Pf.20910/2017/6 — Pf.20910/2017/6 — Zalaegerszegi Törvényszék

íóááúíóá

Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Pf.20.910/2017/6. szám

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság ügyvéd neve ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt felperes neve– felperes lakcímeszám alatti lakos – felperesnek, ügyvéd neve ügyvéd (ügyvéd címe.) által képviselt alperes neve– alperes lakcíme szám alatti lakos – alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Keszthelyi Járásbíróság 5.P.20.387/2015/48. számú ítélete ellen a felperes 49. sorszámú fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

közbenső ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, megállapítja, hogy az alperes kártérítési felelőssége fennáll a 2013. július elején szennyvíztartály kiszerelésére vonatkozóan a felperessel kötött vállalkozási szerződés hibás teljesítésével okozati összefüggésben bekövetkezett teljes kárért.

A feljegyzett fellebbezési illetéket 640.000.- (hatszáznegyvenezer) Ft-ban, a felperes fellebbezési perköltségét 127.000.- (százhuszonhétezer) Ft-ban, az alperes fellebbezési perköltségét 100.000.- (százezer) Ft-ban állapítja meg.

A közbenső ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes – 8.000.000,-Ft kártérítés megfizetése iránti – keresetét elutasította. Egyúttal a felperest az alperes javára 400.000.- Ft perköltség, az állam javára pedig 480.000.- Ft feljegyzett kereseti illeték megfizetésére kötelezte.

Ítélete indokolása szerint az alperes a felperes tulajdonában álló ingatlan címe szám alatti ingatlanban a felperes megbízásából évekkel ezelőtt a szuterén szennyvízének elvezetését szolgáló szennyvízátemelő aknát készített. Később a felperes jelezte az alperesnek, hogy a víz – az akna fedlapját megemelve – a szennyvízátemelő aknába szivárog. Az alperes a tartály kiszerelésére és a szennyvíz átemeléséhez kisebb tartály beépítésére tett javaslatot. Ezután a felperes az alperest megbízta a tartály kiszerelésével, amelyet az alperes 2013. július elején (közelebbről meg nem határozható időpontban) elvégzett, a tartály kiszerelését követően a vezetékszakaszt ledugózta, azonban a 2013. július 10-én készült fényképfelvételen az aknában lévő csonkon dugó nem található. Rögzítette, hogy a felek a későbbiekben a kisebb tartály beszereléséről nem állapodtak meg. 2014. december 2-án helységnév, a utcanév utcában a szennyvíz gerincvezetékben dugulás volt, amelynek elhárítását a Zrt. nevenagynyomású tisztítóberendezéssel végezte el. A dugulás elhárításának eredményeként a felperes vezetékében a szennyvíz megemelkedett és a szennyvíz az ingatlan szuterén részét elárasztotta. A szennyvízbetöréskor a felperes nem tartózkodott az ingatlanban, ezért csak 2014. december 4-én vagy 5-én észlelte, hogy a szuterént körülbelül 80 cm magasan eldöntötte szennyvíz, az ott tárolt ingóságokban és elektromos berendezésekben kárt okozva. Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a szennyvízbetörés oka az volt, hogy az aknában lévő csonkon visszacsapó szelep, zárdugó a szennyvízbetörés idején nem volt. E tényállás alapján megalapozatlannak ítélte a felperes 8.000.000.- Ft kártérítés megfizetése iránt előterjesztett keresetét. Megállapította, hogy a felek között a 2013. évi V. törvény (új Ptk.) 6:272. §-a szerinti megbízási szerződés jött létre. Az alperes kártérítési felelősségét megalapozó hibás teljesítését azonban nem találta bizonyítottnak. alperes unokájának a neve, az alperes unokája tanúvallomása alapján – aki jelen volt a szennyvíztartály kiszerelésénél – ugyanis elfogadta az alperes azon állítását, hogy a tartály kiszerelését követően a gerincvezeték ledugózása megtörtént. Álláspontja szerint ezt támasztja alá a visszatartó szerepet később elhelyező vízvezeték-szerelő neve nyilatkozata is, miszerint műanyag csővégre szerelte fel a visszacsapó szelepet, lévén, hogy az alperes is műanyag alkatrészekkel dolgozott. Ezért a felperes nem tudta sikerrel bizonyítani az alperes szerződésszegését. A felperes terhére értékelte, hogy 2013. július 10-től – a fényképfelvétel készítése napjától – tudott arról, hogy a gerincvezeték az aknában szabadon van, de annak lezárása iránt nem intézkedett. A visszacsapó szelepet a peradatok szerint csak 2015 márciusában szerelte fel vízvezeték-szerelő neve vízvezeték-szerelő, amely tény az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azt bizonyítja, hogy a felperes nem tett meg mindent az ingatlana védelme érdekében, holott azt – a visszaáramlás elleni műszaki védelem kiépítését – az 58/2013. (II.27.) Korm. rendelet 85. § (2) bekezdése a kötelezettségévé teszi. Érvelése értelmében a felperestől elvárható lett volna, hogy a kiszerelés és a szennyvízbetörés időpontja között eltelt másfél évben gondoskodjon – szükség esetén más szakember útján – az akna új tartállyal való felszereléséről, különösen arra figyelemmel, hogy az ingatlant csak időszakosan lakja, az hosszabb ideig üresen áll.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő, kérve annak megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását, továbbá az alperes első- és másodfokú perköltség viselésére kötelezését.

Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 164. § (1) bekezdésébe ütközően az alperesre terhelte annak bizonyítását, hogy a tartály kiszerelése a szakma szabályainak megfelelően történt. Álláspontja szerint e körben az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat tévesen értékelte, mivel kizárólag az alperes – nyilvánvalóan nem elfogulatlan – unokája, alperes unokájának a neve tanúvallomása támasztja alá, hogy a vezeték lezárása (ledugózása) megtörtént. Megítélése alapján ellentmondásos a tanú vallomása, mivel kizárólag a cső ledugózására emlékezett, arra azonban nem, hogy a lezárandó vezeték az akna melyik oldalán helyezkedett el. A hozzátartozói viszonyra és a jelzett ellentmondásra tekintettel az elsőfokú bíróság tévesen alapította az ítéletét a tanú vallomására, szemben a 2013. július 10-én készült fényképpel, amely objektíven bizonyítja, hogy a szennyvízcső nem volt lezárva. Hangsúlyozta, hogy szakértő neve szakértő nevei véleménye szerint szakszerű felhelyezés esetén a dugó magától nem eshetett volna ki. Állította, hogy – összefüggés hiányában – tévesen következtetett az elsőfokú bíróság a ledugózás megtörténtére önmagából abból a körülményből, hogy az alperes műanyag alkatrészeket használt és vízvezeték-szerelő neve is műanyag csővégre helyezte fel a visszacsapó szelepet. Mindezek miatt az alperes részéről a hibás teljesítés – a vízvezeték-szerelési munka szakszerűtlen elvégzése – mint a kárfelelősségének alapja egyértelműen megállapítható. Kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság károsulti közrehatást állapított meg a terhére, holott vízvezeték-szerelési kérdésekben teljesen laikus személy, amelyet az is alátámaszt, hogy csak a biztosító kárvizsgálata során, 2015. februárban értesült a csőlezárás hiányáról, ezt követően intézkedett annak pótlása iránt.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására és a felperes másodfokú perköltségben marasztalására irányult. Hangsúlyozta, hogy a hibás teljesítés – nevezetesen a csonk ledugózásának hiánya – vonatkozásában a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, aminek teljesítésére azonban a csatolt fényképfelvétel nem alkalmas. Ezzel szemben tanúval bizonyította, hogy a csővég lezárása megtörtént, az elsőfokú bíróság emellett a felperes által sem vitatott csatornaszag hiányából is okszerűen következtethetett a csővég lezárására. Álláspontja szerint a rendelkezésre álló fénykép azért nem szolgál kellő bizonyítékul a hibás teljesítés megállapításához, mert nem rendelhető hozzá a vízvezeték-szerelési munka valamely fázisához. Az ugyanis nem volt megállapítható, hogy konkrétan mely időpontban végezte a munkát, így a fotó készülhetett akár a munkafolyamatok közben, a ledugózás előtt, akár később, miután valaki a dugót eltávolította. Hivatkozott szakértő neve szakértő neve nyilatkozatára, amely szerint nyitott vezetékvég esetén a pincerészben a szennyvízszagot nagy valószínűséggel időszakosan érezni lehetett. Utalt arra is, hogy a kár összegét a felperes a vitatása ellenére nem bizonyította, e körben csak a saját előadása áll rendelkezésre.

A fellebbezés – a kereset jogalapját illetően – megalapozott.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással nagyobb részében egyetért, kisebb – a jogvita elbírálása szempontjából lényeges – részében azonban nem ért egyet; ezért a releváns ténymegállapításokat az alábbiakban módosítja:

2013. július elején – pontosan meg nem határozható időpontban, azonban 2013. július 10. napját megelőzően – az alperes a felperessel kötött vállalkozási szerződés alapján végezte el a felperes ingatlana szuterénjében kialakított szennyvízaknából a tartály kiszerelését, ezt követően azonban a vezetékcsövet nem látta el zárdugóval, vagy azt nem szakszerűen rögzítette, ezáltal lehetővé téve a dugó leesését.

A módosított tényállás alapján a másodfokú bíróság nem osztja az elsőfokú bíróság jogi következtetéseit, ennek folytán nem ért egyet az érdemi döntésével sem.

A másodfokú bíróság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta a 2013. évi V. törvény (új Ptk.) rendelkezéseit, mivel a felek szerződése 2013 júliusában jött létre, a per tárgya pedig ezen szerződés hibás teljesítésével okozott kárigény. Ezért – a kár bekövetkezte időpontjától függetlenül – a 2013. évi CLXXVII. tv. (Ptké) 50. § (1) bekezdése értelmében a szerződéskötés időpontjában hatályos 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) alkalmazandó a jogvitára. Az elsőfokú bíróság abban is tévedett, hogy a felek jogviszonyát megbízási szerződésnek minősítette, mivel az a régi Ptk. 389. § szerinti vállalkozási szerződésnek minősül, amely a nagyméretű szennyvíztartálynak az aknából való kiszerelésére vonatkozott. Minderre figyelemmel a jogi indokolást módosítani szükséges az alábbiak szerint:

A régi Ptk 389. § értelmében vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó valamely dolog tervezésére, elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, üzembe helyezésére, megjavítására vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására, a megrendelő pedig a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére köteles. A régi Ptk. 305. § (1) bekezdése szerint olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. A régi Ptk. 310. § alapján szavatossági jogainak érvényesítésén kívül a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti a kártérítés szabályai szerint. A régi Ptk. 318. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének – ha a jogszabály kivételt nem tesz – nincs helye. A régi Ptk. 339. § (1) bekezdése alkalmazásával aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Az elsőfokú bíróság – annak téves minősítésétől függetlenül – helytállóan állapította meg a felek közti szerződés, illetőleg az alperes kötelezettségvállalása tartalmát, és helyesen foglalt állást arról, hogy a tartály kiszerelését követő további munkára (az új tartály beszerelésére) erre vonatkozó konszenzus hiányában nem terjedt ki a megállapodás. szakértő neve igazságügyi építőipari szakértő szakvéleményéből azonban – bár kifejezetten erre irányuló kérdést az elsőfokú bíróság nem fogalmazott meg – megállapítható, hogy a tartály kiszerelésére vonatkozó szerződés teljesítéséhez hozzátartozott a vezeték megfelelő lezárása is: visszacsapó szelep vagy végzáró elem elhelyezésével. Az alperes is azzal védekezett, hogy a záróelemet felszerelte, azaz a szerződésszerű teljesítéshez azt ő is szükségesnek tartotta. A szerződésszerű teljesítés szempontjából a megrendelő (felperes) szerződési érdekének van jelentősége; nevezetesen, hogy a teljesítéssel megvalósuljon a szerződéskötéssel elérni kívánt cél. A felperes a vízszivárgást mint hibajelenséget kívánta megszüntetni az alperes által javasolt módon, a tartály kisebbre cserélésével, amelynek első fázisára, a régi tartály kiszerelésére szerződtek a felek. Az alperes sem vitatta, hogy folytak köztük egyeztetések az új, kisebb tartály beszerelésével, megrendelésével összefüggésben, azzal tehát egyértelműen tisztában volt, hogy a felperes nem rendelte meg mástól az utóbbi vízszerelési munkát, azaz a kiszerelést nem követi közvetlenül az új tartály aknába való beszerelése, ezért – a szakvéleménnyel összhangban – egyértelműen megállapítható, hogy a kiszerelési munka része a végzáróelem elhelyezése.

A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte a szerződés hibás teljesítésének és az azzal okozati összefüggésben bekövetkezett kárának a bizonyítása. Az elsőfokú bíróság az alperes előadása és alperes unokájának a neve tanúvallomása alapján tévesen állapította meg, hogy az alperes a vállalkozási szerződés teljesítése során elvégezte a vezeték ledugózását is. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság e körben a felek által rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat tévesen, okszerűtlenül mérlegelte.

A felperes 2013. július 10-i dátumú fényképfelvételt csatolt, amelynek keletkezési idejét az alperes bírói felhívásra és annak ellenére nem vonta kétségbe (5.P.20.387/2015/33.), hogy a felperes – vitatás esetére – informatikai szakértői bizonyítást ajánlott fel (5.P.20.387/2015/32. számú jegyzőkönyv 7. bekezdés). A fotóval a felperes bizonyította, hogy a megjelölt időpontban a csővégen nem volt záróelem. Nem vitásan a felperes megrendelése alapján az alperes végezte a szerelési munkát, arra nézve pedig nem merült fel peradat, hogy a felperes (hozzátartozója) a munkavégzés folyamán készítette a fényképet. A fotó bizonyító erejének megdöntésére nem volt alkalmas alperes unokájának a neve tanúvallomása, egyrészt azért, mert mint az alperes segítője (közreműködő) és hozzátartozója (unokája) nem minősült érdektelennek, másrészt azért, mert a tanúvallomása aggályos volt amiatt, hogy kizárólag a dugózás megtörténtéről vallott, azonban a munkavégzés körülményeiről semmit nem tudott. A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróságtól eltérően arra a következtetésre jutott, miszerint a felperes eredményesen bizonyította, hogy az alperes nem szakszerűen járt el, amikor a tartály kiszerelését követően nem zárta le a szennyvízvezeték kivezető csövét, azaz a vállalkozási szerződést hibásan teljesítette. A cső lezárása – a másodfokú bíróság álláspontja szerint – még abban az esetben is elvárható lett volna az alperestől, ha a munkát csak rövid időre hagyta volna félbe. A szakértői vélemény egyértelműen tartalmazta, hogy a vezetékvégnek a szakma szabályainak megfelelő ledugózása (tanúsítvánnyal rendelkező záróelem beszerelése) esetén a zárdugó nem lökődhet ki a rendszerből. Nem vitatott és a szakértői véleménnyel is alátámasztott tény, hogy a felperes ingatlanába a szennyvízbetörést az utcai gerincvezetékből visszaáramló szennyvíz okozta, amely záróelem vagy visszacsapó elem alkalmazása esetén nem következett volna be. Maga a káresemény bekövetkezte bizonyítja tehát a szakszerűtlen munkavégzést (a ledugózás hiányát vagy a záróelem szakszerűtlen elhelyezését), amely a felperes kárigényét megalapozza. Arra pedig nem merült fel peradat, hogy az alperesen kívül a szennyvízbetörés időpontjáig más személy munkát végzett az aknában. Az alperes részéről esetleg a dugó szakszerűtlen, a lelökődést lehetővé tevő felszerelése egyébiránt éppúgy hibás teljesítésnek minősül, mint a lezárás elmulasztása. Az alperes védekezésével kapcsolatban a másodfokú bíróság megítélése szerint annak ténye, hogy a felperes a telefonhívás-listájában és a naptárában azonos időpontban (2013. július 2.) szerepeltette a tartálykiszereléssel kapcsolatos telefonbeszélgetést és magát a munka elvégzését, a per eldöntése szempontjából különösebb jelentőséggel nem bír, mivel a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokból kétségmentesen megállapítható, hogy a felek a szerződést 2013. július elején kötötték meg, amelyet az alperes 2013. július 10-e előtt teljesített. Az alperes a ledugózás megtörténte alátámasztásául – a szakértői véleményre utalva – arra is hivatkozott, hogy a felperes, személy neve és az ingatlan felügyeletével megbízott gondnok nem éreztek csatornaszagot az ingatlanban. A szakvélemény szerint a pincében valószínűleg időszakosan érezni lehetett a csatornaszagot, azonban a felperes és családja csak időszakosan használták az ingatlant, az nem életvitelszerű tartózkodási helyükként szolgált, tehát önmagában abból, hogy csatornaszagot nem éreztek, nem lehet alappal arra következtetni, hogy a csővég lezárásra került, különös tekintettel az ennek ellenkezőjét tanúsító fényképre. /gondnok neve gondnok írásbeli nyilatkozatának tartalma – lévén, hogy a Pp. nem teszi lehetővé írásbeli tanúvallomás tételét – a perben nem értékelhető./

Minderre figyelemmel a másodfokú bíróság megítélése szerint a felperes bizonyította az alperes szerződésszegő magatartását, a hibás teljesítése tényét és az annak okozati összefüggésben keletkezett károsodása bekövetkeztét (régi Ptk. 310. §, 318. §, 339. § (1) bekezdése), ezért – az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntését megváltoztatva – a kártérítés iránti kereset jogalapját a Pp. 253. § (2) bekezdése és a 213. § (3) bekezdése alapján hozott közbenső ítéletével megállapította. A követelés összegszerűsége (a kártérítés mértéke) tekintetében a bizonyítást az elsőfokú bíróságnak kell lefolytatnia a Pp. 253. § (4) bekezdése értelmében. A másodfokú bíróság a közbenső ítéletében az alperes teljes kártérítési felelősségéről döntött. Az alperes ugyanis nem tett a per során olyan tényelőadást, amely szerint a felperes a kármegelőzési, illetve kárenyhítési kötelezettségét megszegte, amely kármegosztásra adna alapot. Az elsőfokú bíróság az ítéletében – holott nem állapította meg az alperes szerződésszegő magatartását – részletesen foglalkozott azzal, hogy a felperestől elvárható lett volna, hogy a fénykép készítésétől a káresemény bekövetkeztéig eltelt időben az ingatlan szennyvízbetörés elleni védelméről gondoskodjon. Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság megállapította a felperes károsulti közrehatását, sőt kizárólagos önhibáját, amelyre azonban – erre vonatkozó alperesi védekezés, ellenkérelem hiányában – a Pp. 215. §-a alapján nem lett volna eljárásjogi lehetősége. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletéből az erre vonatkozó jogi indokolást mellőzi.

A másodfokú bíróság a Kúria 4/2009. (XII.14.) PK vélemény II/3. pontjában foglaltak figyelembe vételével – a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (5) és (6) bekezdései és az Itv. 46. § (1) bekezdése alapján – csak megállapította a felek másodfokú perköltségét és a feljegyzett fellebbezési összegét azzal, hogy annak viseléséről az elsőfokú bíróságnak az eljárást befejező határozatában kell döntenie a kártérítés mértékére lefolytatandó bizonyítás eredményétől függően.

Zalaegerszeg, 2018. március 8.

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit s.k. Dr. Vajda Andrea s.k. Dr. Mihályi Mónika s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró