Pf.20987/2014/7 — Pf.20987/2014/7 — Zalaegerszegi Törvényszék

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság 3.Pf.20.987/2014/7. szám

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság dr.Sindler György ügyvéd (ÜGYVÉD CÍME.) által képviselt felperes neve (.FELPERES CÍME.) felperesnek, a Csetneki Ügyvédi Iroda (fél címe 1, ügyintéző: dr.Csetneki Gábor ügyvéd) által képviselt I.rendű alperes neve (I.r alperes címe.) I.r. és II.rendű alperes neve (II.r.alperes címe.) II.r. alperesek ellen szerződés hatálytalanságának megállapítása iránt indított perében a Nagykanizsai Járásbíróság 2014. június 18. napján kelt 1.P.20.993/2013/11. számú ítélete ellen a felperes 12. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán indult másodfokú eljárásban nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

Í T É L E T E T :

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatja, megállapítja, hogy az I.r. alperes, mint vevő és a II.r. alperes, mint eladó között a hrsz.. alatt felvett, ingatlan címe. szám alatti házas ingatlanra 2012. szeptember 7-én létrejött adásvételi szerződés a felperessel szemben hatálytalan, az ingatlan a Nagykanizsai Városi Bíróság 4.P.21.237/2011/13. számú ítélete alapján személynév önálló bírósági végrehajtó előtt 036.V.0129/2013. számon folyamatban lévő végrehajtási eljárásban végrehajtás alá vonható.

Az I.r. alperest a fenti rendelkezés tűrésére kötelezi.

A felperes elsőfokú perköltségben, illetve az állam javára illeték megfizetésében való marasztalását mellőzi.

Kötelezi az alpereseket, mint egyetemleges kötelezetteket, hogy fizessenek meg az államnak a NAV felhívására 105.000.- (egyszázötezer) Ft feljegyzett kereseti és 140.000.- (egyszáz-negyvenezer) Ft feljegyzett fellebbezési illetéket.

Kötelezi az alpereseket, mint egyetemleges kötelezetteket, hogy fizessenek meg a felperesnek 15 nap alatt 190.000.- (egyszáz-kilencvenezer) Ft első- és másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a Nagykanizsai Városi Bíróság a 2012. szeptember 5. napján meghozott és 2012. november 28. napján jogerőre emelkedett 4.P.21.237/2011/13. számú ítéletével kötelezte a II.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1.557.626.- Ft-ot és annak járulékait. A jogerős ítélet alapján 2013. február 15. napján 2004-2.Vh.70/2013. szám alatt állítottak ki végrehajtási lapot. A II.r. alperes a hrsz., ingatlan címe. szám alatti házas ingatlan tulajdonjogát árverési vétel jogcímén szerezte, amit a 2009. január 16-i keltű határozattal jegyeztek be. A 2008. szeptember 30. napján tartott árverésen a II.r. alperes anyósa, az I.r. alperes érdekében vett részt, az ingatlan tulajdonjogát az ő javára kívánta megszerezni. Az árverés időpontjában ugyanis a II.r. alperes (helyesen: I.r. alperes) külföldinek minősült, román állampolgár volt, és ezért volt szükség arra, hogy helyette névlegesen a II.r. alperes vegyen részt az árverésen, az ő nevére történjen az ingatlan tulajdonjogának megszerzése. Minderről a felperesnek is tudomása volt. Az alperesek 2012. szeptember 7. napján kötöttek adásvételi szerződést, mely alapján a II.r. alperes a fenti ingatlant 4.000.000.- Ft vételár ellenében eladta a I.r. alperesnek, és rögzítették, hogy a vételár már a szerződés aláírását megelőzően egy összegben, készpénzben ki lett fizetve. Tényleges vételárfizetés azonban nem történt, az ingatlant a 3.050.000.- Ft-os árverési vételáron az I.r. alperes vásárolta meg akként, hogy 2007. november 12. napja és 2010. június 25. napja között összesen 3.950.000.- Ft-ot utalt át az árverési vételár kifizetéséig. Az I.r. alperes az ingatlant rendbe tetette, az ott található felépítményt felújíttatta, és ezután költözött be a lakásba. Az alperesek között létrejött adásvételi szerződés alapján a II.r. alperes tulajdonjogának egyidejű törlésével az I.r. alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.

A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperesek között létrejött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan, és az annak tárgyát képező ingatlan végrehajtás alá vonható.

Az alperesek érdemi ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Előadták, hogy az ingatlan kizárólag az ingatlan-nyilvántartás szerint volt a II.r. alperes tulajdona, aminek az oka az volt, hogy az I.r. alperes külföldinek minősült, az árverésen tulajdonjogot nem tudott volna szerezni, s így helyette az I.r. alperes licitált, az ő nevére történt a tulajdonjog bejegyzése. A II.r. alperes arra is hivatkozott, hogy nem kívánta akadályozni a végrehajtást, annak során a gépjárművét és egy ingatlanát már értékesítették, ráadásul részletfizetési megállapodást kötött és az alapján teljesít.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alpereseknek 100.000.- Ft perköltséget, míg az állam javára 105.000.- Ft feljegyzett illetéket. Az ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy bár a felperest részletesen kitanította a bizonyítási kötelezettségről, de annak többszöri felhívása ellenére sem tett eleget, az alperesi előadásokat nem cáfolta meg. Ehhez képest bizonyítottnak látta – a felperes nem cáfolta, és az ellenkezőjét nem bizonyította –, hogy a vételt ténylegesen az I.r. alperes a veje közreműködésével bonyolította, olyan cél eleve nem volt, hogy a tulajdonjogot a II.r. alperes szerezze meg, máshogy azonban az ügylet nem volt lebonyolítható, és ez a felperes előtt is ismert volt. Miután tehát az alperesek közötti ügylet célja a „valós tulajdoni viszonyok rendezése” volt, nem pedig a felperes követelése fedezetének elvonása, ezért a régi Ptk. 203.§-ában írt fedezetelvonás megállapítására nem kerülhetett sor. Hozzátartozók esetén ugyan a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet is vélelmezni kell, de az alperesek meggyőzően bizonyították, hogy rosszhiszeműség nem állhat fenn, mivel a tulajdonszerzéshez az I.r. alperes biztosította a vételárat, az ingatlant saját pénzéből felújította, az kizárólag az ő részére lett megvásárolva, a II.r. alperes nevére csak a tulajdonszerzési problémák miatt került.

A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és – a keresetnek megfelelően – az alperesek között létrejött adásvételi szerződés vele szembeni hatálytalanságának megállapítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem megfelelő és nem a keresettel adekvát tényállás megállapítása alapján, nem megfelelő jogszabály alkalmazásával, helytelen jogi következtetésre jutott ítéletében. A felperes utalt rá, hogy a II.r. alperes az őt a felperes javára marasztaló korábbi ítélet kihirdetésekor jelen volt, és tisztában volt azzal, hogy más számottevő vagyontárgya és kintlévősége nincs, a fizetési kötelezettségét kizárólag a jelen perben támadott adásvétel útján hirtelen elidegenített ingatlan értékesítéséből, vagy végrehajtása útján tudná csak teljesíteni. Ehhez képest a befolyt vételárból semmit nem fordított a teljesítésre, az elidegenítési szándéka tehát csak rosszhiszemű lehetett. Mint ahogy az I.r. alperes is rosszhiszemű volt, mivel a korábbi ítélet kihirdetését követően a II.r. alperestől közvetlen tájékoztatást kellett kapnia arról, hogy más kielégítési alapként figyelembe veendő vagyontárgy nem lévén, a II.r. alperes csak az ingatlan igénybevételével tudja a tartozását kielégíteni. A felperes kiemelte továbbá azt, hogy a régi Ptk. 203.§ /2/ bekezdésének alkalmazása szempontjából az alperesek a régi Ptk. 685.§ b./ pontja szerint közeli hozzátartozóknak minősültek. Ezen túlmenően a 7/1996. (I.18.) Korm. rendeletnek a külföldiek ingatlanszerzéséről szóló rendelkezései alapján az is megállapítható, hogy az alperesek perbeli nyilatkozatával ellentétben nem lett volna jogi akadálya az I.r. alperes tulajdonszerzésének. Mindebből az következik, hogy az alperesek rosszhiszeműen jártak el az adásvételi szerződés megkötésekor, s így az a felperessel szemben hatálytalan.

Az alperesek fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztettek elő.

A fellebbezés megalapozott.

Minthogy a felperes keresetében az alperesek között létrejött adásvételi szerződés fedezetelvonó jellegét állította, a felek jogvitájában a régi Ptk. 203.§-a alapján kellett dönteni. A per során pedig a felperes a reá háruló bizonyítási kötelezettségnek eleget tett. Amellett ugyanis, hogy a sérelmezett szerződés megkötésekor követelése állt fenn a II.r. alperessel szemben, amivel kapcsolatban a bíróság marasztaló ítéletet is hozott, az átruházott ingatlan a követelés fedezetéül szolgálhatott, és annak elvonása miatt a végrehajtási eljárás során kiállított okiratok által igazoltan a követelés kielégítése – legalábbis részben – meghiúsult. Az utóbbi törvényi feltétel fennálltát ugyan az alperesek vitatták, és hivatkoztak arra, hogy a végrehajtó a II.r. alperes egyéb vagyontárgyaira végrehajtást vezetett, továbbá engedélyezte számára a részletekben való teljesítést, a gépjármű árverési értékesítéséből befolyt vételárral azonban a felperesi követelésnek csak kisebb része térült meg, a végrehajtó által lefoglalt ingatlant a megállapított becsértékét lényegesen meghaladó összegű követelést biztosító banki jelzálogjog terheli, a felperesnek pedig a fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozata szerint az önkéntes teljesítés hiánya miatt a végrehajtó a II.r. alperesnek engedélyezett részletfizetési kedvezményt időközben visszavonta.

A fentiekre tekintettel, a közöttük fennálló, a régi Ptk. 685.§ b./ pontjában meghatározott hozzátartozói – és nem a fellebbezésben említett közeli hozzátartozói – viszony miatt a régi Ptk. 203.§ /2/ bekezdésében írt törvényi vélelemmel szemben az alpereseknek kellett volna bizonyítaniuk a jóhiszeműséget és a visszterhességet. (Az előbbi törvényi feltétel kapcsán megjegyezve azt, hogy a fellebbezésben foglaltakkal ellentétben relevanciája csak a jogszerző I.r. alperes jó- avagy rosszhiszeműségének volt.) Annak ellenére azonban, hogy az alperesek a per első tárgyalásán kijelentették, hogy tisztában vannak a törvényi vélelemmel és a bizonyítási kötelezettséggel, és az elsőfokú bíróság a Pp. 3.§ /3/ bekezdése alapján ennek megfelelően tájékoztatta őket, az I.r. alperes jóhiszeműségének alátámasztására, s ezáltal a vélelem megdöntésére alkalmas bizonyítást az alperesek nem ajánlottak fel. Ebből következően a bizonyítatlanság következményeit az alperesek terhére értékelve azt kellett megállapítani, hogy az I.r. alperes a keresettel támadott szerződés megkötésekor rosszhiszemű volt, vagyis tudott a követelés fennállásáról és arról, hogy a szerződéssel annak kielégítési alapját elvonták. Az alperesek érdemi védekezésében és az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettekkel szemben az, hogy az árverési értékesítéskor miért a II.r. alperes szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát, és ezzel kapcsolatban milyen megállapodás volt az alperesek között, a fedezetelvonás törvényi feltételeinek fennálltára tekintettel a per eldöntése szempontjából jelentőséggel nem bírt. S miután a rosszhiszeműség és az ingyenesség a régi Ptk.203.§ /1/ bekezdése szerint nem konjunktív feltételek, tehát azok bármelyikének fennállta esetén a szerződés fedezetelvonónak minősül, és a relatív hatálytalanság jogkövetkezménye alkalmazandó, a szerződés visszterhes vagy ingyenes jellegének vizsgálata szükségtelen volt.

A másodfokú bíróság a kifejtett indokok alapján, a Pp. 253.§ /2/ bekezdése szerint az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetnek helyt adva megállapította az alperesek által kötött szerződés felperessel szembeni hatálytalanságát, valamint azt, hogy az ingatlan a II.r. alperes ellen indult végrehajtási eljárásban végrehajtás alá vonható, az I.r. alperest pedig ennek tűrésére kötelezte.

A perköltség viseléséről a másodfokú bíróság akként határozott, hogy az elsőfokú ítélet megváltoztatására tekintettel mellőzte a felperes elsőfokú perköltségben, illetve az állam javára illeték megfizetésében való marasztalását, és a pervesztes alpereseket a Pp. 78.§ /1/ bekezdése és 82.§ /1/ bekezdése alapján, a 32/2003. (VIII.22.) IM.r. 3.§ /../ bekezdésének a./ pontjára figyelemmel egyetemlegesen kötelezte a felperes részéről felmerült elsőfokú perköltség – 100.000.- Ft ügyvédi munkadíj és 20.000.- Ft útiköltség –, valamint az – 50.000.- Ft ügyvédi munkadíjból és ugyancsak 20.000.- Ft útiköltségből álló – fellebbezési perköltség megfizetésére. A fellebbezési perköltség összegének meghatározásakor a másodfokú bíróság a Pp. 80.§ /2/ bekezdésére is figyelemmel kellett, hogy legyen, mégpedig azért, mert a fellebbezési tárgyalás halasztását az indokolta, hogy a felperes a fellebbezésének részletes indokait tartalmazó beadványát olyan időben terjesztette elő, hogy azt az alperesi jogi képviselővel közölni már nem lehetett, s így a felperesi jogi képviselőnek az első fellebbezési tárgyaláson való megjelenése kapcsán felmerült útiköltsége és ügyvédi munkadíja megfizetésére az alperesek pervesztességük ellenére sem voltak kötelezhetők. A másodfokú bíróság ezért a felperesnek az eljárás szabálytalansága elleni kifogását, amit a költségviselés e módját megállapító, a fellebbezési tárgyalás halasztásakor közölt bírói rendelkezéssel szemben terjesztett elő, figyelmen kívül hagyta. A felperesnek engedélyezett személyes illetékfeljegyzési jog folytán feljegyzett kereseti és fellebbezési illetéknek az állam javára történő megfizetésére a másodfokú bíróság az alpereseket az Itv. 74.§ /3/ bekezdése alapján alkalmazandó 6/1986. (VI.26.) IM.r. 13.§ /2/ bekezdése szerint, pervesztességük okán kötelezte.

Zalaegerszeg, 2015. március 24.

dr.Sifter Ágnes sk. dr.Zumbók Péter sk. dr.Bányai Tamás sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró

A kiadmány hiteléül:

Molnárné Lábodi Erika tisztviselő