Pf.20913/2010/3 — Pf.20913/2010/3 — Zalaegerszegi Törvényszék

A Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság 3.Pf.20.913/2010/3. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság a felperesi képviselő neve (felperesi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a alperesi képviselő neve (alperesi képviselő címe) által képviselt I.rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) I.r., II.rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) II.r. alperesek ellen 4.999.999.- Ft megfizetése iránt indított perében a Nagykanizsai Városi Bíróság 7.P.20.383/2007/53. számú ítélete ellen 54. sorszámon előterjesztett alperesi, továbbá 55. sorszámú felperesi fellebbezés folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

Í T É L E T E T :

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatja, és a felperes keresetét elutasítja.

A felperes által az állam javára fizetendő kereseti illeték összegét 300.000.- (háromszázezer) Ft-ra felemeli.

Mellőzi az alpereseknek a felperes javára fizetendő perköltségben való marasztalását.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az I. és II.r. alperesek, mint egyetemleges jogosultak részére 15 nap alatt 200.000.- (kettőszázezer) Ft első- és másodfokú perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az állam javára felhívásra 344.600.- (háromszáznegyvennégyezer-hatszáz) Ft fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte az I.r. alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperes részére 743.796.- Ft-ot, és ennek 2000. január 1-től a kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamatát. A marasztalást meghaladó keresetet, és I.r. alperes beszámítási kifogását elutasította, kötelezte I. és II.r. alpereseket a felperes javára 93.800.- Ft részperköltség megfizetésére azzal, hogy ezt meghaladóan a felek viselik saját költségeiket. Végezetül az elsőfokú ítélet akként rendelkezett, hogy a feljegyzett 300.000.- Ft illetékből a felperesnek 150.000.- Ft-ot meg kell fizetnie az állam javára, míg a fennmaradó feljegyzett illeték az állam terhén marad.

Az elsőfokú bíróság azzal indokolta döntését, hogy a felperes sógorával, az I.r. alperessel az 1993. gazdasági év elején állapodott meg abban, hogy a tulajdonukban, illetve használatukban lévő földterületeken közösen mezőgazdasági tevékenységet fognak folytatni, akként, hogy a szükséges könyvelési és ügyviteli teendőket, az adminisztrációt, valamint a működéshez szükséges szerződések megkötését a felperes fogja végezni házastársa segítségével, a mezőgazdasági gépek javítása az I.r. alperes feladata, míg a konkrét termelést a felperes és I.r. alperes közösen végzik. A felperes az 1999. gazdasági év végével kivált a közös tevékenységből, melyre figyelemmel az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felek közötti elszámolást 1993. tavaszától az 1999. december 31-ig terjedő időszakra kell elvégezni. Az elsőfokú bíróság ehhez könyvszakértő közreműködését vette igénybe, a szakértő feladatává téve azt, hogy a rendelkezésre álló könyvelési anyagok, illetve a peres eljárás során beszerzett adatok alapján az elszámolást végezze el a Ptk. 571.§ /1/ bekezdésének megfelelően.

Az elsőfokú bíróság az általa kellően megindokoltnak, és a per egyéb bizonyítékaival is összhangban állónak ítélt szakértői véleményt ítélkezése alapjául elfogadta, egyidejűleg megállapította, hogy a szakvéleményből következően a felperes által becsatolt könyvelési iratanyagban feltüntetett bevételeken kívül a felek a közös gazdálkodás során egyéb bevételekhez is jutottak, ugyanakkor a szakértői vélemény szerint azokra az évekre, amikor pénzügyi elszámolás rendelkezésre nem állt, a bevételek figyelmen kívül hagyásra kerültek, minthogy ezen időszakra a kiadási oldal sem volt ismert. Ekként tehát a könyvszakértői vélemény kizárólag a közös gazdálkodás bizonylatolt időszakának egyenlegét tükrözi, amikor megállapítja, hogy 743.796.- Ft jár a felperes részére az elszámolás eredményeként, amely szakvéleménynek megfelelően az elsőfokú bíróság az I.r. alperest ezen tőkeösszeg, illetve törvényes kamatai megfizetésére kötelezte, elutasítva a marasztalást meghaladó kereseti kérelmet, illetve a fenti elszámolást meghaladóan az I.r. alperes beszámítási kifogását.

Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében a felperes annak megváltoztatását kérte akként, hogy a másodfokú bíróság az I.r. alperest a végleges felperesi kereset szerint marasztalja.

Felperes fellebbezésében előadta, a szakértő szerinti elszámolás a felperes részére rendkívül hátrányos, miután a természetben történt vagyonmegosztás során a felperes csupán 361.077.- Ft értékű eszközhöz jutott, míg az I.r. alperesnél 9.049.096.- Ft értékű eszköz maradt. Emellett a szakértő megállapította ugyan, hogy 1999-ben a vállalkozás 3.840.000.- Ft veszteséggel zárt, ugyanakkor a veszteséget a felek között nem osztotta meg. Sérelmezte a fellebbezés azt is, hogy a szakértő a Raiffeisen Bank felé fennálló tartozás kielégítését, mint a közös vagyonból történtet számolta el, jóllehet a peres adatokból megállapíthatóan ezt a kifizetést a felperes kizárólag saját vagyonából teljesítette.

Mindezek alapján a felperes álláspontja szerint tényként állapítható meg, hogy az elszámolás eredményeképpen a felperesnek a keresetben megjelölt összeg mindenképpen jár.

Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésükben az alperesek ugyancsak annak megváltoztatását kérték, de akként, hogy a másodfokú bíróság utasítsa el a felperes keresetét teljes egészében. Az alperesek fellebbezésüket azzal indokolták, hogy a rendelkezésre álló peres iratokból megállapítható, hogy jóllehet a közös gazdálkodás könyvelésének vezetése a felperes feladata lett volna, a közös gazdálkodás időszakából több mint 2,5 év teljes könyvelési anyaga eltűnt, így az az elszámolásnál a szakvélemény szerint nyilvánvalóan nem volt figyelembe veendő.

Sérelmezte az alperesi oldal a fellebbezésben azt is, hogy az elsőfokú bíróság teljességgel figyelmen kívül hagyta a könyveléssel kapcsolatos azon szakértői álláspontot, mely szerint a könyvelés fiktív, nem a gazdálkodás tényleges adatait rögzíti.

Emellett az alperesek hivatkoztak arra is, hogy az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy a közös gazdálkodásba befolyt 3.200.000.- Ft vadkár, ugyancsak kimaradt az elszámolásból egy 500.000.- Ft értékű dominátor, az sem szerepel az elszámolás adatai között, hogy a 2000. évben, de még a közös gazdálkodással kapcsolatban a felperes 8.000.000.- Ft-hoz jutott, amit saját céljaira használt fel. Mindezen, illetve a fellebbezésben részletezett egyéb tételek elszámolása esetén az alperesi álláspont szerint egyértelműen az lenne megállapítható, hogy az alperesek a felperesnek egyáltalán nem tartoznak.

A felperes fellebbezése alaptalan, az alperesi fellebbezés alapos.

A másodfokú bíróság mindenekelőtt az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészíti a perben rendelkezésre álló írásbeli könyvszakértői szakvélemény alapján azzal, hogy a közös gazdálkodás számviteli nyilvántartása az 1997. április hó és 1999. október hó közötti időszakban teljesen hiányzik, csakúgy, mint a közös gazdálkodás teljes bizonylati anyaga 1997. január hó és 1999. június hónap között.

A másodfokú bíróság meggyőződése szerint az ekként kiegészített tényállásból az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi következtetések vonhatók le, a következők szerint:

A másodfokú bíróság mindenekelőtt megállapítja, abban a kérdésben teljes mértékben egyetért az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, hogy a felperes és az I.r. alperes között közös gazdálkodási tevékenység végzésére a Ptk. 568.§ /1/ bekezdése szerinti polgári jogi társaság jött létre, amely társaság megszűnésével kapcsolatos elszámolásra a Ptk.578/A.§ /1/ és /2/ bekezdésének rendelkezései az irányadók.

A Ptk. 578/A. /1/ bekezdése szerint, a társaság megszűnésekor elszámolásnak van helye.

A /2/ bekezdés szerint a társasági tevékenységből eredő tartozások kiegyenlítése után lehetőleg természetben vissza kell adni a tagok vagyoni hozzájárulását. A többlet, valamint a hiány megosztása a nyereség, illetőleg a veszteség elszámolására vonatkozó szabályok szerint történik.

A másodfokú bíróság meggyőződése szerint a Ptk. idézett rendelkezéseiből következően az elszámolás elvégzéséhez mindenekelőtt fel kell tárni az érintettek között felosztandó vagyont, meg kell állapítani a társasági tevékenységből eredő tartozások mértékét, vissza kell adni a tagok vagyoni hozzájárulását, illetve az esetleges többletet, illetőleg hiányt a tagok között meg kell osztani.

A másodfokú bíróság annyiban is egyetért az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, hogy ezen kérdések tisztázására mindenképpen szükséges volt igazságügyi könyvszakértő perbevezetése. A másodfokú bíróság meggyőződése szerint ugyanakkor a rendelkezésre álló szakvélemény gyakorlatilag a felperesnek felróható okból a jogvita megalapozott eldöntésére alkalmatlan.

A rendelkezésre álló peres iratokból ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy a közös gazdálkodás megindításakor a felperes, illetve annak perben félként nem szereplő házastársa feladatává tették a tagok a közös gazdálkodás könyvelésének, adminisztrációjának vezetését. Mindebből következően a közös gazdasági tevékenységgel kapcsolatos valamennyi bizonylat, számla, illetve okirat a felpereshez, illetve házastársához került, következésképpen a felperes feladata volt - házastársával együtt - a bizonylatok, könyvviteli, ügyviteli anyagok megőrzése.

Ehhez képest a rendelkezésére álló peres iratokból tényként állapítható meg, hogy a hozzávetőleg 7 évig tartó közös gazdálkodás 2,5 éves teljes könyvelési anyaga hiányzik, mégpedig azért, mert a felperes ezen iratanyagot saját - a másodfokú bíróság meggyőződése szerint teljességgel életszerűtlen - magyarázata szerint elvesztette.

Ezen ténybeli helyzet pedig gyakorlatilag oda vezetett, hogy a szakértőnek szakvéleményében többször meg kellett állapítani, hogy a teljes könyvelési anyag hiányában a felek közötti végleges és teljeskörű elszámolás nem végezhető el, az elszámolás ekként csupán azokra az időszakokra vonatkozhat, amelyekre nézve a könyvelési anyag rendelkezésre áll. Ebből következően tehát a szakértő szerint arra az időszakra, amikor egyáltalán nem áll rendelkezésre bizonylat, a felek között semmiféle elszámolás elvégzése nem lehetséges. A szakértő emiatt külön kihangsúlyozta azt is, hogy az általa kimunkált 746.796.- Ft-os járandóság csak, és kizárólag a bizonylatolt időszakra vonatkozik.

A másodfokú bíróság emellett nyomatékosan hivatkozik a szakértő személyes meghallgatása során előadottakra, ugyanis a szakértő a 46. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 2. oldalán gyakorlatilag egyértelműen kijelentette, hogy a rendelkezésére bocsátott könyvelési irat tartalma nem a valóságot tükrözi, az fikció.

A másodfokú bíróság e körben utalni kíván arra is, hogy az elszámolás módjában és mikéntjében beadványaiból következően a felperes is teljességgel bizonytalan volt, hiszen jelen perben, illetve a felek között korábban folyamatban volt, de szünetelés folytán megszűnt perben a felperes maga adott be a bíróságokhoz több különböző tartalmú elszámolást, követelését eltérő összegekben 1.000.000.- Ft, illetve 5.000.000.- Ft között meghatározva.

Minthogy pedig a perben a felperes volt az a felek közül, aki az ellenérdekű féllel szemben igényt érvényesített, emellett pedig a felperes volt az, aki a közös gazdálkodás könyvelését vezette, a Pp. 164.§ /1/ bekezdése rendelkezéseiből következően a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség a körben, hogy az alperesekkel szembeni elszámolási igénye mind jogalapjában, mind pedig összegszerűségében kétséget kizáróan bizonyított legyen.

A másodfokú bíróság meggyőződése szerint ugyanakkor a felperes az előzőekben kifejtettekből következően ezen bizonyítási kötelezettségének eleget nem tett. A Ptk. idézett rendelkezései azt nem teszik lehetővé, hogy egy közös gazdálkodás teljes időszakából bármelyik fél magatartása okán az elszámolás csak egy részidőszakra terjedjen ki, az elszámolásnak teljesnek, illetve az egész együttgazdálkodásra mindenben kiterjedőnek kell ugyanis lennie.

Ilyen elszámolás elvégzése pedig a rendelkezésre álló adatok mellett, amint arra a szakértő is több alkalommal utalt, nem lehetséges.

Ezen helyzet következménye pedig a másodfokú bíróság meggyőződése szerint nem lehet más, mint az, hogy a felperes keresetét, mint bizonyítatlant, teljes egészében el kell utasítani, a rendelkezésre álló szakvélemény ugyanis - nem a szakértő hibájából - a jogvita megalapozott eldöntésére nem alkalmas, illetve ilyen a bizonylatok hiányában nem is készíthető.

A másodfokú bíróság ezért a Pp. 253.§ /2/ bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes teljes keresetét elutasította.

Emiatt a másodfokú bíróság mellőzte az alperesek elsőfokú perköltségben történt marasztalását, és a felperest kötelezte a Pp. 78.§ /1/ bekezdése alapján az alperesek első- és másodfokú perköltsége megfizetésére, amelynek összegét a másodfokú bíróság az általános szabályok szerint határozta meg. Teljes pervesztessége okán ugyancsak a felperes köteles megfizetni az állam javára a feljegyzett kereseti, illetve jogorvoslati illetéket.

Zalaegerszeg, 2010. június 10.

dr.István Anna sk. dr.Bányai Tamás sk. dr.Sifter Ágnes sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró

A kiadmány hiteléül:

Molnárné Lábodi Erika tisztviselő