Pf.20792/2018/6 — Pf.20792/2018/6 — Zalaegerszegi Törvényszék

Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság 3.Pf.20.792/2018/6. szám

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság a Pörzse Ügyvédi Iroda (1137 Budapest 13, Budai N. A. u. 6. I/3., ügyintéző: dr. Pörzse Tamás ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe, th.: I. r. felperes tartózkodási helye) I. r., II. r. felperes neve II. r. felperes címe II. r., III. r. felperes neve III. r. felperes címe III. r., IV. r. felperes neve IV. r. felperes címe IV. r., V. r. felperes V. r. felperes címe V. r. és VI. r. felperes neve VI. r. felperes címe VI. r. felpereseknek, a Dr. Szabó Zsuzsanna Ügyvédi Iroda (fél címe 3, ügyintéző: dr. Szabó Zsuzsanna ügyvéd) által képviselt alperes elnevezése alperes székhelye alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Zalaegerszegi Járásbíróság 8.P.20.398/2013/145. számú ítélete ellen 149. sorszámon előterjesztett felperesi fellebbezés folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

Í T É L E T E T:

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Az I. r. felperest 29.000,- (huszonkilencezer) Ft, a II. r. felperest 15.500,- (tizenötezer-ötszáz) Ft, a III. r. felperest 18.000,- (tizennyolcezer) Ft, a IV. r. felperest 23.500,- (huszonháromezer-ötszáz) Ft, az V. r. felperest 12.000,- (tizenkétezer) Ft, a VI. r. felperest 2.000,- (kétezer) Ft fellebbezési perköltség megfizetésére kötelezi az alperes javára 15 napon belül.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I N D O K O L Á S

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította, kötelezte a felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az alperes részére 15 nap alatt 550.000,- Ft perköltséget, azzal, hogy egyebekben a felek viselik a saját költségeiket.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a felperesek méhészek, akik közül az I., V. és VI. r. felperesek méhészetei a Vas megye területére eső település 1 és település 2 települések röpkörzetében találhatóak, míg a II., III., IV. r. felperesek méhészetei a Zala megye területén fekvő település 3 és település 4 méhlegelőire esnek. Az alperes gyümölcsöt termelő gazdasági társaság, amely Petőmihályfán és Andrásfán almáskertekkel rendelkezik. A felperesek 2011. április 18. napján méhészeteikben jelentős méhpusztulást tapasztaltak, emiatt hatósági bejelentést tettek, a hatósági eljárás során pedig mind az elhullott méhekből, mind pedig az alperes andrásfai, illetve petőmihályfai almáskertjeiből növényminta-vételezés történt egyrészről az aljnövényzetből, másrészről pedig a virágzó almafák leveleiből és virágaiból. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága mind a növénymintákból, mind pedig az elhullt méhekből permetszer hatóanyagaként alkalmazott klórpirifoszt mutatott ki, amely a méhekre kifejezetten mérgező anyag, ugyanakkor sem a méhekben, sem pedig a növényzetben kimutatott klórpirifosz mennyiség nem érte el a méhekre halálos letális dózist. Ezen túlmenően egy külön vizsgálat az I. és V. r. felperes méhmintáiban klotianidin tartalmat is mutatott, amely ugyancsak növényvédő szer hatóanyag, ugyanakkor a klórpirifosznál a méhekre nagyságrendekkel veszélyesebb. A felperesek által tapasztalt méhelhullás idején a méhek röpkörzetébe tartozó mezőgazdasági művelési területekről az alperes mellett csak az Alma 2000 Kft. cseresznye- és almaültetvényéről történt további mintavétel, ugyanakkor ezen minták bevizsgálásra egyáltalán nem kerültek, a környék egyéb gazdaságaiban ugyanakkor semmiféle mintavételezés nem történt.

Az elsőfokú bíróság a perben tájékoztatta a felpereseket, hogy a jelen eljárásban még alkalmazandó régi Pp. (1952. évi III. törvény) 164. § (1) bekezdése rendelkezéseiből következően őket terheli a bizonyítási kötelezettség a körben, hogy az alperes olyan mértékben használt klórpirifosz hatóanyagú permetszert, amely tevékenysége következményeképpen a felperesi méhcsaládok elpusztultak. Ezen belül kifejezetten a felpereseknek kellett bizonyítani, hogy az alperesi tevékenység, illetőleg a kár bekövetkezte között ok-okozati összefüggés van. Az elsőfokú bíróság tájékoztatta a felpereseket arról is, hogy e kérdés eldöntése szakértő perbe vezetését igényli. A perben a felperesek indítványára ezt követően két igazságügyi szakértő is kirendelésre került, akik közül dr. Lorászkó Gábor szakértő egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a méhmintákból kimutatott klórpirifosz koncentráció önmagában méhpusztulást nem okozhatott, annak ellenére, hogy a laboratóriumok által kimutatott maradék klórpirifosz koncentrációból a méhpusztulás idején fennálló klórpirifosz koncentráció nem számítható vissza. Dr. Majoros Tibor György szakértő ugyanezen kérdésre - egyetértve dr. Lorászkó Gábor szakértővel - megállapította, hogy a maradványértékből a mérgezést okozó dózis kétségkívül nem számítható vissza, ugyanakkor arra tekintettel, hogy a méhpusztulás bekövetkezett, továbbá mind a méhminták, mind pedig a növényminták klórpirifoszt tartalmaztak, a szakértő álláspontja szerint valószínűsíthető, hogy a méhek pusztulását klórpirifosz okozta. Mindkét szakértő egybehangzóan nyilatkozott ugyanakkor arra, hogy a klotianidin jóval veszélyesebb a méhekre, mint a klórpirifosz, ebből következően nem kizárt, hogy azon felperesek esetében, akinek méhmintáiban a klotianidin kimutatható volt, a méhek elhullását ez a vegyszer és nem a klórpirifosz okozta. Mindezen szakértői vélemények, illetőleg a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok mérlegelése eredményeképpen az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesek kötelezettségük ellenére azt bizonyítani nem tudták, hogy az alperesi növénymintákban talált klórpirifosz koncentráció okozta kétséget kizáróan a méhpusztulást, következésképpen a károkozó magatartás, illetve a kár bekövetkezése között okozati összefüggés nem állapítható meg, arra is figyelemmel, hogy a perbeli adatokból egyértelműen megállapítható, hogy a méhek röpkörzetében több mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaság, illetőleg vállalkozás található, amelyek közül egyedül az Alma 2000 Kft.-től vettek növénymintát, ugyanakkor ez megvizsgálásra nem került, a további gazdaságokból pedig semmiféle mintavételezés nem történt. Ebből következően nem zárható ki az, hogy a méhek elhullásának időszakában más virágzó növénykultúrákban használtak olyan dózisban akár klórpirifosz, akár klotianidin tartalmú permetszert, amely nagyobb valószínűséggel okozhatta a méhek pusztulását.

Az elsőfokú ítélet ellen előterjesztett fellebbezésükben a felperesek annak megváltoztatását kérték akként, hogy a másodfokú bíróság teljes egészében adjon helyt a keresetnek. A felperesek fellebbezésükben kifejtették, álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási teher megállapítása során tévedett, jelen perben ugyanis egyértelmű, hogy az alperes veszélyes üzemi tevékenységet folytatott, következésképpen a perben az alperesnek kellett volna azt bizonyítania, hogy a méhek pusztulását veszélyes üzemi tevékenységén kívül eső, külső elháríthatatlan ok idézte elő. A fellebbezés szerint ezen bizonyítási kötelezettségének az alperes nem tett eleget, ugyanis a perbeli bizonyítékokból kifejezetten megállapítható, hogy a felperesi méhészetek az alperesi permetezéssel érintett telephelyek körzetében találhatóak, az alperes permetezett klórpirifoszt tartalmazó hatóanyaggal, amely klórpirifosz az elhullott méhekből is kimutatható volt, következésképpen az alperesi permetezésen kívül más a méhek elhullását nem okozhatta. A felperesi álláspont szerint amennyiben az elsőfokú bíróság a perben rendelkezésre álló bizonyítékokat, továbbá a szakértői véleményeket megfelelően mérlegeli, nem juthatott volna arra a következtetésre, hogy a felperesek bizonyítási kötelezettségüket ne teljesítették volna, hiszen a felperesi álláspontot a kimutatott hatóanyagot tartalmazó anyagminták, okiratok, illetve a szakértői vélemények is alátámasztották. A felperesi álláspont szerint tehát amennyiben az igazságügyi szakértői vélemények alapján valószínűsíthető a károkozás, úgy az alperest marasztalni kellett volna, miután kimentési kötelezettségének eleget nem tett, mindezek alapján a felperesek a bizonyítékok felülmérlegelését indítványozták.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kifejtette, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a perben mindenekelőtt a felperesek tartoztak bizonyítani azt, hogy a bekövetkezett kárukat az alperes tevékenysége okozta, ezen bizonyítási kötelezettségüknek pedig a felperesek - ahogyan azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította - eleget tenni nem tudtak, ugyanis a perben egyértelművé vált, hogy az alperesi almásban kimutatott klórpirifosz-tartalom, illetve a méhminták szerint a méhekben megtalálható klórpirifosz nem érte el azt a dózist, amely a méhek tömeges elhullását okozhatta volna, a mért adatok a letális dózisnál nagyságrenddel kisebbek. Ezen túlmenően az I. és V. r. felperes méhmintáiból kimutatott klotianidin arra utal, hogy a környéken egyéb vállalkozók végezhettek a klórpirifosznál nagyságrendekkel veszélyesebb klotianidin hatóanyagú permetszerrel permetezést, ami a szakértők szerint is jóval nagyobb valószínűséggel okozhatta a méhek elpusztulását, mint az alperes által használt klórpirifosz. Ennek ellenére ugyanakkor a méhek röpkörzetében található gazdaságok közül csak az alperesnél került sor olyan mintavételre, amely mintákat fel is dolgozták, a további mintavétel hiányában ugyanakkor egyértelműen nem állapítható meg az, hogy esetlegesen más környékbeli gazdaság növényvédelmi tevékenysége ne hatott volna közre a méhek elpusztulásában. Az alperes álláspontja szerint az szakértők bizonyossággal az ok-okozati összefüggést meg nem állapították, csupán valószínűségről beszéltek, a régi Pp. 206. §-a rendelkezéseiből következően ugyanakkor az alperes marasztalásához az lett volna szükséges, hogy károkozó magatartás bizonyosság szintjén kerüljön megállapításra.

A fellebbezés alaptalan.

A másodfokú bíróság mindenekelőtt megállapítja, a felperesek fellebbezése a régi Pp. 235. § (1) bekezdés második fordulata által lehetővé tett körben sem tartalmaz semmiféle olyan új adatot, tényt vagy bizonyítékot, amely az elsőfokú eljárásban ne állt volna rendelkezésre, a fellebbezés kizárólag a bizonyítékok elsőfokú bíróság általi mérlegelését támadja.

A következetes bírói gyakorlat szerint ugyanakkor az okszerű mérlegeléssel megállapított tényállás a másodfokú bíróságot is köti, a másodfokú bíróságnak eljárásjogi lehetősége nincs arra, hogy az okszerű mérlegeléssel megállapított tényállást felülmérlegelje (BH 2013. évi 119. számú jogeset). Mindebből következően a másodfokú bíróságnak a fellebbezés alapján azt kellett megvizsgálni, hogy a bizonyítékok elsőfokú bíróság általi mérlegelése okszerű, a régi Pp. 206. §-a rendelkezéseinek megfelelő volt-e, avagy sem.

A másodfokú bíróság e körben abból indult ki, ténykérdés a perbeli adatokból, hogy a felperesi méhészetek méhei azonos időben és gyakorlatilag azonos röpkörzetben elhullottak, a méhmintákból, illetve az alperes almáskertjéből vett növénymintákon pedig kimutatható volt klórpirifosz maradvány, ugyanakkor a perben rendelkezésre álló szakvéleményekből egyértelműen megállapítható az is, hogy ez a klórpirifosz hatóanyag tartalom nagyságrendekkel kisebb annál, ami a méhek tömeges elhullását okozná. A másodfokú bíróság e körben utalni kíván arra, hogy az elsőfokú bíróság eljárása során a 140. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvbe foglaltan együttesen hallgatta meg a perben korábban kirendelt dr. Lorászkó Gábor és dr. Majoros Tibor György szakértőket. Ezen tárgyalási jegyzőkönyv 2. oldalán mindkét szakértő megerősítette, hogy a méhek vonatkozásában a klórpirifosz letális dózisa 137 mg/kg, ugyanakkor a méhmintákból, illetőleg a növényzeti mintákból kimutatott legmagasabb klórpirifosz koncentráció 5,868 mg/kg volt, a hatóanyag koncentráció pedig 1 nap alatt - ami a mintavétel és a bevizsgálás között eltelt - nagyságrenddel nem csökkenhet a mintában. Ebből következően dr. Lorászkó Gábor szakértő arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben a mintavételkor a legmagasabb koncentráció 5,868 mg/kg volt, a vizsgálat előtti napon a dózis nem lehetett ennél nagyságrenddel nagyobb mérték, tehát az elhullást kiváltó 137 mg/kg. Ugyanitt dr. Majoros Tibor György szakértő kifejezetten azt nyilatkozta, hogy a szakirodalom szerint a dózisban legfeljebb 38,7 százalék csökkenés következhet be 1 nap alatt, ebből következően nagyságrendbeli változás (137 mg/kg-ból 5,8 mg/kg) 1 nap alatt nem állhat elő. Mindezek alapján a tárgyalási jegyzőkönyv 4., illetőleg 5. oldalán dr. Lorászkó Gábor szakértő kifejezetten akként nyilatkozott, hogy a klórpirifosz mint méhelhullást kiváltó ok valószínűtlen, dr. Majoros Tibor György szakértői pedig közölte a bírósággal, hogy ő csupán valószínűsítette, hogy a klórpirifosz miatt történt a pusztulás.

A másodfokú bíróság a szakértők együttes meghallgatása anyaga alapján - teljességgel összhangban az elsőfokú bírósággal - meg kell, hogy állapítsa, a szakértők közös véleménye a méhpusztulás okáról csupán a valószínűség szintjén mozog, a szakértők azt kijelenteni nem tudták, hogy a méhelhullást bizonyossággal mely anyag okozhatta. Ezen túlmenően a 140. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 5. oldalán mindkét szakértő egybehangzóan adta elő azt, hogy azon két méhészet esetében, ahol a méhhullákból klotianidin kimutatható volt, sokkal nagyobb valószínűséggel lehetett ez a hatóanyag a méhek pusztulásának oka, mint a klórpirifosz. Amint a perben az elsőfokú bíróság is megállapította, a méhek röpkörzetében található gyümölcsösökből, illetőleg egyéb mezőgazdasági területekről ugyanakkor mintavételezés nem történt, következésképpen a másodfokú bíróság meggyőződése szerint is a méhhullákból, illetőleg az alperesi növénymintákból kimutatott klórpirifosz koncentráció alapján teljes bizonyossággal nem állapítható meg az, hogy a méhelhullást az alperes permetezése okozta, következésképpen hogy az alperesi magatartás, illetve a felpereseket ért kár között ok-okozati összefüggés fennállana. Ahhoz pedig, hogy a bíróság a kártérítési felelősség jogalapját megállapítsa, az ok-okozati összefüggés tekintetében kétséget kizáró bizonyosság szintjét elérő bizonyítás szükséges, amely bizonyítási kötelezettségnek jelen ügyben, a bizonyítékok helyes mérlegelése eredményeképpen megállapíthatóan, a fellebbező felperesek eleget tenni nem tudtak.

A másodfokú bíróság ezen túlmenően kifejezetten utalni kíván arra, hogy a felperesi fellebbezés a veszélyes üzem felelősségét a törvényi rendelkezésektől eltérően kiterjesztően értelmezi akkor, amikor álláspontja szerint nem szükséges annak bizonyítása, hogy a veszélyes üzemi tevékenység, illetőleg a kár bekövetkezte között ok-okozati összefüggés fennáll, csupán az bizonyítandó, hogy a veszélyes üzem működésén kívül eső elháríthatatlan külső ok vezetett-e a károsodáshoz. A másodfokú bíróság utalni kíván arra, hogy a régi Ptk. (1959. évi IV. törvény), illetve az új Ptk. is a veszélyes üzemi felelősséget az általános kárfelelősség különös eseteként szabályozza, de mindkét törvénykönyv rendelkezéseiből teljességgel egyértelmű, hogy a veszélyes üzemi tevékenységgel okozott kár megállapításához is szükséges annak kétséget kizáró bizonyítása, hogy a károkozó magatartás (veszélyes üzem), illetőleg a kár bekövetkezte között fennáll az ok-okozati összefüggés. Az általános kárfelelősség, illetőleg a veszélyes üzem miatti felelősség csupán a felelősség kimentésében különbözik akkor, amikor az általános szabályok szerint akkor mentesül a károkozó a kártérítési kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy tőle az adott helyzetben általában elvárható, és ehhez képest szigorúbb a veszélyes üzem kimentése, amikor csupán akkor mentesül felelőssége alól, ha elháríthatatlan külső ok okozta a kárt. Jelen perben tehát teljességgel helytállóan járt el az elsőfokú bíróság akkor, amikor a kimentési okot megelőzően mindenekelőtt azt vizsgálta, bizonyított-e az ok-okozati összefüggés, és miután a rendelkezésre álló bizonyítékok helyes mérlegelése eredményeképpen azt állapította meg, hogy ilyet a felperesek bizonyítani nem tudtak, a keresetet elutasította bizonyítottság hiányában.

Mindezek alapján tehát a másodfokú bíróság az okszerű mérlegelés eredményeként meghozott elsőfokú ítélet megváltoztatására a fellebbezés alapján sem okot, sem pedig lehetőséget nem látott, ezért a helyes döntést tartalmazó elsőfokú ítéletet a régi Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

A felperesek fellebbezése eredményre nem vezetett, ezért a régi Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a felperesek kötelesek megfizetni az alperesi jogi képviselettel kapcsolatban másodfokon felmerült perköltséget, amelyet a másodfokú bíróság az általános szabályok szerint határozott meg 100.000,- Ft-ban és amely összeg megfizetésére az egyes felpereseket az általuk érvényesített igény arányában kötelezte, figyelemmel arra, hogy a felperesek között egységes pertársaság nem áll fenn. A fellebbezés eredménytelensége okán pedig a felpereseknek saját fellebbezési költségeiket viselniük kell.

Zalaegerszeg, 2019. január 31.

. Sifter Ágnes sk.. Bányai Tamás sk.. Csejtei Péter sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró