Pf.21078/2017/5 — Pf.21078/2017/5 — Zalaegerszegi Törvényszék

íóááúíóá

Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Pf.21.078/2017/5. szám

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság ügyvéd neve ügyvéd (ügyvéd címe szám) által képviselt felperes neve – felperes lakcíme szám alatti lakos – felperesnek a ügyvédi iroda neve Ügyvédi Iroda (ügvédi iroda címe szám, ügyintéző: ügyvéd neve ügyvéd) által képviselt alperes neve – alperes lakcíme szám alatti lakos – alperes ellen 8.800.000.- Ft és járulékai megfizetése iránt indított perében a Zalaegerszegi Járásbíróság 8.P.20.307/2016/13. számú ítélete ellen az alperes 14. sorszámú fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezéssel nem támadott részében nem érinti, fellebbezett részében megváltoztatja, a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az állam javára – külön adóhatósági felhívásra – 528.000.- (ötszázhuszonnyolcezer) Ft feljegyzett kereseti illetéket és 528.000.- (ötszázhuszonnyolcezer) Ft feljegyzett fellebbezési illetéket, míg az alperes részére – 15 nap alatt – 317.500.- (háromszáztizenhétezer-ötszáz) Ft elsőfokú perköltséget és 127.000.- (százhuszonhétezer) Ft másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 6.600.000.- Ft-ot, ezen összeg után 2005. október 19. napjától a kifizetése napjáig a késedelemmel érintett félévet megelőző utolsó naptári napon érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatot, valamint 100.000.- Ft perköltséget. Az egyéb költségeik felek általi viseléséről döntött. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. A felperest az adóhatóság külön felhívására 132.000.- Ft, az alperest pedig 396.000.- Ft feljegyzett kereseti illeték állam javára történő megfizetésére kötelezte.

Indokolása szerint a peres felek üzleti kapcsolatban álltak egymással, melynek során a felperes több alkalommal nyújtott kölcsönt az alperes részére. Az alperes 2005. augusztus 12. napján közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot tett, amelyben elismerte, hogy a felperestől kölcsön címén mindösszesen 14.000.000.- Ft-ot vett át. Kötelezettséget vállalt annak 12 havi – 11 alkalommal 1.100.000.- Ft, 1 alkalommal 1.900.000.- Ft összegű – részletben való visszafizetésére. A kölcsönből 2005 augusztusában két alkalommal 1.100.000.- 1.100.000 Ft-ot fizetett vissza a felperes részére, a további részleteket azonban nem teljesítette. 2005. december 20-án nyilatkozatot tevő neve nevű személy tartozáselismerő (helyesen tartozásátvállaló) nyilatkozatot tett 5.200.000.- Ft erejéig, arra az esetre, ha az alperes a kölcsönből fennálló tartozását 2006. január 22. napjáig nem teljesíti. Ezen okirat alapján a felperes által a Veszprém Megyei Bíróság előtt indított perben a Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Pf.I.20.391/2011/7. számú, 2012. augusztus 30-án hozott jogerős ítéletével nyilatkozatot tevő nevet 5.200.000.- Ft megfizetésére kötelezte. A jogerős ítélet alapján nyilatkozatot tevő neve az átvállalt tartozást a felperes részére megfizette. Ezen tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperes 8.800.000.- Ft és 2005. október 19. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetése iránti keresetét részben találta megalapozottnak. Az alperes elévülési kifogását elutasította: álláspontja szerint a követelés elévülését az alperessel mint vádlottal szemben a Zalaegerszegi Városi Bíróság előtt folyamatban volt 1.B.20/2007. számú büntető perben a felperes által előterjesztett polgári jogi igény a Ptk. 327. § (1) bekezdése értelmében megszakította, az a Ptk. 327. § (2) bekezdése szerint a büntetőeljárás jogerős befejezésével, 2008. június 17-én kezdődött újra. Az alperes tartozását átvállaló nyilatkozatot tevő nevesal szemben a Veszprém Megyei Bíróság előtti perindítás szintén alkalmas volt az alperessel szemben az elévülés megszakítására, mivel a Ptk. 332. § (1) bekezdése szerinti tartozásátvállalás olyan helytállási kötelezettség vállalását jelenti, amelyet a főadós tartozása körében tesz a harmadik személy. E perben 2012. augusztus 30-án született jogerős ítélet, ezen időponttól újrakezdődött elévülési idő pedig a per megindításáig (2015. november 27-ig) nem telt el. A keresetet érdemben vizsgálva hangsúlyozta, hogy a Ptk. 242. § (1) bekezdése alapján a tartozás elismerése esetén az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a szerződés érvénytelen. Az alperes azonban azon állítását, hogy a közjegyzői okiratot kényszer, fenyegetés hatására írta alá, nem tudta bizonyítani. E körben indítványozta ugyan nyilatkozatot tevő neve tanúkénti kihallgatását, azt azonban elkésettsége miatt az elsőfokú bíróság elutasította, úgyszintén az ezzel összefüggésben előterjesztett igazolási kérelmet. A közjegyzői okirat tartalmával szemben az alperes azt az állítását sem tudta bizonyítani, hogy a felperes által nyújtott kölcsön összege valójában 8.000.000.- Ft tőke és 800.000.- Ft kamat volt, a közjegyzői okiratba foglalt tartozás teljesítésére vonatkozó bizonyítási indítványt pedig nem tett. Az alperessel szemben lefolytatott büntetőeljárás során felvett szembesítési jegyzőkönyv tanúsága szerint a felperes elismerte, hogy az alperestől 2005 augusztusában két alkalommal 1.100.000.- Ft-ot átvett, ezért ezen összeg mint részteljesítés elszámolásával a keresetnek részben helyt adva az elsőfokú bíróság az alperest 6.600.000.- Ft-ban és 2005. október 19. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamatában marasztalta, míg az ezt meghaladó keresetet elutasította. A feljegyzett kereseti illeték megfizetésére a feleket pernyertességük-pervesztességük arányában kötelezte, a felperes jogi képviselőjének ügyvédi munkadíját pedig mérlegeléssel, a 32/2003.(VIII.22) IM rendelet alkalmazásával állapította meg.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak részbeni megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását, a felperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását kérte.

Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság téves álláspontot foglalt el az elévülés megszakadásának kérdésében. Álláspontja alapján a 2005. évben tett, közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot követően a felperes elévülést megszakító jogcselekményt nem végzett. A büntetőeljárásban előterjesztett polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasították, ezt követően a jelen per megindításáig az elévülés szintén bekövetkezett. Hangsúlyozta, hogy a tartozás egy részének nyilatkozatot tevő neve általi átvállalásával a két tartozás jogi sorsa elvált egymástól, ezért az elsőfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a nyilatkozatot tevő nevesal szembeni igényérvényesítés a keresettel érvényesített követelés elévülését megszakította. A tartozásátvállalás ugyanis nem mögöttes felelősségvállalást jelent, hanem önálló kötelezettséget keletkeztet, ezért az elévülés is elválik a korábbi kötelezettre irányadó elévülési időtől. Emellett az elévülést csak a kötelezett által kézhez vett felszólítás vagy a perindításról való írásbeli értesítés szakítja meg.

A felperes a fellebbezési ellenkérelmében – helyes indokaira hivatkozva – az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott részének helybenhagyását és az alperes másodfokú perköltségben marasztalását kérte.

A fellebbezés megalapozott.

A másodfokú bíróság hangsúlyozza, hogy az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján kizárólag a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálta felül, ezért a másodfokú felülbírálat tárgyát nem képezte a keresetet részben elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés.

A másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással, azt azonban az elsőfokú eljárás anyaga alapján kiegészíti az alábbiakkal:

A Zalaegerszegi Városi Bíróság az 1.B.20/2007/59. számú, 2007. szeptember 26. napján kelt ítéletével megállapította az alperes mint vádlott bűnösségét – egyebek mellett – a felperes sérelmére elkövetett, a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés b) pontja szerint minősülő, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében. A felperes – és más sértettek – által előterjesztett polgári jogi igényeket egyéb törvényes útra utasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2002 novemberében 7.000.000.- Ft körüli összeget, 2004. évben pedig 9.000.000.- Ft-ot adott át a vádlottnak a vállalkozása finanszírozására. Utóbbi átvétele előtt a vádlott 2004. évben több részletben összesen 2.000.000.- Ft-ot visszafizetett a sértettnek (felperesnek). Ezt követően a sértett (felperes) 2005. augusztus 12-ig összesen 14.000.000.- Ft-ot adott át a vádlottnak (alperesnek) gépkocsi behozatala céljából. A sértett (felperes) 2005 nyarán értesült arról, hogy időközben a vádlott (alperes) számos más személytől is vett fel gépkocsi behozatala érdekében kölcsönöket, és a behozott gépjárműveket több személynek eladásra kínálta fel, azaz őt (a felperest) is jogtalan haszonszerzési céllal a teljesítőkészsége és -képessége vonatkozásában megtévesztette. Ezzel neki 10.000.000.- Ft-ot meghaladó – pontosan meg nem állapítható összegű – kárt okozott, amelyből 2.200.000.- Ft térült meg. Indokolásában rögzítette, hogy a vádlott (alperes) a felperessel 2005. október 5-én történt szembesítésekor elismerte, hogy a közjegyzői okirat elkészítésekor 14.000.000.- Ft tartozása állt fenn a felperessel szemben. A sértett (felperes) a tárgyaláson elismerte, hogy a közjegyzői okiratba foglalt összegből 1.000.000.- Ft a kamatot jelentette. A Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság a 2008. június 17-én kelt Bf.639/2017/19. számú ítéletével a fenti – 22. vádpont vonatkozásában – az elsőfokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy az egyéb törvényes útra utasított polgári jogi igények előterjesztőjeként a felperest külön nevesítette. A büntető ítéletben megjelölt pénzátadások eredményeként, az elszámolás céljából született a 2005. augusztus 12-én kelt közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat, amely – tartalmával szemben – nem a kölcsön címén aznap átadott, hanem az alperesnek a felperessel szemben akkor fennálló tartozása összegét rögzítette, egyúttal annak részletekben való visszafizetésére vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmazott.

2005. december 20-án „tartozáselismerő nyilatkozat” megjelöléssel a peres felek, valamint nyilatkozatot tevő neve – ügyvéd neve ügyvéd ellenjegyzésével – egy újabb okiratot írtak alá, amelyben az alperes elismerte, hogy a közjegyzői okirattal elismert, 2006. augusztus 31-én lejáró tartozása eddigi részleteiből 5.200.000.- Ft ki nem fizetett elmaradása áll fenn a felperessel szemben. Kötelezettséget vállalt arra, hogy a hátralékos tartozást 2006. január 20-ig egy összegben, hiánytalanul megfizeti az eredeti szerződés szerint. nyilatkozatot tevő neve ugyanezen okiratban kötelezettséget vállalt ezen összeg (5.200.000.- Ft) 2006. január 22-ig történő egyösszegű megfizetésére, amennyiben az alperes az okiratban vállaltakat az ott meghatározott időpontig nem teljesíti hiánytalanul.

Ezen tényállásbeli kiegészítés alapján a másodfokú bíróság nem ért egyet az elsőfokú bíróság álláspontjával, ezáltal az érdemi döntésével sem az alábbiakra figyelemmel:

A keresetlevélből kitűnően a felperes az alperessel szemben a keresetét bűncselekménnyel okozott kár jogcímén terjesztette elő, megjelölve az alperes büntetőjogi felelősségét megállapító jogerős büntető ítéletet és utalva annak tartalmára, mint a keresetet megalapozó tényekre. Az elsőfokú bíróság azonban a keresetet ezen a jogcímen nem vizsgálta, kizárólag a tartozáselismerő nyilatkozatban feltüntetett jogcím – kölcsön – alapján, és ennek figyelembe vételével tájékoztatta a feleket a bizonyítandó tényekről is. A másodfokú bíróság a Kúria 1/2014. (VI.30.) PK véleménye 5. és 6. pontjára figyelemmel a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatást a keresetlevélben megjelölt jogcím alapján a felek részére megadta: eszerint a felperest terhelte az alperes jogellenes magatartása, az őt ért kár bekövetkezte és a köztük fennálló okozati összefüggés, az alperest pedig a felróhatósága hiányának bizonyítása. A felperes a tájékoztatás ismertében az alperes jogellenes magatartása körében a jogerős büntető ítéletben megállapított tényekre hivatkozott, nevezetesen arra, hogy az alperes a felperestől úgy kért és vett fel kölcsönöket, hogy már a kölcsönök felvételekor tudta, hogy azokat nem tudja majd visszafizetni, ezzel tévedésbe ejtve a felperest. Az ennek folytán bekövetkezett kár összegszerűségére vonatkozóan a közjegyzői okiratba foglalt, az alperes által 14.000.000. - Ft összegű tartozást elismerő nyilatkozatra hivatkozott, amelyből állítása szerint összesen 2.200.000.- Ft térült meg az alperes teljesítése folytán, 5.200.000.- Ft pedig nyilatkozatot tevő neve általi megfizetéssel. A 2005. december 20-án kelt tartozáselismerő és tartozásátvállaló nyilatkozat tartalmával szemben a felperesnek a büntetőeljárás során tett sértetti vallomásaira, valamint a büntetőítélet azon megállapítására hivatkozott, hogy „a pontos kárösszeget – a tiszta tőketartozást – egyértelműen megállapítani nem lehet, az azonban a 10.000.000.- Ft-ot meghaladja”.

Az elsőfokú bíróság az alperes elsődleges védekezése (elévülési kifogása) vizsgálatánál tévesen az általános ötéves elévülési időt vette alapul, ezért a másodfokú bíróság az erre vonatkozó okfejtést az elsőfokú ítéletből mellőzi. A jogi indokolást – a keresetet a bűncselekménnyel okozott kár jogcímén vizsgálva – az alábbiak szerint módosítja:

A Ptk. 360. § (4) bekezdés második mondata értelmében a bűncselekménnyel okozott kár esetén a követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül. A Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A jogerős büntető ítélettel az alperes terhére rótt cselekmény az elkövetésekor hatályos, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) 318. § (1) bekezdése és a 318. § (6) bekezdés b) pontja alapján jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének minősült, amelynek büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés volt. A büntethetőség elévülését szabályozó Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a büntethetőség a büntetési tétel felső határának megfelelő idő alatt, azaz a jelen bűncselekmény tekintetében 8 év alatt évül el, ezért a felperes követelésének elévülési ideje a Ptk. 360. § (4) bekezdése tükrében szintén 8 év. A másodfokú bíróság megítélése szerint a keresetlevélben megjelölt jogcímen a felperes követelése nem évült el, mivel az elévülést a Ptk. 327. § (1) bekezdése értelmében megszakító büntető eljárás jogerős befejezésétől, 2008. június 17. napjától számított 8 éven belül a felperes a pert megindította 2015. november 27-én.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes sikerrel bizonyította az alperes jogellenes magatartását, kára bekövetkeztét és az ok-okozati összefüggés fennállását is. A Pp. 4. § (2) bekezdése értelmében – amely szerint ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt – az alperes jogellenes magatartása (csalás elkövetése) vonatkozásában a büntető bíróság ítéleti döntése kötötte a másodfokú bíróságot, e körben az alperes nem tudta magát kimenteni a felelősség alól. Egyebekben azonban – a Pp. 4. § (1) bekezdése alapján – a büntető ítélet ténymegállapításai a polgári ügyben eljáró bíróságot, így a másodfokú bíróságot nem kötötték, az abban foglaltakat azonban – azzal ellentétes bizonyíték hiányában – a perrendszerű bizonyítékok sorában mint okirati bizonyítékot kellett értékelnie. A másodfokú bíróság megítélése szerint a jogellenes magatartás mellett annak ténye, hogy a felperest kár érte, továbbá a köztük lévő okozati összefüggés fennáll, egyértelműen megállapítható a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, a felperes azonban nem bizonyította sikerrel a kára összegére vonatkozó állítását. Az alperes a tartozás megszűnésére – a saját és a tartozásátvállaló nyilatkozatot tevő neve általi teljesítésére – hivatkozott, amelyet alátámasztott a 2005. december 20-án kelt, a Pp. 196. § (1) bekezdés e) pontja szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt tartozáselismerő és tartozásátvállaló nyilatkozat tartalma. Ennek szövege a Ptk. 207. § (1) bekezdése tükrében nem értelmezhető másként, mint hogy az alperes a 2005. augusztus 12-én kelt korábbi tartozáselismerő nyilatkozatban foglalt kölcsöntartozását részben teljesítette a felperesnek, az okiratban a fennmaradó 5.200.000.- Ft összegű tartozása fennállását erősítette meg, amely tartozást a teljesítési határidő alperes általi elmulasztása esetére (ezen feltételétől függően) nyilatkozatot tevő neve – a felperes hozzájárulásával – átvállalt. Ez utóbbi összeg pedig a Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság által hozott, az elsőfokú bíróság által is megjelölt ítélete nyomán megtérült. A felperes a 2005. december 20. napján kelt teljes bizonyító erejű magánokirattal szemben – a másodfokú bíróság felhívására – nem jelölt meg olyan bizonyítékot, amely az okirat tartalmát cáfolta volna, a felperesnek a büntetőeljárás során tett sértetti vallomásai erre önmagukban nyilvánvalóan nem alkalmasak.

Mindezek alapján az alperes sikerrel bizonyította, hogy a felperessel szemben fennálló tartozása – részben a saját, az átvállalt részében pedig nyilatkozatot tevő neve teljesítése folytán – megszűnt, ezért a felperes keresete alaptalan volt.

A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – fellebbezéssel nem támadott részében nem érintve – a Pp. 253. § (2) bekezdésének megfelelően a fellebbezett részében megváltoztatta, és a keresetet elutasította.

Az elsőfokú ítélet megváltoztatása miatt a felperes pervesztes lett, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 78. § (1) bekezdése és a 6/1986. (VI.26.) 13. § (2) bekezdése alapján a felperest kötelezte a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán feljegyzett kereseti illeték viselésére, valamint az alperes elsőfokú perköltsége (jogi képviselője ügyvédi munkadíja) megfizetésére.

Az alperes fellebbezése eredményes volt, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-a szerint a másodfokú eljárásban is irányadó Pp. 78. § (1) bekezdése és a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alkalmazásával a felperest kötelezte a feljegyzett fellebbezési illeték állam javára, valamint a másodfokú perköltség alperes részére való megfizetésére. Az ügyvédi munkadíj összegét a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§ (2) (5) és (6) bekezdései alkalmazásával állapította meg, a pertárgyérték alapján számított összeget a ténylegesen kifejtett képviseleti tevékenységre tekintettel az elsőfokú eljárásban 250.000.- Ft+áfa, a másodfokú eljárásban pedig 100.000.- Ft+áfa összegre mérsékelve.

Zalaegerszeg, 2018. május 24.

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit s.k. Dr. Vajda Andrea s.k. Dr. Mihályi Mónika s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró