Pf.20861/2011/4 — Pf.20861/2011/4 — Zalaegerszegi Törvényszék

éíööáóÉőíéáíáA Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2.Pf.20.861/2011/4. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság ... ügyvéd (ügyvéd címe.) által képviselt felperes neve felperes lakcíme. szám alatti lakos felperesnek, ügyvéd neve (ügyvéd címe.) által képviselt alperes neve alperes címe alatti székhelyű alperes ellen vadkár megtérítése iránt indított perében a Nagykanizsai Városi Bíróság 7.P.21.456/2010/13. számú ítélete ellen az alperes 14. sorszámú fellebbezése és a felperes Pf. 3. sorszámú csatlakozó fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta a következő

Í T É L E T E T:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezéssel és csatlakozó fellebbezéssel nem érintett részében nem érinti, fellebbezett és csatlakozó fellebbezéssel támadott részében helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 22.000.- /huszonkettőezer/ Ft fellebbezési perköltséget azzal, hogy az egyéb fellebbezési perköltségüket a felek maguk viselik.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 1.191.370.-Ft-ot és ennek 2009. november 5. napjától a kifizetésig terjedő időszakra járó törvényes mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az alperest a felperes javára 131.050.-Ft perköltség 15 nap alatti megfizetésében is marasztalta azzal, hogy ezt meghaladóan a felek viselik a saját perköltségüket.

Indokai szerint az alperes a vadászatra jogosult a felperes által megművelt hrsz.-ú, valamint az un. „pedagógusföld" és „mesterföld" dűlőben található mindösszesen 346 hektár szántó területen. E területet az alperes 2009-ben harmadik személy részére kizárólagos bérvadászati tevékenység folytatására bérbeadta, a feladatává jelölve a vadkár elhárító tevékenység végzését is. Ennek keretében 2009. március és október eleje között vadászatok folytak, melyek 2 során 17-18 vaddisznót, 6-7 szarvast, 4-5 őzet lőttek ki és 0,17 h területen vadászati nyiladékot vágattak ki. A felperest az általa művelt területeken 2009-ben 1406,7 mázsa takarmánykukorica, 12 mázsa napraforgó, 29,9 mázsa őszi kukorica terménykiesésével vadkár érte, melynek 3.523.562.-Ft összegéből az alperes 2.034.353.-Ft-ot térített meg a felperesnek. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a vadkár megtérítésére a Vt. 75. § /1/ bekezdése értelmében az alperes köteles, aki a kár tényét nem vitatta. Elfogadta a felperes által felkért személynév magánszakértői véleményében levezetett számítást is a terménykiesés nagyságával kapcsolatban. A pert megelőző levelezések és a felek előadása alapján az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes nem tett maradéktalanul eleget a Vt. 79. § /2/ bekezdésében foglalt közreműködési kötelezettségének a vadkár elhárítása terén, mivel elzárkózott a vadvédelmi kerítés és villanypásztor létesítése költségeinek bármilyen arányú viselésétől, ezért - személynév magánszakértői véleményében a vadvédelmi kerítés és villanypásztor felállításának költségei 80-20 %-os megosztására vonatkozó általános gyakorlatra figyelemmel - a vadkár 20 %-ának felperes általi viselését tartotta indokoltnak. A felperes részéről csatolt felvásárlási szerződésekben rögzített vételárakra és személynév magánszakértői véleményében foglaltakra tekintettel 30.500.-Ft/t felvásárlási ár alapulvételével határozta meg a terménykiesés következtében a felperest ért vadkár nagyságát, mivel az alperes nem bizonyította, hogy 23.000.-Ft/t egységáron képes és hajlandó lett volna terményfelvásárlásra és a kár természetbeni megtérítésére. Az elsőfokú bíróság az alperes által önként meg nem térített 1.489.209.-Ft-ból - az alperesre terhesebb 80-20 %-os kármegosztást alkalmazva - 1.191.370.-Ft vadkár és ennek 2009. november 5-től a Ptk. 301. § /1/ bekezdése szerint járó késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest a felperes javára, míg a 109.448.-Ft elmaradt vagyoni előnnyel kapcsolatos kártérítés iránti igényt - bizonyítottság hiányában - elutasította. A perköltség viseléséről a Pp. 81. § /2/ bekezdésére utalással határozott.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezést, a felperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő.

Az alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását, a felperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását kérte. Hivatkozása szerint a felperes a vadkár megtérítése iránti igényét nem a Vt. 81. § /1/ bekezdése alapján a kár bekövetkeztétől számított 30 napon belül, hanem mintegy 2,5 hónappal a kár bekövetkezte után közölte az alperessel 2009. december közepén. A 30 napos határidőn túl követelt vadkár iránti igény naturális obligációnak minősül, vagyis peres úton nem érvényesíthető. Kifogásolta a 30.500.-Ft/t felvásárlási ár alapulvételével meghatározott kárösszeget, mivel megítélése szerint bizonyította: egyrészt a korábbi években is előfordult, hogy természetben (kukoricában) térítette meg a felperes vadkárát, másrészt okirati bizonyítékokat csatolt a kár bekövetkezését követő hónapokban érvényes 22.000.-Ft/t felvásárlási árakról. Érvelése értelmében a felperes által becsatolt szerződésekben szereplő 30.000.-Ft/t egységárak nem vehetők figyelembe, mert a felperes nem bizonyította, hogy ilyen egységárral tudott volna a 3 vadkár miatt kiesett terményre is szerződéseket kötni, a becsatolt szerződéseket pedig a kár bekövetkezését követő 1,5-2 hónap elteltével kötötte.

A felperes a csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a vadkár összegének 1.489.209.-Ft-ra való felemelését és az alperes másodfokú perköltségben marasztalását kérte. Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság megalapozatlanul alkalmazott kármegosztást. Az elsőfokú ítélet indokolásából nem tűnik ki, milyen alapon került sor kármegosztásra, mivel az elsőfokú bíróság nem jelölte meg, mivel szegte meg a közreműködési kötelezettségét. A BH 2002.484. számú eseti döntés értelmében a már bekövetkezett vadkár teljes megtérítésére a vadászatra jogosult köteles. A vadászatra jogosult által végzett kárelhárító beruházás megtérítésére a föld használója nem kötelezhető, különös tekintettel a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködésre. A kerítésépítés meghaladja a rendes gazdálkodás körét a 153/2009.(XI.13.) FVM rendelet 4. § /2/ bekezdése alapján, ennélfogva alaptalanul állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy nem tett eleget maradéktalanul közreműködési kötelezettségének. A vadkár objektivizált felelősség, a föld használójaként a Vt. 79. § /1/ bekezdésében felsorolt kötelezettségeit teljesítette. személynév magánszakértői véleményében a 80-20 %-os kármegosztást a felek közötti megegyezés előbbre mozdítása érdekében javasolta, de nem vizsgálta a földhasználó vadkárelhárítás és -csökkentés keretében tanúsított kötelezettségszegését. A BDT 2001.541. számú eseti döntés is alátámasztja, hogy a vadkár keletkezésének ténye önmagában megalapozza a megtérítési kötelezettséget és csak az abból eredő vadkár vehető figyelembe a föld használójának a terhére, ami a földhasználó rendes gazdálkodás körébe tartozó közreműködési kötelezettsége megszegése miatt következett be.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott részének a helybenhagyására, míg az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet csatlakozó fellebbezéssel érintett részének a helybenhagyására irányult.

A fellebbezés részben, a csatlakozó fellebbezés teljesen alapos.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § /3/ bekezdése alapján csak a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés, valamint a fellebbezési ellenkérelmek korlátai között vizsgálta felül. (Miután a marasztalást meghaladóan a keresetet elutasító elsőfokú ítéleti döntést a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés nem érintette, ezért ez másodfokú felülbírálat tárgyát nem képezte, a Pp. 228. § /4/ bekezdése értelmében részjogerőre emelkedett.)

A másodfokú bíróság lényegében egyetért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és - részben eltérő jogi indokolás mellett - az érdemi döntéssel.

4 A fellebbezés kapcsán a másodfokú bíróság kiegészíti az elsőfokú ítélet jogi indokolását a Vt. 81. § /1/ bekezdésével, miszerint vadkár, vadászati kár, valamint vadban okozott kár megtérítését a kár bekövetkezésétől - folyamatos kártétel esetén az utolsó kártételtől - számított 30 napon belül lehet igényelni. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

A Vt. 81. § /1/ bekezdésében a kár megállapítására vonatkozó eljárási határidő a közigazgatási eljárással kezdődő kármegállapítás esetén irányadó, az adott esetben azonban a felek között a Vt. 81. §-a szerint jegyző előtti vadkárbecslési eljárás lefolytatására nem került sor. (Ezt állapította meg az elsőfokú ítélet 3. oldal 1. mondata is.) A felperes a vadkár megtérítését közvetlenül a bíróságtól kérte, melyre lehetősége volt a Vt. 81. § /3/ bekezdése első mondatának 2. tagmondatában foglalt utaló szabály alapján („ha a károsult kárának megtérítését nem közvetlenül a bíróságtól kéri"). Ez esetben pedig a Ptk. 324. § /1/ bekezdése szerinti 5 éves elévülési időn belül érvényesíthette a vadkár megtérítése iránti igényét, vagyis alaptalanul állította az alperes a fellebbezésében, hogy a Vt. 81. § /1/ bekezdésében rögzített 30 napos határidőn túl követelt vadkár iránti igény naturális obligációnak minősül, ezért peres úton nem érvényesíthető. A bíróság előtt peres úton 5 éven belül érvényesíthető, ezért a 30 napos határidő túllépésének az adott esetben relevanciája nem volt, vagyis jogvesztés/elévülés nem következett be, emiatt nem naturális obligáció a vadkár iránti igény.

Az állandósult bírósági gyakorlat szerint a reális, ellenőrizhető adatokon alapuló kárigény ismerhető el jogszerűnek. A felperes adásvételi szerződésekkel és számlákkal igazolt 30.500.-Ft/t felvásárlási árat személynév magánszakértői véleményében elfogadta, mégpedig a felperes által szerződött árra tekintettel. Kitért arra is, hogy a felperes jó piaci pozíciót tud minden évben kialkudni, mert megfelelő tároló kapacitással rendelkezik, ezért ki tudja várni a piacon a legmagasabb eladási árat. Szakkérdés annak eldöntése, milyen összeget tesz ki a vadkár nagysága. személynév magánszakértői véleményében pedig meggyőző módon megindokolta az általa elfogadott és alkalmazott magasabb - 30.500.-Ft/t - egységárat.

Tény, hogy az alperes csatolt két igazolást (cégnév. 2011. február 21-i és cégnév. 2010. december 17-i igazolása), melyek szerint a 2009. évi kukoricát a környező gazdálkodóktól nettó 22.000.-Ft/t áron vásárolták meg 2009. október-november hónapokban.

Természetesen sem a Ptk., sem a Vt. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kizárná a kár természetben való megtérítésének lehetőségét. Elvileg tehát nincs akadálya a kártérítés ezen módjának sem.

A Ptk. 355. § /2/ bekezdése értelmében a kárt pénzben kell megtéríteni, kivéve, ha a körülmények a kár természetben való megtérítését indokolják. A kár természetben 5 való megtérítése különösen akkor lehet indokolt, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy az egyébként a rendelkezésére áll.

A főszabály tehát a kár pénzbeni megtérítése, kivételes esetben természetbeni megtérítésre akkor kerülhet sor, ha a vadászatra jogosult is termel terményt, vagy az a rendelkezésére áll. Ezen feltételek egyike sem áll fenn. Az alperes sem állította, hogy maga is termelt terményt, vagy az a rendelkezésére állt, csupán arra hivatkozott, hogy lehetősége lett volna terményt (kukoricát) felvásárolni alacsonyabb egységáron.

A fentiek fényében a természetbeni kártérítés nem jöhetett szóba, a magánszakvélemény szerint a 30.500.-Ft/t egységár reálisnak fogadható el, ezért a másodfokú bíróság sem látott lehetőséget a kártérítés összege meghatározásánál alacsonyabb egységár, az alperes által megjelölt 22.000.-Ft/t figyelembe vételére.

A vadkár 95 %-át a vadászatra jogosultnak annyiban nem kell megtérítenie, amennyiben azt a földtulajdonos (földhasználó) károsult felróhatóan önmagának okozta (Ptk. 340. § /1/ és /2/ bekezdése, Vt. 79. § /2/ bekezdése), vagyis elmulasztotta a Vt. 79. § /1/ és /2/ bekezdése szerinti kötelezettségeit. E törvényi rendelkezéssel kapcsolatban is irányadó a Legkésőbb Bíróság PK 36. számú állásfoglalásában írt iránymutatás, mely szerint ha a károkozó magatartás előidézésében, a kár bekövetkeztében, a kár súlyosbodásában az elvárható magatartást elmulasztó károsult is közrehatott, magatartásának következményeit maga viseli. Ez esetben a Ptk. 340. § /1/ bekezdése szerinti kármegosztásnak van helye. Nem terheli kártérítési felelősség a károkozót a kárnak azért a részéért, amely abból származott, hogy a károsult nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.

Az alperes a fellebbezésében sérelmezte, hogy a 2009. szeptember 29. napja és október 4. napja közti helyszíni kárbecslést követően 2009. december közepén terjesztette elő a felperes a vadkár megtérítése iránti igényét, melynek következtében 2,5 hónapig késedelmeskedett a kárigény érvényesítésével, ezáltal a Vt. 79. § /1/ bekezdés a./ pontja szerinti kötelezettségét megszegte. A késedelmes igényérvényesítés ugyanis azzal a következménnyel járt, hogy elzárta az alperest attól a lehetőségtől, hogy alacsonyabb egységáron felvásároljon terményt (kukoricát), ezáltal a kárt vagy annak egy részét természetben térítse meg. A késedelmes igényérvényesítés folytán a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes felróhatóan közrehatott a vadkár mértéke magasabb egységáron való meghatározásában, vagyis nem úgy járt el a vadkár mértéke csökkentése érdekében, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lett volna, tehát megszegte a Vt. 79. § /1/ bekezdés a./ pontjában foglalt kötelezettségét. Késedelmeskedése miatt elzárta az alperest a kár részben természetben, alacsonyabb áron felvásárolt kukoricával történt - a korábbi évek gyakorlatának megfelelő - kompenzálásától. Emiatt a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy 80-20 %-os kármegosztás alkalmazásának van helye az alperesre terhesebben. 6 A csatlakozó fellebbezés ugyanakkor helytállóan fejtette ki, hogy tévesen alkalmazott kármegosztást az elsőfokú bíróság a vadvédelmi kerítés és a villanypásztor felállítása költségei viselésétől való felperesi elzárkózás miatt és megalapozatlanul tekintette ezt a Vt. 79. § /2/ bekezdésében foglalt közreműködési kötelezettség megszegésének. A csatlakozó fellebbezésben hivatkozott 153/2009.(XI.13.) FVM rendelet 4. § /2/ bekezdése értelmében a vadkárelhárító kerítés létesítése meghaladja a rendes gazdálkodás körét. Miután a Vt. 79. § /2/ bekezdése folytán a föld használóját a Vt. 79. § /1/ bekezdésben előírt kötelezettségek teljesítésével összefüggésben a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködésért ellenszolgáltatás illeti meg, ebből az következik, hogy a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködés - ellenszolgáltatás nélkül - nem várható el tőle a vadkár megelőzése érdekében.

Nem állapítható meg tehát, hogy a felperes az őt terhelő kötelezettségét felróhatóan megszegte volna, amikor elzárkózott az alperes kezdeményezése alapján a vad elleni hatásos védekezés címén vadvédelmi kerítés, illetve villanypásztor költségei bármiféle arányú viselésétől. Ez ugyanis a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködés lett volna, amely a Vt. 79. § /1/ és /2/ bekezdése értelmében nem terheli a felperest. Emiatt viszont tévesen alkalmazott az elsőfokú bíróság az alperesre terhesebb 80-20 %-os kármegosztást.

Összességében azonban a 80-20 %-os kármegosztás fennmaradt, csak más vadkár csökkentésében megnyilvánuló felróható közreható magatartás miatt, melyre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - a kifejtett indokolásbeli kiegészítéssel és módosítással - a Pp. 253. § /2/ bekezdésének megfelelően helybenhagyta azzal, hogy a fellebbezéssel és csatlakozó fellebbezéssel nem érintett részében a Pp. 253. § /3/ bekezdése alapján nem érintette.

A másodfokú bíróság a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés sikerességének és sikertelenségének aránya, a fellebbezési eljárás során vitatott pertárgyértékek nagysága, a lerótt fellebbezési és csatlakozó fellebbezési illeték alapján a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 81. § /1/ bekezdésének megfelelően kötelezte az alperest a felperes fellebbezési perköltsége arányos részének a megfizetésére azzal, hogy az egyéb fellebbezési perköltéségét mindkét fél maga viseli.

Zalaegerszeg, 2011. szeptember 27.

Dr. Polgárné dr. Vártok Irén sk. Dr. Bartalné dr. Mentes Judit sk. Dr. Licskay József sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró