Pf.21117/2018/5 — Pf.21117/2018/5 — Zalaegerszegi Törvényszék

Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Pf.21.117/2018/5. szám

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság ügyvéd neve ügyvéd (ügyvéd címe szám) által képviselt felperes neve – felperes lakcíme szám alatti lakos – felperesnek, ügyvéd neve ügyvéd (ügyvéd címe szám) által képviselt I.rendű alperes neve – I.r. alperes címe. szám alatti lakos – I.r. és II.rendű alperes neve– II.r. alperes címe. szám alatti lakos – II.r. alperes ellen 8.100.000,-Ft kölcsön és járulékai megfizetése iránt indított perében a Keszthelyi Járásbíróság 5.P.20.230/2018/12. számú ítélete ellen a felperes 13. sorszámú fellebbezése és az alperesek 2.Pf.21.117/2018/3. sorszámú csatlakozó fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, az alpereseket terhelő marasztalási összeget 7.400.000.- (hétmillió-négyszázezer) Ft-ra felemeli, a késedelmi kamat fizetésének kezdő időpontját 2008. február 1. napjára módosítja, kötelezi az alpereseket, hogy 15 nap alatt egyetemlegesen fizessenek meg a felperes részére 760.410.- (hétszázhatvanezer-négyszáztíz) Ft elsőfokú perköltséget, míg az egyéb elsőfokú perköltségüket a felek viselik, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Egyetemlegesen kötelezi az alpereseket, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 486.850.- (négyszáznyolcvanhatezer-nyolcszázötven) Ft másodfokú perköltséget, míg az egyéb másodfokú perköltségüket a felek maguk viselik.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során hozott ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 3.400.000.- Ft-ot, valamint annak 2013. január 1-től a kifizetése napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az alpereseket az állam javára 136.000.- Ft feljegyzett illeték megfizetésére kötelezte. A felmerült perköltségük felek általi viseléséről rendelkezett.

Az ítéleti tényállás szerint az alperesek házastársak, közös tulajdonukban áll a helyiségnév 303 hrsz.-ú, ingatlan címe szám alatti ingatlan. Az ingatlant terhelő kölcsön visszafizetéséhez a felperes – aki a mezőgazdasági ingatlanait mások mellett a II.r. alperessel műveltette – 2007 februárjában 8.100.000.- Ft-ot adott át a II.r. alperesnek. A felek a kölcsönnyújtás tényét a 2007. március 1-jén kötött zálogszerződésben rögzítették; amelyben az alperesek vállalták, hogy a kölcsönt 8 év alatt, legkésőbb 2015. január 31. napjáig, évi egyenlő összegű részletekben visszafizetik a felperesnek. A kölcsön mindaddig kamatmentes, míg az évi törlesztőrészletekkel az adósok (alperesek) késedelembe nem esnek. A kölcsön biztosítékaként a felperes javára jelzálogjogot alapítottak a helyiségnév 303 helyrajzi számú ingatlanra. A kölcsön összegéből 4.700.000.- Ft került visszafizetésre az alábbi részletekben: testvér neve 1 és testvér neve 2 testvérük, a II.r. alperes helyett 2008. és 2009. év végén 2.000.000.- 2.000.000.- Ft-ot adtak át – elismervény nélkül – a felperesnek. Ezen kívül az I.r. alperes tulajdonát képező Opel Corsa típusú személygépkocsi tanú neve 3 történt eladásakor annak 700.000.- Ft összegű vételára megfizetésére nem került sor, a gépkocsit ugyanis valójában a felperes vásárolta meg tanú neve 3 részére, annak vételárát az alperesek kölcsöntartozásába beszámítva. A II.r. alperes 2007. augusztus 1-je és 2008. július 15-e között volt a felperes bejelentett alkalmazottja, azonban ezt követően 2014. évig művelte a felperes mezőgazdasági ingatlanait. A II.r. alperes testvérei, testvér neve 1 és testvér neve 2 mezőgazdasági őstermelői tevékenységéből 2008. évben 3.264.637.- Ft termékértékesítésből származó jövedelem, 2009. évben 6.397.438.- Ft bevétel származott. Mindkét évben rendelkeztek olyan összegű készpénzzel, amely fedezte a felperes részére fizetendő kölcsönrészleteket.

E tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperes keresetét – amelyben az alpereseket 8.100.000.- Ft és 2008. február 1-től számított törvényes mértékű késedelmi kamata egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni – részben megalapozottnak ítélte. Jogi indokai között kifejtette, hogy a Ptk. 523. § (1) bekezdésének megfelelően az alpereseket terhelte a kölcsön visszafizetésének bizonyítása. E körben a II.r. alperes érdektelennek nem tekinthető testvérei tanúvallomása alapján bizonyítottként elfogadta az alperesek állítását, miszerint 2008. és 2009. években a felperes részére 2.000.000.- 2.000.000.- Ft-ot visszafizettek. Ezt megerősítette tanú neve 1, tanú neve 2 és tanú neve 3 tanúvallomása, valamint az igazságügyi könyvszakértői vélemény is, amely szerint a törlesztéshez szükséges összeg a gazdálkodási tevékenységükből eredően rendelkezésükre állt. A tanúvallomások miatt nem tulajdonított jelentőséget annak a körülménynek, hogy bár a vezetéknév testvérek a vallomásuk szerint ezen összeggel a II.r. alperesnek a ingatlan címe számú ingatlanban fennálló tulajdoni hányada megváltási áraként tartoztak, ennek ellenére az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szerint az átruházás jogcíme ajándékozás volt, a tulajdonosváltozás átvezetésére pedig csak 2012-ben került sor. Ugyancsak a kölcsöntartozás részteljesítéseként fogadta el az I.r. alperes által átruházott Opel Corsa vételárát, azt ugyanis nem vitásan a felperes vásárolta meg tanú neve 3 részére, ugyanakkor vételárat nem fizetett. Nem találta bizonyítottnak a felperes azon állítását, hogy a gépkocsi vételárát az alperesek meddőségi programban való részvételéhez folyósított másik kölcsönére számolták el. E kezelések OEP általi finanszírozását ugyanis az alperesek okirattal bizonyították. Rámutatott, hogy 8.100.000.- Ft összegű kölcsön esetében elképzelhetetlen és életszerűtlen, hogy a törlesztés megkezdése hiányában a felperes nem szólítja fel a tartozása visszafizetésére az alpereseket, hanem azt csak 8 év múlva, az utolsó részlet lejárta után követeli vissza. Az elsőfokú bíróság azonban ezt meghaladóan nem találta alaposnak az alpereseknek a kölcsöntartozás teljesítésére vonatkozó védekezését, nevezetesen, hogy a felperessel kötött szóbeli megállapodás alapján a kölcsön fennmaradó részét természetben, a II.r. alperes munkája ellenértékeként számolták el. A kihallgatott tanúk vallomása ugyanis csak azt támasztotta alá, hogy a II.r. alperes különféle mezőgazdasági munkákat végzett a felperesnél, e munka ellenértéke, valamint az elszámolást illető megállapodás tartalma bizonyítására azonban nem volt alkalmas. A munkavégzésre vonatkozó pontos adatok hiányában alkalmatlannak ítélte – és ezért mellőzte – az alperesek gazdasági szakértő kirendelése iránti bizonyítási indítványát. A bizonyítékok közül kirekesztette tanú neve 4 tanúvallomását, mert a kölcsön- és zálogszerződéssel kapcsolatban érdemi információval nem rendelkezett, illetve vallomása a felperes addigi állításaival ellentétes volt. Mindezek alapján a bizonyítottan visszafizetett 4.700.000.- Ft-ot meghaladó kölcsönösszeg, azaz 3.400.000.- Ft és késedelmi kamatai egyetemleges megfizetésére kötelezte az alpereseket. A késedelmi kamat kezdő időpontját az évente esedékes összegek figyelembe vételével 2013. január 1. napjában állapította meg. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A perköltség – köztük a hatályon kívül helyező végzésben megállapított másodfokú perköltségek – felek általi viseléséről a Pp. 81. §-ának megfelelően, a pernyertesség-pervesztesség közel azonos aránya alapján határozott.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását, a keresetnek helyt adva a marasztalási összeg 8.100.000.- Ft-ra történő felemelését és az alperesek első- és másodfokú perköltségben marasztalását kérte.

Fellebbezési érvelése szerint az elsőfokú bíróság a visszafizetett összegek tekintetében a bizonyítékokat tévesen értékelte. A 4.000.000.- Ft 2008. és 2009. évben történt átadását ugyanis cáfolják a tulajdoni lap adatai, amelyek szerint a II.r. alperesnek a ingatlan címe szám alatti ingatlanban fennálló 1/3 arányú tulajdonjogát 2012. július 6-i hatállyal törölték és ugyanezen a napon jegyezték be ajándékozás címén az édesanyja, testvér neve 2 Imréné javára. Testvérei, testvér neve 1 és testvér neve 2 pedig 2012. október 3-án édesanyjuktól, ajándékozás címén szerezték meg ezt a tulajdoni hányadot egymás közt egyenlő arányban. Utalt arra, hogy testvér neve 1nek – adóbevallásából kitűnően – sem 2008-ban, sem 2009-ben nem volt nyeresége, testvér neve 2 pedig 2009-ben több, mint 3.000.000.- Ft veszteséget termelt. Emellett az a körülmény, hogy esetleg rendelkeztek a szükséges bevétellel, nem szolgál bizonyítékul arra, hogy azt a II.r. alperes kölcsöntartozásának törlesztésére fordították. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletét a II.r. alperes testvérei tanúvallomására alapította, akik nem tekinthetők elfogulatlannak. Szerinte ekkora összeg átadásánál általánosan elvárható magatartás, hogy annak tényét írásban rögzítsék. Különös tekintettel arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog törlésének csak a jelzálogjogosult ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata alapján van helye. Kiemelte, hogy – az elsőfokú ítélet indokolásában foglaltakkal szemben – szóban többször felszólította a II.r. alperest a teljesítésre, a II.r alperes többször kért és kapott fizetési halasztást, a II. r. alperessel való munkakapcsolat – és az addig fennállt bizalmi viszony – megszűnését követően azonban megindította az alperessekkel szemben a pert megelőző fizetési meghagyásos eljárást. Az Opel Corsa típusú személygépkocsi eladási árával összefüggésben megismételte az elsőfokú eljárásban előadottakat, nevezetesen, hogy a 700.000.- Ft összegű vételárat abba a kölcsöntartozásba számították be, amelyet a lombikbébi programban való részvétel költségeire adott az alpereseknek. Ezt nem cáfolja az OEP támogatást tanúsító okirat, csupán azt jelenti, hogy e kölcsön igénylésekor a II.r. alperes valótlant állított.

Az alperesek a fellebbezési ellenkérelmükben a fellebbezéssel támadott részében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Egyúttal csatlakozó fellebbezést terjesztettek elő, amely az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatására, a kereset teljes körű elutasítására és a felperes első- és másodfokú perköltségben marasztalására irányult.

Az alperesek is a bizonyítékok téves értékelésére, a Pp. 206. § (1) és (2) bekezdéseinek megsértésére hivatkoztak. Kifogásolták, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló tanúvallomások egy részét nem értékelte, így tanú neve 5 és azon tanúkét, akik a felperes által nyújtott kölcsön II.r. alperes általi ledolgozásáról, a felek erre vonatkozó megállapodásáról vallottak. Sérelmezték, miszerint annak ellenére, hogy a II.r. alperes éveken keresztül vezette a felperes teljes gazdaságát, bízva a törlesztés elszámolásában, az elsőfokú bíróság mellőzte a gazdasági szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványukat. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság nem tulajdonított kellő jelentőséget annak a bizonyított ténynek, hogy tanú neve 3 a II.r. alperessel azonos módon dolgozza le a tartozását a felperesnél.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet csatlakozó fellebbezéssel támadott részének a helybenhagyására irányult.

A fellebbezés nagyobbrészt megalapozott, a csatlakozó fellebbezés megalapozatlan.

A másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással, az elsőfokú ítélet 2. oldal 2. bekezdés 1. mondata kivételével, amit a tényállásból mellőz, az abból levont jogi következtetéseit csak részben osztja, ezért érdemi döntésével is részben ért egyet.

A felperes a perben sikerrel bizonyította, hogy az alperesek részére 8.100.000.- Ft összegű kölcsönt nyújtott, akik mint házastársak a közösen kötött kölcsönügyletből származó közös tartozásnak egyetemleges kötelezettei voltak. A kölcsönkövetelést az alperesek közös tulajdonában álló helyiségnév 303. hrsz.-ú ingatlanon alapított jelzálogjog biztosította. A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alpereseket terhelte a kölcsönösszeg visszafizetésére, a tartozás megszűnésére vonatkozó állításuk bizonyítása. Az elsőfokú bíróság ezzel összefüggésben a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségének az 5.P.20.861/2015/11. sorszámú jegyzőkönyvben rögzítetten eleget tett. Az alperesek okirati bizonyítékokat nem tudtak felajánlani a kölcsön törlesztőrészleteinek kifizetéséről, ezért mind a 4.700.000.- Ft visszafizetését, mind annak a megállapodásnak a tartalmát, amely a II.r. alperesnek a felperes gazdaságában végzett munkája ellenértékének a kölcsöntartozásba való beszámítására vonatkozott, tanúvallomásokkal kívánták bizonyítani.

Az I.r. alperes által átruházott gépjármű vételárának a kölcsöntartozásba való beszámításával összefüggésben a másodfokú bíróság egyetért a bizonyítékok elsőfokú bíróság általi értékelésének eredményével. A felperes maga sem vitatta, hogy a gépkocsit ő kívánta megvásárolni tanú neve 3 részére (nevére), ennek ellenére a vételárat nem fizette meg az I.r. alperesnek. Állítása szerint azonban a vételár összege az alperesek részére más célra (a meddőségi programban való részvételük finanszírozására) átadott kölcsöntartozásba került beszámításra. tanú neve 3 tanúvallomása az alperesek állítását meggyőző módon alátámasztotta, a felperes azonban csak állította, de nem bizonyította a más célra nyújtott újabb kölcsön tényét, míg előadását az alperesek a meddőségi kezelések OEP általi finanszírozására vonatkozó igazolással cáfolták. A felperes az elsőfokú bíróságétól eltérő mérlegelésre okot adó, meggyőző jogi érvet a fellebbezésében sem adott elő. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanakkor az elsőfokú bíróság döntése a II. r. alperes testvéreitől származó 4.000.000.- Ft kölcsöntartozásra való elszámolásáról a bizonyítékok téves, okszerűtlen mérlegelésén alapul. A II.r. alperes előadása, valamint testvér neve 2 és testvér neve 1 tanúvallomása ugyanis nem áll összhangban a tulajdoni lapon szereplő adatokkal. A közhiteles ingatlan-nyilvántartás adataival szemben – amely 2012. évi ajándékozást tanúsít előbb a II.r. alperes és az édesanyja, majd két testvér édesanyjának neve, valamint testvér neve 1 és testvér neve 2 utónevű gyermekei között – az alperesek meggyőző módon nem bizonyították, hogy a II.r. alperesnek a ingatlan címe szám alatt ingatlanban fennálló tulajdoni hányadát a testvérei 2008-ban és 2009-ben magukhoz váltották. Önmagukban a vezetéknév testvérek tanúvallomása – nyilvánvaló érdekeltségük okán – ennek megállapításához nem szolgált elégséges bizonyítékként. A megjelölt összeg felperes részére való átadása szintén nem nyert kétségmentesen bizonyítást: az elsőfokú bíróság által beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény ennek bizonyítására teljességgel alkalmatlan volt, a pénzösszeg átadásának szemtanúi nem voltak, a II.r. alperes testvérein kívül kihallgatott hallomástanúk pedig az információikat az alperesektől vagy testvér neve 1től szerezték.

Az alperesek a csatlakozó fellebbezésükben alaptalanul sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság mellőzte a II.r. alperes munkája ellenértékének a beszámítását a fennmaradó kölcsöntartozásba. Az elsőfokú bíróság e körben kifejtett jogi álláspontjával és indokaival a másodfokú bíróság egyetért. A felperes tagadásával szemben nem bizonyították ugyanis, hogy 2009. évet követően szóban módosították a kölcsönszerződést a teljesítés módját illetően. A Ptk. 240. § (1) bekezdése szerinti szerződésmódosításra is irányadó Ptk. 205. § (2) bekezdése értelmében a feleknek valamennyi lényeges feltételben meg kell állapodniuk. A megismételt eljárás során kihallgatott tanú neve 4 tanúvallomása szerint a felperes említette, hogy a II.r. alperesnek nem fizeti ki a traktorral végzett munkája egy napi díját, mert az adósságát törleszti. Ebből azonban a megállapodás konkrét tartalmára, nevezetesen, hogy az mely tartozásnak milyen feltételekkel való ledolgozására vonatkozik, nyilvánvalóan nem vonható következtetés. A II.r. alperes a per során maga is ellentmondó előadást tett, amikor felrótta a felperesnek, hogy a munkája ellenértékét nem fizette ki. tanú neve 5 és tanú neve 6 tanúvallomása pedig tartalmazza, hogy a II.r. alperes panaszkodott nekik, hogy a felperestől nem kapott fizetést. Mindezek alapján nem bizonyított kétségmentesen a felperes és a II.r. alperes között az elszámolásra vonatkozó megállapodás létrejötte, ellenkezőleg: a peradatok cáfolják az alperesek erre alapított védekezését. A másodfokú bíróság megjegyzi, hogy az alperesek ellenkérelmükben maguk sem adták elő az állított megállapodásnak a végzett munka ellenértéke meghatározására, az elszámolás mikéntjére vonatkozó konkrét tartalmát. Az alperesek a csatlakozó fellebbezésükben arra is hivatkoztak, hogy a felperes tanú neve 3 a II.r. alpereshez hasonlóan jelzálogjoggal biztosított kölcsönt nyújtott és a tartozást tanú neve 3 is a munkájával egyenlítette/egyenlíti ki. Ezen hivatkozás tényszerű, azonban mindössze azt valószínűsíti, hogy a II. r. alperes is végzett munkát a felperesnek pénzbeli ellenérték nélkül, hozzátéve, hogy a felek egyező előadása alapján a II.r. alperes a saját ingatlanai műveléséhez is használta a felperes munkagépeit, üzemanyagát. Az elszámolást illető megállapodást azonban mindez nem bizonyítja, míg tanú neve 3 munkája elszámolására az érintettek között írásba foglalt elszámolás született. A másodfokú bíróság hangsúlyozza, hogy attól nincs elzárva a II.r. alperes, hogy a 2007. évtől végzett munkája ellenértékére vonatkozó igényét a felperessel szemben külön perben érvényesítse.

A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, az alpereseket terhelő marasztalási összeget 7.400.000.- Ft-ra felemelte és a kölcsön- és zálogszerződésnek a teljesítési határidőre vonatkozó rendelkezése alapján a késedelmi kamatfizetés kezdő időpontját a kereset szerinti időpontra, 2008. február 1. napjára módosította. A másodfokú döntés értelmében az elsőfokú pernyertesség-pervesztesség aránya 91%–9%-ra módosult, amely maga után vonta az elsőfokú perköltségre vonatkozó rendelkezés megváltoztatását is. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján az alpereseket 760.410.- Ft elsőfokú perköltség egyetemleges megfizetésére kötelezte, amely a felperes által előlegezett eljárási díj és kereseti illeték 91%-a, 442.260.- Ft, valamint – a felperes esetében a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet (Ükr.) 3. § (2) bekezdése, az alperesek esetében a megbízási szerződés szerint az Ükr. 2. § (1) bekezdése alkalmazásával és a pernyertesség aránya alapján 368.550.- Ft-ban, illetve 50.400.- Ft-ban megállapított ügyvédi munkadíjak elszámolásával – 318.150.- Ft együttes összegének felel meg. Ezt meghaladó elsőfokú eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk kötelesek viselni. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A felperes fellebbezése 85%-ban sikeres volt, míg az alperesek csatlakozó fellebbezése nem vezetett eredményre. Ennek megfelelően a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 81. § (1) bekezdése alapján a másodokú bíróság az alpereseket a felperes javára 486.850.- Ft másodfokú perköltség egyetemleges megfizetésére kötelezte. (Ebből 319.600.- Ft a fellebbezési illetékből az alperesekre eső összeg, míg 167.250.- Ft az Ükr. 3. § (2) és (5) bekezdései szerint a pernyertesség-pervesztesség arányának megfelelően járó ügyvédi munkadíj (184.875.-Ft – 17.625.- Ft) felperes javára jelentkező különbözete). Az alperesek személyes illetékfeljegyzési joga folytán feljegyzett csatlakozó fellebbezési illeték viseléséről az Itv. 51. § (1) bekezdése folytán rendelkezni nem kellett, azt az elsőfokú ítélet szerint a Pp. 78. § (1) bekezdése, valamint a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján az alperesek viselik.

Zalaegerszeg, 2018. április 25.

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit s.k. Dr. Vajda Andrea s.k. Dr. Mihályi Mónika s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró