Pf.20699/2009/5 — Pf.20699/2009/5 — Zalaegerszegi Törvényszék

Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2.Pf.20.699/2009/5. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság a Szigethy Ügyvédi Iroda (Zalaegerszeg, Várkör 9., ügyintéző: dr. Szigethy István ügyvéd) által képviselt felperes neve felperes lakcíme szám alatti lakos felperesnek, a Dr. Bokros Ügyvédi Iroda (Lenti, Petőfi u. 2., ügyintéző: dr. Bokros Gábor ügyvéd) által képviselt alperes neve alperes lakcíme. szám alatti székhelyű alperes ellen 2.196.331,- Ft és járulékai megfizetése iránt indított perében a városi bíróság neve 3.P.20.024/2008/14. számú ítélete ellen a felperes 15. sorszámú fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta a következő

Í T É L E T E T :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezéssel nem érintett részében nem érinti, fellebbezett részében helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 /tizenöt/ nap alatt fizessen meg az alperesnek 30.000,- /harmincezer/ Ft fellebbezési perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét, mely módosítása folytán vadvédelmi költség és vadkár címén 1.755.200,- Ft és a kereset beadásától számított törvényes késedelmi kamata megfizetésére irányult, elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára 60.000,- Ft perköltség 15 napon belüli megfizetésére azzal, hogy az egyéb költségeiket a felek maguk viselik.

Ítéletének indokolása szerint a helyrajzi szám 1 3,8 ha területű „erdő" művelési ágú ingatlannak erdőgazdálkodója, egyben tulajdonostársa, míg a hrsz. helyrajzi szám 2 ingatlannak erdőgazdálkodója a felperes, melyeken a vadászati jog gyakorlására az alperes jogosult. A vadkár elhárítása érdekében a helyrajzi szám 1 ingatlant villanypásztor védi, melynek anyagköltségét, felállításának költségét, üzemeltetési és karbantartási költségét az alperes biztosította. A hrsz. helyrajzi szám 2 ingatlanon 2007 tavasza óta két vadvédelmi kerítés áll, melynek anyagköltségét a felperes, építési költségét az alperes viselte, a nyomvonal melletti kaszálással kapcsolatos fenntartási költséget az alperes fedezi. A helyrajzi szám 1 ingatlanon 2006-2007. években rágási vadkár keletkezett a mesterséges kocsányos tölgy felújításban. Az elsőfokú bíróság a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 79. § /1/ bekezdés a./ pontjának rendelkezéséből kiindulva megállapította, hogy a vadkárok megelőzése érdekében a föld használóját is kárelhárítási, kármegelőzési kötelezettség terheli, a kármegelőzés mindkét fél közös érdeke, így annak költségeit a BH.2002.484. sz. eseti döntésre utalva fele-fele arányban kell viselniük. szakértő neve igazságügyi erdőgazdálkodási szakértő szakvéleményét ítélethozatal alapjául elfogadva megállapította, hogy a vadkár megelőzésére a felperes 1.107.975,- Ft-ot, míg az alperes 2.129.115,- Ft-ot fordított. Elszámolása szerint az összes költség fele 1.618.545,- Ft-ot tesz ki (melyre figyelemmel az alperes 510.570,- Ft-tal többet teljesített), így ezen összeget alappal kérte beszámítani a felperes vadvédelmi költségből és vadkárból származó követelésébe. Miután az igazságügyi erdőgazdálkodási szakértő szakvéleménye értelmében a helyrajzi szám 1 ingatlanban 2007. évben bekövetkezett vadkárosítással összefüggésben ápolási többletköltség nem volt kimutatható, a minőségi vadkár pedig 217.694,- Ft volt, melynek 5 %-át a Vtv. 75. § /1/ bekezdése alapján a felperesnek kell viselnie, ennélfogva a vadkár megelőzése keretében többletkiadásként jelentkező 510.570,- Ft meghaladja a felperes javára megítélhető vadkár összegét, ezért azt beszámítva a felperesi követelésbe, a Ptk. 296. § /1/ és /2/ bekezdéseinek alkalmazásával a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság a vadkár kapcsán már nem vizsgálta - az alperes bizonyítási indítvány megtételére biztosított határidő-mulasztása miatt - a kármegosztás lehetőségét, mivel az ezzel kapcsolatos késedelmes alperesi bizonyítási indítványt elutasította. A perköltség viseléséről a Pp. 78. § /1/ bekezdésére utalással határozott.

Az ítéletet a felperes támadta fellebbezéssel, melyben elsődlegesen az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását, az alperesnek 1.325.669,- Ft és késedelmi kamata megfizetésére kötelezését; másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte.

Arra hivatkozott, hogy a keresetével szemben az alperes „önmagától" viszontkeresetet vagy beszámítási kifogást nem terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után, közvetlenül ítélethozatala előtt a jogi képviselővel eljáró alperest a Pp. 7. §-ával ellentétesen hívta fel beszámítási kifogás előterjesztésére. A szakvéleményre az alperes vadvédelmi költségei kapcsán azért nem tett észrevételt, mert akkor még nem volt a per tárgya, csak a beszámítási kifogás előterjesztése után vált azzá, mely miatt az elsőfokú bíróság tévesen tekintette „nem vitatottnak" az alperes vadkárelhárítás kapcsán viselt költségeit. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértett, az alperes javára „túllépte a hatáskörét", mely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és „más bíróság kijelölését" indokolja. Érdemi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság egy eseti döntésre hivatkozva tévesen alkalmazott 50 %-50 %-os arányt a vadkárelhárítási költségek viselése kapcsán. Egyrészt a bíróságokat a törvény köti, az eseti döntés legfeljebb meggyőző erejével adhat segítséget az ügyek elbírálásához, de általános, mindenkire hatályos normát nem alkothat. Másrészt a jogalkotó a vadkárok megelőzését szolgáló vadvédelmi költségek megosztási arányát nem szabályozta, ha valamilyen arányt kívánt volna meghatározni, azt a Vtv-ben éppúgy szabályozta volna, mint a vadkár megosztásánál a 95 %-5 %-os arány megállapításával. Harmadrészt az elsőfokú bíróság meg sem indokolta, miért az 50 %-50 % -os arányt választotta, amikor a Vtv. szóhasználatában is hangsúlyozza a földhasználó és a vadászatra jogosult közötti lényeges különbséget azáltal, hogy a vadvédelmi költségeket a vadászatra jogosultra terheli, melyhez az erdőgazdálkodónak csupán közreműködési kötelezettséget ír elő. Negyedrészt az eseti döntés abban is különbözik a perbeli ügy tényállásától, hogy a hrsz. 0630/1. és helyrajzi szám 2 ingatlanokon nem erdőtelepítés, hanem felújítás keretében következett be vadkár, illetve készült vadvédelmi kerítés.

Az alperes pontosított fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet fellebbezett részének a helybenhagyására irányult.

A fellebbezés nem megalapozott.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § /3/ bekezdésére figyelemmel csak a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálta felül, vagyis a fellebbezésben kért 1.325.669,- Ft-ot meghaladóan a keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést nem érintette, az a Pp. 228. § /4/ bekezdése alapján részjogerőre emelkedett.

A másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállással, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével meghozott döntés érdemével, valamint osztja annak jogi indokait is.

A felperes csupán a helyrajzi szám 1 ingatlan tekintetében csatolta az hivatal neve 2001. július 9-én kelt határozatát, mely társult erdőgazdálkodás folytatására jogosította és erdőgazdálkodóként nyilvántartásba vette. A hrsz. helyrajzi szám 2 ingatlan vonatkozásában az hivatal neve részéről határozat nem állt rendelkezésre, azonban ezen ingatlan kapcsán sem az első-, sem a másodfokú eljárás során nem volt vitatott a felperes erdőgazdálkodói minősége. Erre tekintettel a helyrajzi szám 1 és helyrajzi szám 2 ingatlanok tekintetében az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Erdőtv.) 13. § /1/ bekezdése szerinti erdőgazdálkodónak, vagyis erdőgazdálkodási tevékenységet folytató jogszerű használónak a felperes minősül, akinek erdőgazdálkodóként az Erdőtv. 46. § b./ pontja értelmében kötelessége az erdőt veszélyeztető káros hatások kártételének megelőzéséhez és az ellenük való védekezéshez szükséges intézkedéseket megtenni azzal, hogy az Erdőtv. 49. § /4/ bekezdése alapján a vadállomány károsítása elleni védekezése során köteles figyelemmel lenni a vad természetes élőhelyének védelmére. Mindezekből következően erdőgazdálkodóként a vadvédelmi költség és vadkár iránti igény jogosultja a felperes.

A perbeli ingatlanokon erdőgazdálkodást folytató felperes vadvédelmi költség és vadkár iránti keresetével szemben a vadászatra jogosult alperes a 3. számú ellenkérelmében a kereset elutasítását kérve bejelentette, miszerint bizonyítani kívánja, hogy a „felperes területének vadkártól történő megvédése érdekében milyen tevékenységet folytatott és az adott helyzetben úgy járt el, ahogy az tőle elvárható". A 4. számú tárgyalási jegyzőkönyvben kifejtette azon jogi álláspontját, hogy „a kerítés felállításával kapcsolatos költségek 50 %-50 %-ban terhelik a föld használóját, illetve a vadászati jogosultat" (1. oldal), illetve hivatkozott a BH.2002.484. sz. eseti döntésére is, mely a vadvédelmi költségek fele-fele arányban történő viseléséről rendelkezett. Az alperes megjelölte azt is, hogy a vadkár megelőzése keretében a védelmi berendezések létesítése és működtetése során milyen költségeket viselt. A kereset elutasítását éppen azon jogi álláspontja folytán kérte, mert úgy ítélte meg - az általa hivatkozott eseti döntésben foglaltakra figyelemmel - , hogy megközelítőleg azonos arányban viselték a vadkárelhárítási, -megelőzési kötelezettségük kapcsán felmerült költségeket. Emiatt 5. sz. alatti beadványában a kirendelt igazságügyi erdőgazdálkodási szakértő részére feladatul kérte meghatározni a vadvédelmi kerítés és villanypásztor anyag- és építési, valamint fenntartási költségeit. Az elsőfokú bíróság a 8. sz. kirendelő végzésében e költségek meghatározását is a szakértő feladatául adta, aki a 9. sz. szakvéleményében részletesen kimunkálta a két dróthálós vadvédelmi kerítés anyag-, építési és fenntartási költségét és az alperes kérdésére a villanypásztor létesítésének és üzemeltetésének költségeit. Az elsőfokú bíróság a szakvéleményt megküldte a feleknek azzal a felhívással, hogy arra 15 napon belül észrevételeket tehetnek, egyúttal a Pp. 141. § /6/ bekezdésére utalással figyelmeztette a feleket arra, hogy ha nem nyilatkoznak, a rendelkezésre álló iratok alapján határoz. A felperes a felhívást és a szakvéleményt a tértivevény tanúsága szerint 2008. október 20-án vette át. A felhívásban megjelölt határidőn belül, de azon túl sem terjesztett elő a szakvéleménnyel kapcsolatosan észrevételt, holott a szakvélemény részletesen tartalmazta a dróthálós vadvédelmi kerítéssel és a villanypásztorral kapcsolatos építési és fenntartási költségeket. Az észrevételre megadott határidő leteltét követően az elsőfokú bíróság a 12. sz. tárgyalást kitűző végzésében ismételten felhívta a feleket bizonyítási indítványaik 15 napon belüli előterjesztésére azzal a figyelmeztetéssel, hogy mulasztás esetén a rendelkezésre álló adatok alapján határoz. A felperes e felhívásra sem nyilatkozott, nem kifogásolta a szakvélemény vadkármegelőzési, -elhárítási költségekkel kapcsolatos megállapításait. A felperes e mulasztásaira figyelemmel az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül tekintette aggálytalannak az igazságügyi erdőgazdálkodási szakértő szakvéleményét.

A szakvéleményben foglalt vadkármegelőzési költségek és az alperes elsőfokú eljárás során a vadkárelhárítási költségekkel, azok viselésével kapcsolatos nyilatkozatai, a kereset elutasítására irányuló ellenkérelme eljárásjogi tartalmát az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel, mely tartalmilag - érdemi védekezésként - beszámításnak minősült, csupán formailag nem került beszámítási kifogásként megjelölésre, holott annak ténybeli alapját megjelölte. Miután a Pp. 3. § /2/ bekezdése második mondata értelmében a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe, ezért az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértést akkor követett volna el, ha az alperes által előterjesztett igény helyes eljárásjogi tartalmát nem ismeri fel és tartalma szerint nem veszi figyelembe. Miután tartalmánál fogva az alperesi nyilatkozat beszámítást célzott, azt az elsőfokú bíróságnak érdemben el kellett bírálnia, mivel a Pp. 139. §-ára figyelemmel az alperes ellenkérelme tartalmilag ellenkövetelést fogalmazott meg a felperes keresetével szemben.

Lényeges eljárásjogi szabálysértés nélkül tisztázta tehát az elsőfokú bíróság, hogy az alperesi ellenkövetelést tartalmazó érdemi védekezés formailag milyen igénynek - viszontkeresetnek vagy beszámítási kifogásnak - tekintendő, eljárása megfelelt a Pp. 3. § /2/ bekezdésében foglalt rendelkezéseknek, vagyis alaptalan az a fellebbezési hivatkozás, hogy „túllépte hatáskörét", mert a jogi képviselővel eljáró alperesnek a jogi képviselő nélkül eljáró félre vonatkozó, Pp. 7. § /2/ bekezdésének megfelelő tájékoztatást adott eljárási jogairól. Miután az alperes az érdemi védekezésében olyan jogilag jelentős tényekre vonatkozó nyilatkozatot tett, amely igényként viszontkeresettel vagy beszámítási kifogás útján volt érvényesíthető, e perbeli jog eljárásjogi érvényesítésének módját a hivatkozott eljárási szabályokkal összhangban tisztázta az elsőfokú bíróság. Ennek kapcsán az alperes felhívását az is indokolta a szakvélemény ismeretében, hogy érdemi védekezése keretében milyen módon - viszontkereset vagy beszámítási kifogás útján - kívánja érvényesíteni az elszámolás során a követelését, hiszen viszontkereset esetén illetékfizetési kötelezettség is felmerült volna (ahogy erre az alperes a fellebbezési ellenkérelemében helyesen hivatkozott).

A kifejtettek alapján lényeges eljárási szabálysértés nélkül hívta fel az elsőfokú bíróság a jogi képviselővel eljáró alperest érdemi védekezésében foglalt és a szakvéleményben kimunkált tények és adatok alapján alakszerűen is megjelölt nyilatkozat tételére, melyre figyelemmel alaptalan az elsőfokú ítélet Pp. 252. § /2/ bekezdésén alapuló hatályon kívül helyezésére vonatkozó fellebbezési kérelem. (Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése esetén a per újabb tárgyalása során is lehetősége lenne az alperesnek beszámítási kifogás, de viszontkereset előterjesztésére is az újabb határozat, azaz elsőfokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig.)

A vadkárok súlyos zavart okoznak a gazdálkodó tevékenység folyamatában és eredményességében, de hatásukat éreztetik a vadgazdálkodással kapcsolatban és a vadászat társadalmi megítélése területén is. Nem kétséges tehát annak az érdeknek a súlya, amely a vadkárok megelőzéséhez, illetőleg a lehető legkisebb mértékre szorításához fűződik. A Vtv. erre figyelemmel határozza meg mind a vadászatra jogosultat (Vtv. 78. §-a), mind a földhasználót (Vtv. 79. §) terhelő kötelezettségeket.

A másodfokú bíróság kiegészíti az elsőfokú ítélet jogi indokolását egyfelől a Vtv. 78. § /2/ bekezdésével, miszerint a jogosult a föld tulajdonosának, illetőleg használójának hozzájárulásával vadkárelhárító berendezéseket állíthat fel, továbbá a Vtv. 79. § /2/ bekezdésével, miszerint a föld használóját a Vtv. 79. § /1/ bekezdésben írt kötelezettségek teljesítésével összefüggésben a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködésért ellenszolgáltatás illeti meg. A föld használóját és a vadászatra jogosultat tehát egyaránt terheli a vadkárelhárítási, -megelőzési kötelezettség. Tény, hogy ezen költségeinek megosztási arányát a Vtv. nem határozza meg, ugyanakkor ennek hiányából nem következik az, hogy a vadkárelhárítási, -megelőzési költségeket kizárólag a vadászatra jogosultnak, vagyis az adott esetben az alperesnek kellene viselnie. A Vtv. 78. és 79. §-aiban megfogalmazott jogszabályi rendelkezésekből az következik, hogy a vadkárelhárítás és -megelőzés indokolt mértéke, költségeinek a földhasználóra történő részbeni átháríthatósága - megegyezés hiányában - a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés. Emiatt az ítélkezési gyakorlatot orientálni, egységesíteni kívánó eseti döntések figyelembe vétele indokolt, így az adott esetben a BH.2002.484. sz. eseti döntésben foglaltak is, amely a Ptk. és a Vtv. irányadó rendelkezésein alapul. Azáltal, hogy az elsőfokú bíróság döntése meghozatalakor tekintettel volt a hivatkozott eseti döntésben foglaltakra, nem jehrsz. egyúttal, hogy a hatályos anyagi jogi - a Ptk-ban és a Vtv-ben szabályozott - és a perbeli esetben irányadó törvényi rendelkezéseket nem alkalmazta. Miután mind a Ptk. 340. §-a, mind a Vtv. 79. § /1/ bekezdés a./ pontja értelmében terheli a földhasználót (erdőgazdálkodót) is a kárelhárítási, kármegelőzési kötelezettség, ezért e közös érdekre figyelemmel nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a két dróthálós vadvédelmi kerítés és a villanypásztor létesítésének és működtetésének költségeit - jelentős nagyságrendje miatt is - fele-fele arányban megosztotta a felek között. A keresetnek helyt adó döntés esetén kizárólag a vadászatra jogosult alperest terhelné a vadkár megelőzéséhez szükséges költségek viselése, mely a Ptk. 340. §-a és a Vtv. 79. §-a szerinti rendelkezésekkel ellentétes döntést eredményezne. Azon fellebbezési hivatkozásnak pedig nem volt különösebb jelentősége, hogy nem erdőtelepítés, hanem erdőfelújítás keretében következett be a vadkár, illetve készültek el a vadvédelmi berendezések, mivel akár újonnan telepített, akár felújított erdőről van szó, a vadkárelhárítás és -megelőzés minden erdő esetében közös feladata és kötelessége a vadászatra jogosultnak és a földhasználónak (erdőgazdálkodónak).

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a bizonyítékok Pp. 206. § /1/ bekezdésének megfelelő értékelésével és a Ptk. 340. § /1/ bekezdése, valamint a Vtv. 79. § /1/ és /2/ bekezdésének helytálló alkalmazásával jutott arra a következtetésre, hogy a vadkárelhárító berendezések költségeit fele-fele arányban kell viselniük a peres feleknek, melyre figyelemmel - az alperes beszámítási kifogására tekintettel - megalapozottan utasította el a felperes keresetét, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet fellebbezéssel támadott részében a Pp. 253. § /2/ bekezdésének megfelelően helybenhagyta azzal, hogy a fellebbezéssel nem érintett részében a Pp. 253. § /3/ bekezdése alapján nem érintette.

A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-a szerint alkalmazott Pp. 78. § /1/ bekezdése alapján kötelezte az alperes fellebbezési perköltségének (ügyvédi munkadíjának) a viselésére, melynek összege a 32/2003. (VIII.22.) IM.r. 3. § /1/ bekezdése, /2/ bekezdésének b./ pontja, /5/ bekezdése szem előtt tartásával került meghatározásra. A felperes a fellebbezési illetéket lerótta, így annak viseléséről határozni nem kellett, az - sikertelen fellebbezése miatt - a terhén maradt.

Zalaegerszeg, 2009. június 23.

Dr. Polgárné dr. Vártok Irén sk. Dr. Bartalné dr. Mentes Judit sk. Dr.Adorján Csaba sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró