-es években a tanú édesapja részére végzett tervezői munkára figyelemmel családi összeköttetés révén került sor a bútorgyárban a felperes számára 1 db ágybetét és 4 db faragott szék legyártására, azonban azt, hogy ezeknek az ingóságoknak az ellenértékét ki és hogyan rendezte a bútorgyárral nem volt tudomása. Csupán a felperes nyilatkozott akként, hogy nem ő, hanem személynév 4 édesapja rendezte a számlát (25. sz. jegyzőkönyv 5.oldal). A tanú vallomása alapján egyéb bizonyíték híján - figyelemmel a fent már hivatkozott I.rendű alperes édesanyjának neve-féle perbeli nyilatkozatra is - a közös vagyon vélelmével szemben a felperes nem tudta bizonyítani ezen ingóságok különvagyoni jellegét. A fenti ingóságokon túlmenően a motoros permetezőre különvagyont állítva a felperes arra hivatkozott, hogy a permetezőt országnév 2.ban ajándékba kapta és azt 1977 szeptemberében I.r. alperes édesanyjának megküldte az ingatlana megművelése céljából, többet sohasem látta (25. sz. jegyzőkönyv).

A többi ingóság közül a hordókra ugyanezen tárgyaláson akként nyilatkozott, hogy azokat 1994-ben látta utoljára és úgy tudja, hogy a fia birtokában maradtak, míg a franciaágy és 4 db szék az I.r. alperes édesanyja birtokában volt. Tapasztalta - 1994-ben -, hogy a hordók és a franciaágy elégetésre kerültek. Ehhez képest a 29. sz. jegyzőkönyvben a felperes olyan nyilatkozatot tett, hogy feltételezése szerint ezeket a fia égette el, mert ő volt a kérdéses ingatlan birtokában, hiszen az I.r. alperes nem tartózkodott országnév. Ugyanezen tárgyaláson a felperes a keresetét akként pontosította, hogy a különvagyonát képező ingóságok kiadása helyett az az ingók értékének megfizetésére kérte kötelezni az I.r. alperest. Tekintve, hogy a felperes és házastársa politikai menekültként 1976 decemberében elhagyta az országot és az akkori rendelkezések értelmében a vagyonuk elkobzásra került ennek megakadályozása érdekében a hátrahagyott ingókat a családjuk körében helyezték el, ami ajándékozási szándékra utalt, hiszen nem számítottak arra, hogy meg visszatérhetnek országnév, ezért nem feltételezhető, hogy csupán megőrzési szándékkal adták oda I.rendű alperes édesanyjának nevenak, aki azzal hosszú éveken át tulajdonosként rendelkezett. Ez utóbbi okból a motoros permetezőnek 1977-ben - a felperes nyilatkozata szerint ekkor vele még jó viszonyban lévő - anyósának országnév történő hazaküldése miatt ezen ingóra nézve is alaposan feltételezhető az ajándékozás szándéka. A házasfeleknek az életközösség fennállása alatti vásárolt ingóságok feletti birtoklása megszűnt 1976. évben, ezidőtől a 2006. évi perindításig eltelt évtizedek távlata folytán bekövetkezett elhasználódás folytán az értékük sem állapítható meg, és mivel az ingóságok megléte, birtokállapota sem bizonyított, ezért az I.r. alperes az ingók ellenértéke megfizetésére sem köteles. Önmagában az a körülmény, hogy az I.r. alperes az édesanyja halálát követően törvény szerinti örököse még nem ad alapot annak megállapítására, hogy ezek az ingóságok a hagyaték tárgyát képezték volna, és azok az I.r. alperes tulajdonába kerültek. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a felperes különvagyoni ingóságok ellenértékének megtérítésére vonatkozó igényét elutasította.

II. A helységnév ingatlanra történt különvagyoni ráfordítás

A felperes állította, hogy a helységnév 58 hrsz.-ú ingatlan felépítmény tervezését a házasságkötés előtt készítette, mely különvagyoni igényét megalapozza. A hosszan tartó peres eljárás ellenére a felperes csak a fellebbezési eljárás során csatolta az ingatlan tervrajzát.

A felperes által a fellebbezési eljárás során becsatolt véghatározat tartalma nem bizonyítja azon állítását, hogy a felperes személynév 2 részére a házasságkötést megelőzően végzett tervezési munkát, ráadásul a felperes nem volt elzárva attól, hogy 2006. szeptember 18. és 2008 májusa között az elsőfokú eljárás során szerezze be az erre vonatkozó bizonyítékot.

Bizonyítottan az építkezés Pál József és házastársa, valamint felperes és I.r. alperes között 1958-ban csak akkor kezdődött, amikor felperes és I.r. alperes már 4 éve házasságban éltek.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a családi alapon végzett tevékenység a különvagyon elszámolására nem ad lehetőséget figyelemmel arra is, hogy az építkezés a szülőkkel együtt, a szülők különvagyoni telkén történt, a bontott építőanyag, valamint az I.r. alperes rendelkezésére bocsátott különvagyoni építőanyag felhasználásával is, amelyet a felperes a Lenti Városi Bíróság P.20.147/1991. számú ügyben a keresetlevélben és a 6. sz. jegyzőkönyvben elismert és amelyet igazolt a II. és III.r. alperes ellenkérelme is. Emellett adatok merültek fel arra nézve is, hogy az építkezés során a tervezéstől eltértek, ezért került sor utólagosan az 1958. november 20-i megállapodás módosítására.

A felperes a tervezés költségei elszámolásán kívül további különvagyoni igényt kívánt érvényesíteni az építőanyagok tekintetében. Állításának alátámasztására hivatkozott Gáspár Ferenc és személynév 2 által utólag, 2006. év szeptember 2-án és 4-én készült okiratra, valamint tanú neve tanú jegyzőkönyvbe foglalt vallomására (Zalaegerszegi Városi Bíróság P.20.466/2001/58. sz.).

A felperes a fellebbezésében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság döntésében megkérdőjelezte az általa csatolt közokirat és magánokiratok hitelességét, a magánokirat fogalmát a Pp-be ütköző módon értelmezte és a bizonyítékok mérlegelése során az okiratokat a rendelkezésre álló bizonyítékok közül mellőzte.

Az alaki bizonyító erő szempontjából a Pp. különbséget tesz köz- és magánokirat között. Az alaki bizonyító erő azt jelenti, hogy a feltételek fennállása mellett az okirat bizonyítja, hogy a kiállító az okiratban foglalt nyilatkozatot megtette, míg az anyagi bizonyító erő szerint azt kell értékelni, hogy az okiratban foglalt nyilatkozatnak milyen jelentősége van a perben bizonyítandó tény szempontjából. Az okirat anyagi bizonyító erejét a konkrét ügyben a bizonyítékok mérlegelése alapján a bíróság állapítja meg. A bírósági tárgyalási jegyzõkönyvbe - mint közokiratba - foglalt tanúvallomás azt bizonyítja, hogy a nyilatkozatot a közokiratban meghatározott személy megtette, de hogy a nyilatkozat valós vagy sem, a bíróság szabad mérlegeléssel állapítja meg. A teljes bizonyító erejû magánokirat az ellenkezõ bizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója a benne foglalt nyilatkozatot megtette, magáénak elfogadta, illetõleg kötelezõnek ismerte el. Gáspár Ferenc és személynév 2 nyilatkozattevõk aláírását két tanú hitelesítette, így azok a Pp. 196. § /1/ bekezdés b./ pontja szerinti teljes bizonyító erejû magánokiratok, míg tanú neve tanúvallomása a Pp. 195. § /1/ bekezdés alapján közokiratba foglalt tanúvallomás.

A fent kifejtettekbõl következik, hogy helytállóan járt el az elsõfokú bíróság, amikor pusztán a felperes által csatolt okiratok tartalma alapján a felperes különvagyoni állítását nem fogadta el és az okiratokat a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékkal együtt mérlegelte.

Az elsõfokú bíróság a 2008. február 4-i tárgyaláson a jogi képviselõvel rendelkezõ felperest tájékoztatta, hogy többek között neki kell bizonyítania a különvagyoni ráfordításokat és azok értéknövelõ hatását. A korábbi, tulajdonjog megállapítása iránt ugyanezen ingatlannal kapcsolatban a Zalaegerszegi Városi Bíróságon P.20.466/2001. sz. alatt is érvényesített perben a keresetet elutasító elsõfokú bíróság, mind pedig a felperes tulajdoni igényének csekély részben helyt adó másodfokú bíróság a felek terhére értékelte a nem kellõ szakértõi bizonyítás hiányát. A felperes nem bizonyította, hogy az okiratokban nyilatkozó személyek részére mikor, milyen értékben készített tervrajzokat, továbbá milyen értéket képviselt a tervezés ellenértékeként biztosított építõanyagok értéke azoknak mennyi volt az építkezéskori bekerülési költsége az összmûszaki bekerülési költségen belül és azok forgalmi értékre gyakorolt hatása. A felperes jelen perbeli állításának ellentmond a már hivatkozott Lenti Városi Bíróság P.20.147/1991/6. számú jegyzõkönyv tartalma, sõt kétséget ébreszt állítása valóságtartalmát illetõen, hogy olyan nagy mennyiségû és nagy értékû építõanyagra tett volna szert az általa megnevezett személyek részére végzett tervezési költségek ellenértéke címén az akkori értékviszonyok ismeretében. Mindamellett, ha a tervezést az életközösség alatt végezte, az érte kapott ellenérték is bizonyítottság esetén is közös vagyont képez.

Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy miután az építkezés a felperes és I.r. alperes házassági életközösség fennállása alatt történt, a ráépítés eredményeként jogerõs bírói ítélettel a házasfelek szerzési aránya személyenként 175/1000-175/1000, összesen 350/1000 részben került megállapításra. Ennek fele részérõl rendelkezett a felperes akkor, amikor élettársának, az V.r. alperesnek tulajdonjogot biztosított, míg az I.r. alperes nevén álló 175/1000 tulajdoni hányadra teljes különvagyont állított. Ez az álláspont sem fogadható el, hiszen a közös vagyon a felek egyenlõ arányú közös tulajdonát jelenti. Ehhez képest a felperesnek kellett bizonyítania, hogy milyen különvagyona állt rendelkezésére, ami helyes elszámolás mellett a megállapított 350/1000 részarányt csökkentené és a fennmaradó részarány oszlana a felperes és az I.r. alperes között. Ugyanakkor a felperes még a jelen perben is elismerte, hogy az I.r. alperes maga is különvagyonával részt vett az építkezés során, amely megállapítás esetén mind a közös vagyont, mind pedig a felperes különvagyoni arányát csökkentené.

Utal még a másodfokú bíróság arra is, hogy tanú neve perbeli tanúvallomása szerint (Zalaegerszegi Városi Bíróság P.20.466/2001/58.) a felperes által a saját háza építésénél végzett tevékenység elismeréseként - azaz nem pusztán ajándék címén, hanem ellenszolgáltatás fejében - adott a felperesnek 6000 db téglát és azt csak a felperes állította, hogy a házasságkötés elõtti idõben végzett tervezõi tevékenységért jutott ily módon az építõanyaghoz.

Mindezek alapján nem tévedett az elsõfokú bíróság, amikor bizonyítatlanság okából a felperesnek a helységnév ingatlan építkezésével kapcsolatos különvagyoni ráfordítás iránti igényét elutasította.

III. Tartozások (közös adósság)

Az I.r. alperes vitatta, hogy személynév által nyújtott kölcsön miatt a házastársakat közösen terhelõ tartozás állt volna fenn, amelyet a felperes 1986. július 18. napján egyedül visszafizetett. E körben felé fennálló tartozásra a felperes 2008. március 17-i tárgyaláson (25. sz. jegyzõkönyv 7. oldal) akként nyilatkozott, hogy a pénzt a börtönbõl való kiszabadulását követõen személynév 1970-ben kapta, és a kölcsönadó a 140.000,- Ft-ot csak kifejezetten neki szánta. Ez a nyilatkozat egybevág a felperes jogi képviselõje ugyanezen tárgyaláson tett azon nyilatkozatával, miszerint II.rendű alperes neve egy általa írt levélben „baráti ajándéknak" nevezi a 140.000,- Ft-ot. A felperes a tárgyaláson pontosan nem tudta meghatározni, hogy a kérdéses összeg mire került felhasználásra. A bizonyítékok között rendelkezésre állt személynév tanúvallomása (Lenti Járásbíróság P.20.149/1975/20. számú jegyzõkönyv), melyben nevezett személy tanúként vallotta, hogy a felperest anyagilag annak fejében támogatta a bv-intézetbõl történt kiszabadulását követõen, ha õ építkezik a tanú majd abban segíteni fog. A tanúvallomás szerint a visszasegítésre 1972-ben a helységnév 2 nyaralója építkezésekor került sor, amelyen személyesen a felperes is részt vett munkájával, illetõleg további személyeket is biztosított az építkezéshez. A felperes által csatolt okirat a Pp. 196. § /1/ bekezdésében foglalt magánokirat kellékeinek egyébként sem felel meg, ezért nem tévedett az elsõfokú bíróság, amikor a bizonyítékok Pp. 206. § szerinti mérlegelésével arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesnek a magánkölcsönnel kapcsolatos elszámolási igénye alaptalan.

A másodfokú bíróság - a tulajdonjog megállapítására irányuló peres eljárás során felmerült perköltség és szakértõi költség I.r. alperes általi - a korábbi per költségeivel kapcsolatban érvényesíteni kívánt viselésére irányuló követelés kapcsán osztja az elsõfokú bíróság kifejtett jogi álláspontját. A felperes sem a perrel kapcsolatban felmerült - összegszerûségében egyébként sem bizonyított - jogi képviseletével kapcsolatos költségeit, sem pedig személynév 6 60.000,- Ft magánszakértõi költségét sem háríthatja át az I.r. alperesre. A különbözetként még érvényesített 217.000,- Ft elõlegezett szakértõi költség tárgyában helyesen értékelte az elsõfokú bíróság, hogy a hivatkozott perben a felperes az ingatlan 79,5 %-ára tartotta fenn a tulajdoni igényét, az I.r. alperes 11 %-os tulajdoni illetõségének elismerése mellett, míg többlethasználati díj címén további 43.500.000,- Ft-ra tartott igényt. Ehelyett a jogerõs ítélet a részére megállapított 175/1000 tulajdoni hányadon túl csupán 245.000,- Ft többlethasználati díjat állapított meg a javára, ezért helyesen döntött az elsõfokú bíróság, amikor nem látott lehetõséget a felperes által elõlegezett perköltség arányos megtérítésére sem.

A kifejtett indokokra tekintettel a másodfokú bíróság az elsõfokú bíróság érdemben helyes döntését a Pp. 253. § /2/ bekezdés alapján helybenhagyta.

A felperes fellebbezése eredményre nem vezetett, ezért a Pp. 239. § szerint alkalmazandó Pp. 78. § /1/ bekezdés alapján köteles az I.r. alperesnek fellebbezési eljárásával kapcsolatban felmerült fellebbezési perköltsége megfizetésére. Az I.r. alperes jogi képviselõje fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elõ, tárgyaláson nem jelent meg, ezért a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII.22.) IM.r. 3. § /6/ bekezdés alapján a felperes terhére - áfát is magában foglaló - 60.000,- Ft fellebbezési perköltséget állapított meg. A felperes személyes költségmentesség kedvezményében részesült, ezért a 6/1986. (VI.26.) IM.r. 13. § /1/ bekezdése alapján a feljegyzett fellebbezési illetéket, illetõleg a Pp. 78. § /4/ bekezdésre is figyelemmel a fordítási költséget az állam viseli.

Zalaegerszeg, 2009. január 15.

Dr. Polgárné dr. Vártok Irén sk. Dr. Licskay József sk. Dr. Bartalné dr. Mentes Judit sk. a tanács elnöke elõadó bíró bíró