Pf.20911/2007/3 — Pf.20911/2007/3 — Zalaegerszegi Törvényszék

Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2.Pf.20.911/2007/3. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság dr. Pusztai Imre ügyvéd (Keszthely, Kastély u. 9.) által képviselt I.r. felperes neveI.r. felperes lakcíme szám alatti lakos I.r., ügyész neve ügyész által képviselt ügyészség neve II.r. felpereseknek, eseti gondnok neve ügyvéd, eseti gondnok (eseti gondnok címe.) által képviselt kk. I.rendű alperes neve I.r. alperes lakcíme szám alatti lakos I.r., dr. Erdősy Tamás ügyvéd (Keszthely, Kossuth L. u. 15-17.) által képviselt II.rendű alperes neve II.r. alperes székhelye szám alatti székhelyű II.r., a személyesen eljárt III.rendű alperes neve III.r. alperes lakcíme szám alatti lakos III.r. alperesek ellen tartási szerződés megszüntetése, stb. iránt indított perében a Keszthelyi Városi Bíróság 6.P.20.201/2006/10. számú - a 14. sorszámú kiegészítő ítélettel kiegészített - ítélete ellen az I.r. felperes 11. és 15. sorszámú fellebbezései folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta a következő

Í T É L E T E T :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság - kiegészített - ítéletét részben megváltoztatja, a III.r. alperest terhelő feljegyzett viszontkereseti illeték összegét 48.600,- (negyvennyolcezer-hatszáz) Ft-ra felemeli azzal, hogy a fennmaradó feljegyzett viszontkereseti illetéket az állam viseli, egyebekben - érdemben - helybenhagyja.

Kötelezi az I.r.felperest, hogy fizessen meg az állam javára - külön adóhatósági felhívásra - 165.600,- (egyszázhatvanötezer-hatszáz) Ft feljegyzett fellebbezési illetéket.

A felek viselik saját fellebbezési perköltségüket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság a 10. sorszámú - a 14. sorszámú kiegészítő ítélettel kiegészített - ítéletével (a továbbiakban: ítélet) a felperes (helyesen: I.r. felperes) keresetét, melyben az 1995. január 27. napján kelt tartási szerződés megszüntetését kérte, elutasította. Megállapította, hogy a helységnév, 1995. január 27-én a felperes, személynév 1 és személynév 2 között létrejött tartási szerződés ajándékozási szerződés. Megkereste a földhivatal neve, hogy a helységnév hrsz.. hrsz-ú ingatlan vonatkozásában I.r. felperes neve felperes (helyesen: I.r. felperes) javára bejegyzett tartási jogot az ingatlan-nyilvántartásból törölje. Kötelezte a felperest (helyesen: I.r. felperest) külön illetékhivatali felhívásra 7.200,- Ft illeték, a III.r. alperest külön adóhatósági felhívásra 2.160,- Ft feljegyzett illeték megfizetésére. Kimondta, hogy egyéb költségeiket a felek maguk viselik.

Ítéletének indokolása szerint a felperes (helyesen: I.r. felperes) , mint eltartott és gyermekei - a per megindítása előtt elhunyt személynév 1 és a per folyamán meghalt személynév 2 - , mint eltartók 1995. január 27-én tartási szerződést kötöttek, melyben az eltartók az eltartott részére napi kétszeri meleg étkezés biztosítását, a háztartási teendők, a lakás takarítása és a mosás elvégzését, az ápolást és halál esetén az eltemettetésről való gondoskodást vállalták, az eltartott tulajdonát képező helységnév hrsz.. hrsz-ú, I.r. felperes lakcíme szám alatti „lakás" megjelölésű 77 m2 alapterületű ingatlana fejében. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert az eltartók 1/2-1/2 tulajdoni hányada tartás jogcímén, az I.r. felperest megillető tartási joggal terhelten. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a tartási szerződés a Ptk. 207. § /6/ bekezdése szerinti színleltség folytán érvénytelen, ténylegesen ajándékozási szerződést leplez, mivel a megkötésekor az I.r. felperes a tartásra nem szorult rá, a tartási szerződésben megjelölt szolgáltatások teljesítését nem igényelte, a felperes ingatlanának átruházása kapcsán a kedvezőbb mértékű illetékfizetési kötelezettség miatt kötöttek tartási szerződést. Az elsőfokú bíróság megállapította a Ptk. 234. § /1/ és /2/ bekezdése, valamint a Ptk. 207. § /6/ bekezdése alapján, hogy a leplezett szerződés az ajándékozási szerződés érvényességi kellékeinek megfelel, ezért az I.r. felperes tartási szerződés megszüntetése iránti keresetét elutasította, míg az I.r. alperes és a II.r. felperes hivatkozásának megfelelően a szerződés tényleges jogcímét megállapította, az Inytv. 26. § /8/ bekezdése szerint pedig rendelkezett a tartási jog törléséről.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, annak megváltoztatását, keresetének megfelelő döntés meghozatalát kérve. Arra hivatkozott, hogy a IV.r. alperes a viszontkeresetétől elállt, a többi alperes és a felperesek hozzájárultak az elálláshoz, melyre figyelemmel az elsőfokú bíróság a 4/I. számú végzéssel a viszontkereset vonatkozásában a pert megszüntette. Emiatt konkrét kereseti, illetve viszontkereseti kérelem nélkül állapította meg a bíróság a tartási szerződés érvénytelenségét színleltség miatt. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság ítélethozatala alapjául I.r. felperes nevené tanúvallomását fogadta el, akitől érdektelen tanúvallomás nem volt várható. Hangsúlyozta, hogy szerződési akarata tartási szerződés, nem ajándékozási szerződés megkötésére irányult. Gyermekei, mint a tartási szerződés szerinti eltartók halála miatt nem várhatja az I.r. és a III.r. alperesektől a tartási szolgáltatásokat, ezért a tartási szerződés megszüntetését igényli, mivel két szívinfarktus és nyitott szívműtét után bármely pillanatban folyamatos ápolásra szorulhat, amelyet az I.r. alperes nem tud nyújtani a részére.

A II.r. felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Az I.r. alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A II.r. és a III.r. alperesek fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztettek elő.

A fellebbezés érdemben nem alapos.

* * *

A másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú ítéletben megállapított tényállással, az elsőfokú ítélet érdemével és indokaival.

A felperes fellebbezése kapcsán azt emeli ki, hogy nem vétett lényeges eljárási szabálysértést az elsőfokú bíróság, amikor vizsgálta a tartási szerződés színleltségét, és emiatt semmisségét. A perben a Pp. 9. § /2/ bekezdése és a 7/1996. (ÜK.7.) LÜ. utasítás 15. § /1/ bekezdése és 18. § /1/ bekezdése szerint fellépő ügyész, vagyis a ügyészség neve, mint II.r. felperes a 6.P.20.451/2005/10. számú beadványában a felperes keresetének elutasítását kérte, ugyanakkor vizsgálni kérte, mire irányult a felek tényleges akarata a tartási szerződés megkötésekor, mivel a szerződést kötő felek „tartási szerződésként nevesítették, de ténylegesen köztük ajándékozás jött létre". A 6.P.20.451/2005/11. számú jegyzőkönyvben a II.r. és a IV.r. alperesek jogi képviselője kifejtette, hogy álláspontja megegyezik az ügyészével, „nem tartási szerződés, hanem ajándékozási szerződés jött létre, a tartási szerződés ezt leplezte". Ezt követően a IV.r. alperes (III.rendű alperes neve) viszontkeresetet terjesztett elő, melyben annak megállapítását kérte, hogy az 1995. január 27-én létrejött szerződés ajándékozási szerződés. Nem vitásan az eljárás félbeszakadását követően újraindult eljárásban a IV.r. alperes (ekkor már III.r. alperes) a 3. sorszámú előkészítő iratában bejelentette, hogy eláll a viszontkeresettől, evonatkozásban kéri a per megszüntetését, és a többi peres fél hozzájáruló nyilatkozata folytán az elsőfokú bíróság a 4/I. sorszámú végzésével a III.r. alperes viszontkeresete vonatkozásában a pert megszüntette. Ebből a körülményből azonban nem következik, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálhatta a perbeli tartási szerződéssel kapcsolatosan semmisségi ok (színleltség) fennálltát, mivel az ügyész (a II.r. felperes) és a II.r. alperes az ezzel kapcsolatos indítványát nem vonta vissza. Ezen túlmenően a bíróság a felek által csatolt okiratok, a felek kérelmére elrendelt egyéb bizonyítás alapján semmisségi ok fennállását hivatalból is észlelheti és ezt akkor is a tényállás részévé teheti, ha erre a felek külön nem hivatkoztak. (Ezt a BH.2005/9. számában a semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról közzétett Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma véleménye egyértelműen rögzíti.)

Mindezekre figyelemmel alaptalan az a fellebbezési érvelés, hogy miután „viszontkereset - konkrét kérelem - nem maradt", az elsőfokú bíróság konkrét kereseti kérelem nélkül hozta meg döntését, ugyanis az ügyész (a II.r. felperes) és a II.r. alperes hivatkozására figyelemmel eljárási szabálysértés nélkül járt el a felmerült semmisségi ok vizsgálata kapcsán.

A másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság azon jogi álláspontjával, hogy az 1995. január 27-én megkötött tartási szerződés színlelt szerződés, ténylegesen ajándékozási szerződést leplezett.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a 2006. március 1-től hatályos Ptk. 207. § /6/ bekezdését idézte a színlelt szerződés semmisségével kapcsolatosan, melyet - számozásmódosítás folytán - a 2006. évi III. törvény 4. § /2/ bekezdése határozott meg, és a hatályba lépését - 2006. március 1-jét - követően kötött szerződésekre alkalmazandó. A perbeli tartási szerződés kapcsán a megkötésekor hatályos Ptk. 207. § /4/ bekezdése az irányadó (mely szó szerint megegyezik a jelenleg hatályos Ptk. 207. § /6/ bekezdésének rendelkezésével).

A Ptk. a színleltség fogalmát nem határozza meg. A színlelés mindig tudatos és kétoldalú, akkor állapítható meg, ha a szerződő felek akarata más szerződés megkötésére irányul, mint ami a jognyilatkozatuk alapján létrejön, vagyis a színlelt szerződés kölcsönös akarathiányt feltételez.

A tartási szerződés fogalmát az elsőfokú bíróság által helytállóan idézett Ptk.586. § /1/ bekezdése tartalmazza, míg a tartás fogalmát a Ptk. 586. § /3/ bekezdése akként határozza meg, hogy a tartás kötelezettsége a gondozásra, a gyógyíttatásra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed.

Az I.r. felperes a keresetlevelében arra hivatkozott, hogy gyermekeivel 1995. január 27-én tartási szerződést kötött, „mivel több szempontból is praktikusnak látszott". A fellebbezési tárgyaláson a „praktikus szempontokat" abban jelölte meg, hogy elsődlegesen „illeték szempontjából volt megszokott magatartás ez", másodlagosan a „magáról való gondoskodást is célozta", harmadlagosan „a feleség is…rágta a fülét, hogy ténylegesen a gyerekeké legyen ez az ingatlan" (Pf. 3. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldala). Az I.r. felperes - keresetleveléhez mellékelt - 2005. március 2-i levele is tartalmazta, hogy „eddig ténylegesen nem volt szükség a tartásra". A 6.P.20.451/2005/11. számú jegyzőkönyvben az I.r. felperesi jogi képviselő határozottan kijelentette, hogy „a felperest a tartásra kötelezett gyermekei nem tartották, mivel eddig nem szorult rá, és nem igényelte a tartást", „tartás teljesítésére irányuló igénye nem is volt soha a felperesnek a gyermekeivel…szemben" (2. oldal utolsó előtti bekezdés). Az eljárás félbeszakadását követően újraindult eljárásban a 2. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben az I.r. felperes saját maga adta elő, hogy a tartási szerződés megkötését követően „a gyermekeimtől nem kértem, nem kaptam támogatást", „tartásra semmilyen szempontból nem szorultam", „kifejezetten nem mondtam a gyermekeimnek, hogy nem kérem a szerződés teljesítését, és arról sem beszéltünk, hogy későbbi időpontban valamilyen feltétel bekövetkezése esetén fogom kérni" (3.oldal), „ismerve a lányom és a vőm anyagi helyzetét, ha élne a lányom, akkor sem hiszem, hogy kérnék tőlük támogatást" (4. oldal). Az I.r. felperes gyermekei, mint eltartók - haláluk miatt - nem voltak meghallgathatók, ugyanakkor I.r. felperes nevené tanúvallomásában egyértelműen nyilatkozott arról, hogy ajándékozási szerződés megkötésének céljával mentek az ügyvédi irodába, a kedvezőbb vagyonszerzési illeték miatt választották ajándékozási szerződés helyett a tartási szerződést, ami „egy napig sem működött, mint tartási szerződés", „a felperes nem igényelte, a gyermekek nem ajánlották a tartást és ilyen szándéka senkinek nem is volt" (6. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldal). Előadta azt is, hogy a szerződésben megjelölt ingatlan az édesanyja „vagyona volt", úgy került az I.r. felperes tulajdonába, hogy a házastársi vagyonközösség megosztása során juttatta az I.r. felperesnek elszámolásuk eredményeként.

A perbeli szerződés megkötésekor hatályos Itv. 12. § /1/ bekezdés b./ pontja értelmében az ajándékozási illeték mértéke lakástulajdon-szerzés esetén a felperes gyermekei vonatkozásában 5 % volt, míg az Itv. 21. § /1/ bekezdése értelmében a lakástulajdon szerzése esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték mértéke 4.000.000,- Ft-ig 2 % volt, a perbeli lakás forgalmi értékét pedig a tartási szerződés 4. pontjában a szerződő felek 2.700.000,- Ft-ban jelölték meg.

Bár az I.r. felperes az elsőfokú eljárás során többször állította, miszerint szándéka arra irányult, hogy ha később rászorul, a tartási szerződés szerinti tartási szolgáltatásokat igényelte volna, e rejtett indoka azonban a szerződés érvényességét nem érinti. A nyilatkozata egyébként nem is volt következetes, mivel később arra utalt, hogy leányától - ismerve anyagi helyzetét - nem igényelne tartást. A fellebbezési tárgyaláson jogi képviselője is több „praktikus szempontot" megjelölt, melyek között egyrészt a kedvezőbb illetékmérték, másrészt a volt házastárs elvárása is szerepelt, utóbbit a fellebbezésében is megjelölte, miszerint „a távozó férjtől szívesen veszik a házastársak, ha a gyermekek javára ingyenes lemond".

A bírói gyakorlat szerint a bizonyítás eredményének mérlegelésére irányadó Pp. 206. § /1/ bekezdésében foglalt rendelkezés megsértéséről akkor lehet szó, ha a bíróság a tényállást a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével, logikailag ellentmondóan, illetve iratellenesen állapítja meg.

Az előzőekben idézett nyilatkozatokra is figyelemmel az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok, adatok, a perben feltárt körülmények helytálló mérlegelése alapján jutott arra a következtetésre, hogy az 1995. január 27-én megkötött tartási szerződés színlelt volt, ajándékozási szerződést leplezett. Ezt a szerződést tanúként aláíró I.r. felperes nevené tanúvallomása alátámasztotta, melynek bizonyító erejét a felperes több esetben ellentmondásos, nem mindig következetes előadása nem gyengítette. A családon belüli vagyoni ügyekkel kapcsolatban az általános gyakorlat szerint a közeli hozzátartozók rendelkeznek megbízható ismeretekkel, ezért önmagában amiatt, hogy I.r. felperes nevené az I.r. felperes volt házastársa, a perbeli szerződés révén a helységnév hrsz.. hrsz-ú ingatlan tulajdonjogát megszerző közös gyermekek édesanyja, tanúvallomása - a hasonló jellegű ügyek gyakorlatára figyelemmel - teljes mértékben nem hagyható figyelmen kívül.

A perbeli tartási szerződés írásba foglalt tartalma a tartási szerződés tartalmi elemeinek megfelel ugyan, a peradatok azonban arra utalnak, hogy a szerződést kötő felek valójában nem a tartási szerződésben részletezett tartási jellegű szolgáltatások teljesítésére, illetőleg e szolgáltatások I.r. felperes általi igénybevételére szerződtek, hanem szándékuk az I.r. felperes vagyonának - a helységnév hrsz.. hrsz-ú ingatlan tulajdonjogának - gyermekei részére történő ingyenes juttatására irányult. Ez valójában annak megelőzését, meghiúsítását célozta, hogy az I.r. felperes a gyermekeit ne zárja ki az öröklésből, esetleg a későbbiekben harmadik személy javára tett végintézkedéssel. Különös tekintettel arra az I.r. felperes által kétségbe nem vont I.r. felperes nevené által tett tanúvallomásra, miszerint a helységnév hrsz.. hrsz-ú lakás I.r. felperes nevené édesanyja tulajdonát képezte és a házastársi vagyonközösség keretében végzett elszámolás eredményeként került az I.r. felperes tulajdonába.

Annak eldöntéséhez, hogy a szerződéskötéskor a szerződő felek akarata mire irányult nem az I.r. felperesnek a jelen perben, a szerződéskötést követő 10 év elteltével, leánya halála után hangoztatott szándéka az irányadó, hanem a szerződéskötő felek szerződéskori és kölcsönös, mindannyiuk részéről tudott és felismert szándéka. A perbeli esetben az I.r. felperes valójában semmilyen szolgáltatást nem igényelt életükben a gyermekeitől, akik a szerződésben felsorolt tartási szolgáltatásokat nem is teljesítették. Az I.r. felperes leánya halálát követően - egészségi állapota megromlására hivatkozva - tartotta rászorultnak magát a tartásra, ugyanakkor következetlenül úgy nyilatkozott, hogy „ismerve a lányom és a vőm anyagi helyzetét, ha élne a lányom, akkor sem hiszem, hogy kérnék tőlük támogatást" (2. sz. jegyzőkönyv 4. oldal). E körülményekből alappal vonható le az a következtetés, hogy az I.r. felperes szerződéskötéskori akarata 10 év után, lánya halálát követően változott meg.

Mindezek alapján a másodfokú bíróság nézete szerint sem tartás nyújtása volt az 1995. január 27-én megkötött szerződés célja, hanem ajándékozás, mellyel kívánták megelőzni, hogy az I.r. felperes törvényes örököseit kizárja az örökségből, illetőleg a vagyonátruházási illeték mértéke szempontjából is a tartási szerződés volt a kedvezőbb forma.

A kifejtettekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat, a peradatokat nem okszerűtlenül mérlegelte, amikor megállapította, hogy az 1995. január 27-én megkötött tartási szerződésnek nem volt valós tartalma, az színlelt szerződés volt, ezért helyesen járt el, amikor megállapította, hogy a tartási szerződés - színleltség folytán - érvénytelen és ajándékozási szerződést leplezett. A leplezett ajándékozási szerződésre tekintettel helyesen járt el, amikor az I.r. felperest megillető tartási jogot törölte az ingatlan-nyilvántartásból és az I.r. felperesnek a tartási szerződés megszüntetése iránti és az I.r. alperes nevén lévő ½ tulajdoni hányadra a tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzése iránti keresetét elutasította.

A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § /2/ bekezdésének megfelelően érdemben helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a Pp. 253. § /3/ bekezdése alapján azonban a III.r. alperest terhelő feljegyzett viszontkereseti illeték összegét 2.160,- Ft-ról 48.600,- Ft-ra felemelte, mivel viszontkeresete a tartási szerződés érvénytelenségének megállapítására irányult, ez esetben pedig a pertárgy értékét és az alapján a viszontkereseti illetéket nem a Pp. 24. § /2/ bekezdésének a./ pontja szerint a még teljesítendő valamennyi szolgáltatás értéke, de nem több, mint az egy évi szolgáltatás értéke alapján kell megállapítani, hanem - mivel magát a tartási szerződést támadta - az érintett ingatlan forgalmi értéke alapján kell meghatározni (BH.1995/3/158., BH/1997/8/411.). Emiatt a 2.700.000,- Ft forgalmi értékből kiindulva a feljegyzett viszontkereseti illeték 162.000,- Ft volt, melynek az Itv. 58. § /2/ bekezdése szerinti 30 %-a mérsékelt része - 48.600,- Ft - terheli a viszontkeresetétől elálló III.r. alperest a 6/1986. (VI. 26.) IM. r. 13. § /2/ bekezdése értelmében, míg a fennmaradó feljegyzett viszontkereseti illeték a hivatkozott IM.r. 13. § /1/ bekezdése és 14. §-a folytán az állam terhén marad.

Az I.r. felperes fellebbezése érdemben eredménytelen maradt, ezért a személyes illetékfeljegyzési joga alapján feljegyzett fellebbezési illeték megfizetésére a Pp. 239. § utaló szabálya alapján alkalmazott Pp. 78. § /1/ bekezdésének megfelelően köteles a 6/1986. (VI. 26.) IM. r. 13. § /2/ bekezdése szerint. Mivel a II.r. felperes, illetve az I-II.r. alperesek oldalán a másodfokú eljárás során értékelhető költség nem merült fel, ezért javukra a másodfokú bíróság fellebbezési perköltséget nem ítélt meg, hanem úgy határozott, hogy a felek viselik a saját fellebbezési perköltségüket. Az I.r. alperes eseti gondnoka másodfokú perköltségét pedig a kirendelő hatóság állapítja meg.

Észlelte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú ítélet rendelkező részében és indokolásában felperes szerepelt I.r. felperes helyett, melynek korrigálását ítéletében pótolta, illetve elvégezte.

Zalaegerszeg, 2007. október 16.

Dr.Polgárné dr.Vártok Irén sk. Dr.Bartalné dr.Mentes Judit sk. Dr.Licskay József sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró