Pf.21334/2016/4 — Pf.21334/2016/4 — Zalaegerszegi Törvényszék

Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Pf.21.334/2016/4. szám

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság ügyvéd neve ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt I.rendű felperes neve - I.r. felperes lakcíme szám alatti lakos - I.r., II.rendű felperes neve - II.r. felperes lakcíme szám alatti lakos - II.r., III.rendű felperes neve - III.r. felperes lakcíme szám alatti lakos - III.r. felpereseknek, ügyvéd neve ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt alperes neve - alperes lakcíme szám alatti lakos - alperes ellen végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Nagykanizsai Járásbíróság 1.P.20.500/2015/27. sorszámú ítélete ellen a felperesek 28. sorszámú fellebbezése folytán – nyilvános fellebbezési tárgyaláson – meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felpereseket személyenként az állam javára – külön adóhatósági felhívásra – 323.433 – 323.433 – 323.433,-(háromszázhuszonháromezer-négyszázharminchárom - háromszázhuszonháromezer-négyszázharminchárom – háromszázhuszonháromezer-négyszázharminchárom) Ft feljegyzett fellebbezési illeték és az alperes részére – 15 nap alatt – 30.000 – 30.000 – 30.000,- (harmincezer-harmincezer-harmincezer) Ft fellebbezési perköltség megfizetésére.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság a felperesek végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti keresetét elutasította. Egyetemlegesen kötelezte a felpereseket, hogy fizessenek meg az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt az alperesnek 200.000,-Ft perköltséget, az állam javára pedig 727.720,-Ft feljegyzett kereseti illetéket.

Indokolásában kifejtette, hogy a 2014. szeptember 16. napján elhunyt örökhagyó neve (a továbbiakban: örökhagyó) 2014. május 27. napján saját kezűleg végrendeletet készített, azt – lakcím megjelölésével – szabályszerűen aláírta és keltezéssel ellátta. A végrendelet teljes szövege tőle származik. Ebben a 2. pont alatt szereplő ingatlanok felsorolásánál bekeretezték az „a”, „B”, „C”, „D”, „E” pontokat, vízszintesen aláhúzták az egyes ingatlanokat, illetve a pontokból balra kiinduló rövid vízszintes vonalakat egy hosszú függőleges vonallal kötötték össze, az „E” pontból külön egy függőleges vonalat húztak, amely az alsó – nyílban végződő – vízszintes vonalhoz csatlakozott, ahová utólag az örökhagyó betoldotta az alábbi szövegrészt: „ezt a tulajdonomat örökös neve, örökös lakcíme lakosra hagyom”. A II.r. és a III.r. felperesek a hagyatéki eljárás során a végrendeletet érvényesnek fogadták el, az I.r. felperes nem nyilatkozott. A II. és III. r. felperesek e nyilatkozatukat utóbb visszavonták. Dr. eljárást segítőközjegyző a 24013/Ü/447/2014/11. sorszámú végzésével az örökhagyó hagyatékából az ingatlanokat a végrendeletnek megfelelően az alperesnek adta át. Az örökhagyó törvényes örökösei a felperesek. Az elsőfokú bíróság álláspontja alapján az egyesített írás- és okmányszakértői véleményből megállapíthatóan a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 7:16. §-a értelmében a végrendelet érdemi szövegét az utólagos betoldással együtt az örökhagyó készítette. Bár a szövegrészek és keretezések különböző íróeszközökkel, feltehetően különböző időpontban készültek, ám – a körülmények mérlegelése eredményeként – arra az álláspontra jutott, hogy a Ptk. 7:17. § (1) bekezdése alapján a végrendelet alaki szempontból érvényes, a Ptk. 7:38. § (1) bekezdése szerinti feltételt pedig nem tartalmazott. A végrendelet az örökhagyótól származott, akinek az akarata egyértelműen az volt, hogy az alperest részesítse végrendeleti juttatásban. Ráadásul a II.r. és a III.r. felperesek a hagyatéki eljárásban a végrendelet érvényességét elismerték. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság a felperesek megalapozatlan keresetét elutasította és a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján egyetemlegesen kötelezte őket az alperesnek járó elsőfokú perköltség, valamint a feljegyzett kereseti illeték megfizetésére.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek nyújtottak be fellebbezést, kérve a megváltoztatását és a keresetüknek helyt adó döntés meghozatalával a végrendelet érvénytelenségének a megállapítását, az alperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását.

Hivatkozásuk szerint az írásbeli magánvégrendelet nem felelt meg a Ptk. által megkövetelt alaki kellékeknek, mert azt nem az örökhagyó írta az elejétől a végéig. Az egyesített írás- és okmányszakértői vélemény alapján az „a”, „B”, „C” és „D” alpontok keretezése nem az örökhagyótól származik, az azokat összekötő függőleges, vízszintes vonalak kézeredete pedig nem állapítható meg, amelyet az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyott. Ráadásul a 2014. szeptember 16. napján kelt okirat nem minősül végrendeletnek, mert érthetetlen, ellentmondó és lényegében csak az „E” pont alatt feltüntetett ingatlanra és a gépkocsira tartalmazott halál esetére szóló rendelkezést.

Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, a felperesek másodfokú perköltségben marasztalásával.

Megítélése szerint az elsőfokú bíróság az aggálytalan szakértői vélemények alapján megalapozott döntést hozott, mivel a végrendelet szövegrészei kétséget kizáróan az örökhagyótól származnak, ezáltal a végrendelet alaki érvényessége nem kérdőjelezhető meg. A tartalmát illetően teljes mértékben egyetértett az elsőfokú bíróság okfejtésével, mert az örökhagyó még az életében egyértelműen kinyilvánította, hogy az ingatlanait reá kívánja hagyni. A hagyatéki eljárás során a II. r. és a III.r. felperesek a végrendelet érvényességét elismerték, az I.r. felperes pedig nyilatkozatot nem tett. Mindezekből következően tehát a végrendeletből aggálytalanul és egyértelműen megállapítható az örökhagyó szándéka és rendelkezése, a szakértők sem tettek olyan megállapítást, amely a végrendelet érvénytelenségét eredményezné.

A fellebbezés nem megalapozott.

A másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és az elsőfokú ítéletben felhívott jogszabályok helytálló alkalmazásával, valamint a jogvita eldöntéséhez szükséges mértékben lefolytatott bizonyítás során beszerzett bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdésében lefektetett elvek szerinti helytálló értékelésével kialakított jogi álláspontjával, ezáltal az érdemi döntésével, az indokolás alábbi kiegészítése mellett:

A Ptk. 7:12. §-a szerint az okirat végrendeleti jellegének megállapításához az szükséges, hogy az örökhagyó halála esetére szóló vagyoni rendelkezést tartalmazzon, és külsőleg az örökhagyótól származónak mutatkozzék. A Ptk. 7:37. § (2) bekezdése értelmében megtámadásra az jogosult, aki az érvénytelenség vagy a hatálytalanság megállapítása esetén maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne. A Ptk. 7:37. § (3) bekezdése folytán a végrendelet érvénytelenségét vagy hatálytalanságát a megtámadásban érvényesített okból és a megtámadó személy javára lehet megállapítani. Az Ptk. 7:37. § (5) bekezdése alapján a megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult e jogáról az öröklés megnyílása után lemond. Lemondásnak kell tekinteni azt a jognyilatkozatot, amelyben a megtámadásra jogosult a végrendeletet érvényesnek, illetve hatályosnak ismeri el.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében ugyan utalt rá, de nem tulajdonított döntő jelentőséget annak, hogy a II.r. és a III.r. felperesek a hagyatéki eljárásban a végrendelet érvényességét elismerték. A 2015. március 24. napján megtartott hagyatéki tárgyaláson (24013/Ü/447/2014/11. sorszámú jegyzőkönyv) ugyanis az ott jelenlévő II.r. és III.r. felperesek kijelentették, miszerint a részükre előzetesen megküldött végrendeletet érvényesnek ismerik el, a hagyaték átadását az ingatlanok vonatkozásában az alperes részére kérik a végrendeletnek megfelelően, majd a hagyatékátadó végzés kihirdetését követően a fellebbezési jogukról is lemondtak, így az a vonatkozásukban 2015. március 24-én jogerőre emelkedett.

A Ptk. 7:37. § (5) bekezdésében foglaltak a végrendelet megtámadása kapcsán azt a kialakult bírói gyakorlatot rögzítik, melynek értelmében a törvényes örökösnek a hagyatéki eljárás során tett nyilatkozata, amely alapján a végrendeletet érvényesnek fogadja el, tartalmában a végrendelet megtámadásának jogáról való lemondásnak minősül. E nyilatkozat visszavonásával kapcsolatban a régi Ptk. 211-215. §-ai, a megtámadásával kapcsolatosan az általános ügyleti megtámadásra vonatkozó rendelkezések (régi Ptk. 210.§) az irányadóak (BH1985.59., BH2013.302.). A felperesek a keresetükben csak a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérték, a II.r. és a III.r. felperesek a végrendelet érvényességét elismerő nyilatkozatukat nem támadták meg, így ahhoz kötve vannak. Az elsőfokú ítélet tévesen tartalmazta, hogy a II.r. és a III.r. felperesek a végrendelet elismerésére vonatkozó nyilatkozatukat visszavonták, ilyen nyilatkozatot ugyanis nem tettek, pusztán a kereset előterjesztése pedig visszavonó nyilatkozatnak nem minősíthető. Egyébiránt a végrendelet érvényességét elismerő nyilatkozat – az alperes beleegyezése nélkül – nem vonható vissza, a nyilatkozat visszavonásához pedig a peradatok szerint az alperes nem járult hozzá (Ptk. 6:64 – 6:68. §). Mivel a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti kereset előterjesztésének a végrendelet érvényességét elismerő nyilatkozat eredményes megtámadása (Ptk.6:30-93.§) az előfeltétele, erre pedig keresleti kérelem nem volt, ezért a II.r. és a III.r. felperesek nem rendelkeztek perbeli legitimációval (kereshetőségi joggal) a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti kereset kapcsán. Mindezek következtében a II.r. és a III.r felpereseknek a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló keresete a Ptk. 7:37. § (5) bekezdése folytán alaptalan volt.

Az I.r. felperes a hagyatéki tárgyaláson nem volt jelen, a végrendelet érvényességét elismerő nyilatkozatot nem tett, így a végrendelet érvénytelenségének megállapítására a perbeli legitimációja fennállt, ezért őt érintően vizsgálni kellett a végrendelet érvényességét, ezen belül a Ptk. 7:16. §-a és a Ptk. 7:17. § (1) bekezdése szerinti alaki követelményeknek való megfelelőséget.

Ennek kapcsán nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a Pp. 177. § (1) bekezdése alapján szakértői bizonyítást rendelt el, amelynek során szakértő 1igazságügyi kriminalisztikai írásszakértő, továbbá a írásszakértő iroda neve által készített egyesített írás- és okmányszakértői vélemény (a továbbiakban: szakértői vélemények) aggálytalanul szolgáltak a kereset felőli döntés alapjául. Ezekből megállapíthatóan a végrendeletet az elejétől a végéig az örökhagyó írta, vagyis megfelelt a holográf végrendelet Ptk. 7:17. § (1) bekezdés a) pontjában írt alaki követelményeknek. Az örökhagyótól eltérő más személy a végrendeletbe nem tett beleírást. Ezen túlmenően az aláírás és a végrendelet szövege azonos kéztől, nevezetesen az örökhagyótól származik. Az egyesített írás- és okmányszakértői vélemény közvetlen megfigyelésen, optikai eszközök segítségével, a kézírásokra jellemző univerzális és parciális írássajátosságok összevetésével, írásminták figyelembevételével készült, ezáltal meggyőző bizonyítékul szolgált arra, miszerint a végrendelet a holográf végrendelet alaki követelményeinek megfelelt, mert azt az elejétől a végéig az örökhagyó írta és aláírta.

Emellett az egyesített írás- és okmányszakértői vélemény – a végrendelet vonalanyagának színezékpasztáját közvetlen megfigyeléssel, optikai eszközökkel, sztereomikroszkóppal, különböző hullámhosszasságú fénybe történt megvilágítással, nagyító és szűrőlencsék segítségével az anyagok lumineszcens, abszorpciós–reflexiós, valamint transzmissziós tulajdonsági vizsgálatával – arra a következtetésre jutott, hogy a végrendelet 2./ „E” alpontjának keretezése, az abból lefelé induló vonal és az „ezt a tulajdonomat...” kezdetű sorhoz vezető nyíl, továbbá az utolsó sor kézírása azonos íróeszközzel készült. Az „a”, „B”, „C” és „D” alpontok keretezései, valamint a kézírásos szöveget táblázatszerűen elválasztó vízszintes vonalak a végrendelet szövegezéséhez képest egy újabb írásritmusban, újabb íráseszközzel és íráskörülmények között; míg az egyes alpontokat bal oldalról összekötő függőleges vonal és az utolsó sorhoz vezető kisméretű vízszintes vonal pedig egy negyedik íróeszközzel került a végrendeletre. Az „E” alpont keretezését az örökhagyó készítette, az „a”, „B”, „C” és „D” alpontok keretezéseinél az örökhagyótól való eredet kizárható, az összekötő és elválasztó vonalak kézeredete pedig határozott módon nem határozható meg. A másodfokú bíróság álláspont szerint bár nem az örökhagyótól ered „a”, „B”, „C” és „D” alpontok keretezése, ám önmagukban e keretezés (bekarikázás) a végrendelet tartalmát nem befolyásolta. A bírói gyakorlat értelmében az örökhagyó részéről az általa saját kezűleg írt végrendeletben tett javítás a végrendeletet nem teszi érvénytelenné, így az írásbeli magánvégrendelet bárki által történt javítása vagy valamilyen szövegrész beszúrása sem, ha az a végrendelet alaki és anyagi érvényessége szempontjából szükséges és – az örökhagyó által saját kezűleg írott – tartalmát nem érinti (Kúria Pfv. I. 20.503/2016/3.). Az adott esetben az „a”, „B”, „C” és „D” alpontok keretezései ugyan nem az örökhagyótól származtak, de e jelölések (bekarikázások) a végrendelet tartalmát nem befolyásolták. Ezzel szemben az „a”, „B”, „C”, „D” és „E” alpontokat baloldalról összekötő függőleges vonal, továbbá az utolsó sorhoz vezető kisméretű vízszintes vonal érinti a végrendelet tartalmát, mégpedig az örökösnevezést, de a szakértői vélemények alapján nem állapítható meg ezek kézeredete, ilymódon nem zárható ki az örökhagyótól származásuk sem. A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az I.r. felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, hogy az örökhagyó nem maga írta a végrendeletet az elejétől a végéig, avagy az egyes alpontokat összekötő és nyílban végződő vonal nem az örökhagyótól származott. Az elsőfokú bíróság helytálló megítélése alapján ezt a szakértői vélemények egyértelműen nem igazolták, vagyis nem nyert bizonyítást a végrendelet alaki okból fennálló, a Ptk. 7:17. § (1) bekezdés a) pontja szerinti érvénytelensége.

Nem foghatott helyt a végrendelet érthetetlenségére, ellentmondásosságára történt hivatkozás sem, mert a Ptk. 7:38. § (1) bekezdése – amint erre az elsőfokú bíróság is helyesen utalt – a végrendeletbe foglalt feltételre vonatkozik és a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző, érthetetlen, lehetetlen és ellentmondó feltétel érvénytelenségét, nem pedig a végrendelet érvénytelenségét vonja maga után. Az örökhagyó végrendelete ilyen (bontó vagy felfüggesztő) feltételt nem tartalmazott, az örökhagyó feltételtől függő rendelkezést nem tett. A felperesek (pontosabban az I.r. felperes) a fellebbezési tárgyaláson e hivatkozást a végrendeleti akaratnyilvánításának hibájára visszavezethető érvénytelenségre pontosították. A Ptk. 7:12. §-ából (amely lényegét illetően a Legfelsőbb Bíróság PK 85. számú állásfoglalásában foglaltakat tartalmazza) következően az okirat végrendeleti jellegének megállapításához két feltétel szükséges, nevezetesen, hogy külsőleg az örökhagyótól származzon és halál esetére szóló olyan nyilatkozatot (vagyoni rendelkezést) tartalmazzon, amelyből a végrendeleti minőség kitűnik. E két feltétel bármelyikének hiányában végrendeletről nem lehető szó. A perbeli esetben a végrendelet e minimum követelményeknek megfelelt, a szakvéleményekből következően is és külsőleg is az örökhagyótól származott és halál esetére szóló vagyoni rendelkezést és örökösnevezést is tartalmazott. Következésképp emiatt nem volt megállapítható az érvénytelensége.

Mindezek miatt a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján – ezen indokolásbeli kiegészítéssel, egyebekben helyes indokaira utalással – helybenhagyta.

A felperesek fellebbezése nem vezetett eredményre, ennélfogva a Pp. 239. §-ával alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében kötelesek megfizetni a 6/1986. (VI.26.) IM. rendelet 13. § (2) bekezdésének megfelelően a feljegyzett fellebbezési illetéket, továbbá az alperesnek járó fellebbezési perköltséget, amely a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (5) bekezdése alkalmazásával megállapított és a 3. § (6) bekezdésének megfelelően a kifejtett ügyvédi tevékenységgel arányban állóan mérsékelt ügyvédi munkadíj összegét jelentette.

A Pp. 82. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt rendelkezések értelmében csak a Pp. 51. §-ának a) pontja alá eső pertársakat lehet egyetemlegesen kötelezni a perköltség megfizetésére. Az adott esetben a Pp. 51. §-ának a) pontja alá eső pertársaság a felperesek között nem állt fenn, mert a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt bármelyik törvényes örökös pert indíthat a többi törvényes örökös perben állása nélkül is és a végrendelet érvénytelensége relatív hatályú. Ebből következően közöttük a perköltséget érdekeltségük szerint – egyenlő arányban – meg kellett osztani (BH1988.102). (Az elsőfokú ítélet ezzel kapcsolatos rendelkezését a másodfokú bíróság fellebbezés hiányában nem érintette.)

Zalaegerszeg, 2017. április 25.

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit sk. Tóth Györgyné dr. sk. Dr. Licskay József sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró