Pf.20694/2017/4 — Pf.20694/2017/4 — Zalaegerszegi Törvényszék

Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Pf.20.694/2017/4. szám

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság ügyvéd neve ügyvéd (ügyvéd címe szám) által képviselt – felperesnek, a ügyvédi iroda neve Ügyvédi Iroda (ügyvédi iroda címe, ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt – alperes neve, alperes székkhelye alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Nagykanizsai Járásbíróság 1.P.21.283/2016/6. sorszámú közbenső ítélete ellen az alperes 7. és 9. sorszámú fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

közbenső ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyja azzal a pontosítással, hogy a 13. pontban foglalt engedményezés nem jött létre, míg a felelősségkizárással kapcsolatos rendelkezés érvénytelen.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperes részére 10.000,- Ft (tízezer forint) másodfokú perköltséget.

A közbenső ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

A felperes és az alperes között 2008. július 3. napján adásvételi szerződés jött létre, amely szerint a felperes megvásárolta az alperestől a ingatlan címe szám alatt található hrsz. lakásingatlant 23.500.000,- Ft vételárért. Az adásvételi szerződés 13. pontja tartalmazta a következőket: "Eladó a birtokbaadással vevő javára engedményezi majd a 3. pontban megjelölt lakás vonatkozásában a kivitelezővel szemben fennálló szavatossági igényét azzal, hogy a Ptk. 330. §-ával összhangban az engedményezett igényekért felelősségét kizárja. A felelősség kizárásával történt engedményezést vevő jelen szerződés aláírásával elfogadja. Felek megállapodnak, hogy eladónak a hibás teljesítéséért, valamint az ezzel okozott károk megtérítéséért fennálló felelősségét kizárja. Felek kijelentik, hogy jelen pont feltételeit a Ptk. 314. § (2) bekezdésével összhangban alakították. A hibás teljesítésért és az azzal kapcsolatban keletkezett károkért való felelősségét eladónak azért zárták ki, mivel a kivitelezővel szembeni szavatossági igények engedményezésével vevő megfelelő ellenértéket kapott." A felperes 2008 augusztusában vette birtokba az alperestől megvásárolt ingatlant, majd 2011. május 10. napján írásban tett hibabejelentést az alperesnek, jelezve, hogy a ház északi falán lévő helyiségek eláznak, a falról a beázás következtében a festék lepereg, a parketta felázott, a szoba penészesedik. Kérve a problémák megszüntetését utalt arra is, miszerint a hibát már 2010 nyarán is jelezte. Miután a kijavításra intézkedés nem történt, a felperes a keresetét 2014. március 6. napján nyújtotta be. A felperes ingatlanán a nem megfelelő kivitelezésből következően több hiba, hiányosság áll fenn.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 4.690.858,- Ft-ot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 425.000,- Ft elsőfokú perköltséget, továbbá az állam javára 240.000,- Ft feljegyzett kereseti illetéket.

A Zalaegerszegi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2.Pf.20.680/2016/4. számú végzésével 2016. október 16. napján az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezéssel nem érintett részében nem érintette, fellebbezett részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot e körben a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezési perköltségét 120.000,- Ft összegben, míg az alperes fellebbezési perköltségét 500.000,- Ft összegben határozta meg.

Az indokolás szerint a kártérítési igényt illetően az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte, hogy ezen felperesi igény nem évült el, a felperes rendelkezik kereshetőségi joggal, a követelése nem idő előtti. Ugyanakkor a másodfokú bíróság álláspontja szerint indokolt lett volna elsődlegesen vizsgálni az adásvételi szerződés 13. pontjának érvénytelenségét. Emiatt az újabb eljárásra előírta, hogy először érdemben kell állást foglalni ezen szerződési kikötés kapcsán felhozott érvénytelenségi ok vonatkozásában, majd ettől függően kell esetlegesen további szakértői bizonyítást lefolytatni arra, hogy a felmerült hibák közös vagy külön tulajdonú épületrészleteket érintenek-e, a kijavítási költségek mely oldalon merülnek fel.

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság 1.P. 21.283/2016/6. számon 2017. április 12. napján hozott közbenső ítéletet, amelyben megállapította, hogy a felek által megkötött adásvételi szerződés 13. pontja érvénytelen.

Indokolásában arra hivatkozott, hogy az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 328. § (1) és (3) bekezdése figyelembe vételével lehetséges jövőben lejáró és feltételhez kötött követelés engedményezése is, de az engedményezésnek határozottnak kell lennie, elvárható a kötelezett személye és a kötelezett szolgáltatásának teljes tartalma pontos megjelölése. A szerződés 13. pontja a kötelezett személyéről semmilyen konkrét információt nem tartalmaz, abban a „majd” szó arra is utalhat, hogy jövőbeli engedményezésről van szó, ilyen külön megállapodás viszont nem ismert. Külön is értékelte az elsőfokú bíróság, hogy az alperes képviselője azt nyilatkozta, nem tudja bizonyítani, hogy a kivitelező személyéről tájékoztatta a felperest, továbbá a műszaki bejárásról készült jegyzőkönyvben feltüntetett kivitelező személye eltért a későbbiekben alperes által megjelölttől. A per során megkeresett kivitelező a felelősség vállalásától elzárkózott, az engedményezésről nem tudott. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság az engedményezést érvénytelennek tekintette, ekként pedig a régi Ptk. 314. § (2) bekezdése szerinti feltétel nem valósult meg a felelősségkizárás feltételéül, hiszen ahhoz megfelelő, azt ellentételező előny lett volna szükséges. Jelen esetben az előny még szabályszerű engedményezés esetén sem lett volna megfelelő, hiszen a kivitelezési szerződésből kitűnően a kivitelező csak az alperes által szolgáltatott anyagokkal valósíthatta volna meg a művet, így kérdéses lett volna a hibás teljesítésért való felelősségének terjedelme.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét az alperes támadta fellebbezéssel, amelyben az elsőfokú közbenső ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte.

Álláspontja szerint a felek az eladó felelősségét megfelelő ellenérték biztosítása mellett zárták ki, ezt a felperes elfogadta és aláírásával elismerte annak megtörténtét, így nyilván tudnia kellett a kivitelező személyéről már csak azért is, mivel az engedményezett követelés kötelezettje „a kivitelező, legyen az bárki is”. Az engedményezésről a kötelezett értesítése nem érvényességi feltétel. A régi Ptk. 330. § (1) bekezdése szerint egyébként is kezesként felel az engedményező. A régi Ptk. 4. § (4) bekezdésére és 328. § (4) bekezdésére figyelemmel a kellő gondosság tanúsítása mellett tisztában kellett lennie felperesnek a megállapodás tartalmával, egyúttal maga is értesíthette volna a kivitelezőt az engedményezésről. A kivitelező az anyaghibákért is felel, de az eddig fel sem merült, ennek felmerülte esetén ugyanakkor a kivitelező a kereskedő ellen vagy a felperes a gyártó ellen fordulhat. Álláspontja szerint az adásvételi szerződést szerkesztő ügyvéd is megfelelő tájékoztatást adott a kivitelező személyéről. Hivatkozott a BDT2013.2854. számú eseti döntésre. Kifejtette, hogy a régi Ptk. 5. §-ába sem ütközik a megállapodás. Végleges fellebbezési álláspontja szerint felperes az adásvételi szerződés 13. pontjában kifejezetten elfogadta a felelősség kizárásával történt engedményezést, márpedig ezen jognyilatkozatát nem támadta meg az arra irányadó egyéves megtámadási határidőn belül, illetve azt követően sem hozta fel ezen érvet megtámadási kifogás formájában, ekként pedig a pernek nem lehet tárgya az, hogy megfelelő előnyt kapott-e.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú közbenső ítélet helybenhagyását és az alperes fellebbezési perköltségben marasztalását kérte.

Kifejtette, miszerint felperes az elsőfokú eljárásban mindvégig hivatkozott az adásvételi szerződés 13. pontjának érvénytelenségére, ennek kapcsán a meg nem felelő kompenzáció kikötésére is. Álláspontja alapján az elsőfokú bíróság megfelelő következtetésre jutott az érvénytelenség tekintetében.

A fellebbezés nem megalapozott.

A másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással, és alapvetően osztja a jogi álláspontját, azonban indokoltnak találta a jogi indokolás részbeni módosítását.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 314. § (2) bekezdése szerint a szerződésszegésért való felelősséget - ha jogszabály másként nem rendelkezik - nem lehet kizárni és korlátozni, kivéve, ha az ezzel járó hátrányt az ellenszolgáltatás megfelelő csökkentése vagy egyéb előny kiegyenlíti. A 328. § (1) bekezdése értelmében a jogosult követelését szerződéssel másra átruházhatja (engedményezés). A § (3) bekezdése alapján az engedményezésről a kötelezettet értesíteni kell; a kötelezett az értesítésig jogosult az engedményezőnek teljesíteni. A § (4) bekezdése kimondja, ha a kötelezettet az engedményező értesíti, a kötelezett az értesítés után csak az új jogosultnak (engedményes) teljesíthet; az engedményestől származó értesítés esetén a kötelezett követelheti az engedményezés megtörténtének igazolását. Ennek hiányában csak a saját veszélyére teljesíthet annak, aki engedményesként fellépett. A 330. § (1) bekezdése rögzíti, az engedményező az engedményessel szemben a kötelezett szolgáltatásáért - az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig - kezesként felel, kivéve ha b) felelősségét egyébként kizárta.

A perbeli adásvételi szerződés 13. pontjában a régi Ptk. 328. § (1) bekezdése szerinti engedményezésről rendelkeztek a felek az alperest a kivitelezővel szemben megillető szavatossági igény vonatkozásában, ezen engedményezett igényekért a felelősségét az alperes kizárta, egyúttal a régi Ptk. 314. § (2) bekezdésére hivatkozással felek kizárták alperes hibás teljesítésért való felelősségét arra utalva, hogy a kivitelezővel szembeni szavatossági igények engedményezésével a felperes megfelelő ellenértékhez jutott.

Az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy a régi Ptk. idézett rendelkezéseihez kapcsolódó bírói gyakorlat szerint akár a jövőben lejáró és feltételhez kötött követelés is érvényesen engedményezhető, ha az engedményezés időpontjában már létezik az a jogviszony, amelyből a követelés fakad (BDT2013.2854.). Ugyanakkor a szerződés létrejöttéhez jelen esetben is a feleknek a lényeges, illetve az általuk lényegesnek tartott kérdésekben való megállapodása szükséges (régi Ptk. 205. § (2) bekezdése), az engedményezési megállapodás lényeges tartalma pedig legalább azon követelés határozott és pontos megjelölése, amelyre az engedményezés vonatkozik, azaz legalább a követelés kötelezettjének és annak jogcímének pontos meghatározása. Abban az esetben, amikor a követelés még nem jött létre, kötelezettje, jogcíme nem határozható meg, érvényesen engedményezésre sincs lehetőség (BDT2008.1925.). Amennyiben pedig a szerződés valamely lényeges tartalmi ellenében való megállapodás hiányzik, a szerződés létre nem jöttének megállapítása indokolt. (BH2004.142.).

Az adott esetben az alperest kétségkívül megillethették szavatossági jogok a kivitelezővel szemben, azonban a peradatok szerint az adásvételi szerződés megkötése időpontjában még nem volt ismert semmilyen, a későbbiekben felmerült és a felperes által kifogásolt kivitelezési hiba. Helyesen észlelte az elsőfokú bíróság a 13. pontban a „majd” szócskát, amely a szavak hétköznapi értelméből következően jövőbeliségre utal, arra enged tehát következtetni, hogy ezen szavatossági igény engedményezése ténylegesen egy későbbi időpontban fog megtörténni, azonban ilyen külön megállapodás a felek között nem ismert. A fentiekkel összefüggésben tehát az állapítható meg, hogy a 13. pontban a követelés határozottan nem került megjelölésre, az ténylegesen egy jövőbeli és létrejöttében is bizonytalan követelés volt, hiszen bár a szavatossági jogok fennálltak, azonban tényleges szavatossági igény még nem merült fel.

Emellett arra is helytállóan következtetett az elsőfokú bíróság, hogy a kötelezett személye sem került pontosan megjelölésre, általában a kivitelező személyére utalt a szerződés, azonban az nem bizonyított, hogy ezen kivitelező kilétéről pontos információval rendelkezett felperes, erről az alperes tájékoztatta, a perben maga az alperes is elismerte, hogy ez nem bizonyítható. Emiatt nem tudta a másodfokú bíróság elfogadni azon felperesi érvelést, hogy a kivitelező személyével a felperesnek nyilvánvalóan tisztában kellett lennie, ez már csak amiatt sem lehet így, mivel a perben is ellentmondásos adatok álltak rendelkezésre ezen kivitelező személye tekintetében. A rendelkezésre álló vállalkozási szerződés szerint az alperessel 2007. november 29. napján Kft. neve 1 szerződött kivitelezőként, míg a műszaki bejárásról készült 2008. június 3-i jegyzőkönyv már a Kft. neve 2-t tünteti fel kivitelezőként. További adat, hogy a per során történt megkeresésre a felelősség vállalásától az előbbiekben megjelölt kivitelező elzárkózott, az engedményezésről nem tudott. Az érintett társasházban szintén ingatlantulajdont szerző tanú neve tanúként maga is azt nyilatkozta, hogy a szerződéskötés során nem tűnt ki számára a kivitelező személye, építészmérnöki foglalkozása okán volt egyéb forrásból tudomása csupán arról (2015. január 8-i jegyzőkönyv). Az adásvételi szerződést szerkesztő ügyvéd perben tett tanúvallomásából szintén az tűnt ki, hogy alperes fellebbezési állításával szemben a szerződés megkötésekor ezen forrásból sem történt a kivitelezőről tájékoztatás nyújtása (2014. október 3-i jegyzőkönyv). A másodfokú bíróság álláspontja szerint tehát a perben nem igazolt, hogy a felperes a kivitelező személyét ismerte, vagy azt ismernie kellett volna.

A fentiekből tehát azt a következtetést lehetett levonni, hogy az adásvételi szerződés 13. pontja szerinti engedményezés ténylegesen nem jött létre, az engedményezési megállapodás lényeges tartalmi elemei hiányában az létre nem jött szerződésnek minősül, ekként a továbbiakban annak érvénytelensége nem képezhette vizsgálat tárgyát.

Márpedig ezáltal az alperesi szerződésszegésért való felelősség kizárása feltételeként hiányzik a felperesnek nyújtani szándékozott, szerződésben megjelölt előny, ekként pedig ezen felelősség kizárása jogszabályba ütközik, nevezetesen a régi Ptk. 314. § (2) bekezdésébe, tehát ezen felelősség kizárása semmis.

Mindebből következően az adásvételi szerződés 13. pontjában foglaltak szerinti engedményezés létre nem jötte okán az ezen pontban foglalt kezesi felelősség kizárása szintén nem jöhetett létre, míg ezzel összefüggésben a szerződésszegésért való felelősség kizárása semmiség okán érvénytelen, tehát ezen 13. pont összességében érvénytelen.

Mindezzel együtt a másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság azon álláspontjával is, hogy a fentiektől függetlenül sem tekinthető a szavatossági igény átruházása a szerződésszegésért való felelősség kizárását kompenzáló előnynek. A bírói gyakorlat szerint ezen előnynek konkrétnak és markánsnak kell lennie, ezen feltételnek nem felelhet meg azon helyzet, amelyben a felperesnek egy általa ismeretlen kivitelezővel szemben kell igényét érvényesítenie, fel kell kutatnia, az engedményezésről magának kell értesítenie, azaz az alperessel szembeni közvetlen igényérvényesítés helyett többletfeladatai keletkeznek.

A fentiekben is kifejtettek miatt a másodfokú bíróság nem fogadta el az alperesnek a másodfokú tárgyaláson felhozott érvelését a felperesi jognyilatkozat megtámadása elmaradásáról. Nem kétséges, hogy az adásvételi szerződés teljes bizonyító erejű magánokirat, ugyanakkor a perben a felperes mindvégig állította a 13. pontja érvénytelenségét. Márpedig valamely szerződési kikötés vizsgálata során elsőként azt szükséges értékelni, hogy a megállapodás ténylegesen létrejött-e, ennek megvalósulta esetén semmisségi ok, majd ezt követően esetleges megtámadások miatti érvénytelenség bekövetkezett-e. E vizsgálati szempontok sorrendiséget követnek, márpedig jelen esetben az engedményezés létre nem jötte és ebből következően a szerződésszegésért való felelősség kizárásának semmis mivolta okán került megállapításra az érvénytelenség, a megtámadás kérdése emiatt szóba sem jöhet. Másrészről az 1952. évi III. törvényt (Pp.) 196. § rendelkezéséből is az következik, hogy a teljes bizonyító erejű magánokirattal szemben van helye ellenbizonyításnak, így amennyiben a szerződés aláírásával a felperes el is ismerte a megfelelő előny rendelkezésére bocsátását, ennek hiányát a későbbiekben bizonyíthatja.

A másodfokú bíróság álláspontja okán a továbbiakban nem volt szükséges vizsgálni a felperesnek a régi Ptk. 5. § (1) és (2) bekezdésére vonatkozó hivatkozását, az elsőfokú bíróság sem erre alapította a közbenső ítéletét. Hasonlóan nincs jelentősége a termékfelelősségi szabályoknak a jelen jogkérdés szempontjából, ahogy annak sem, hogy a felperes esetlegesen mely egyéb módon tudná igényét más személyekkel szemben érvényesíteni. Mindez az alperes felelősségét nem érinti.

A kifejtettek következtében tehát a 13. pont érvénytelen rendelkezése figyelmen kívül hagyásával szükséges az adásvételi szerződés teljesítése, felperes annak figyelmen kívül hagyásával érvényesítheti igényét az alperessel szemben.

A másodfokú bíróság mindezek miatt az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alkalmazásával a jogi indokolás pontosításával helybenhagyta.

Az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. § alapján alkalmazandó 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperes javára fellebbezési perköltség megfizetésére. Ennek összegét mérlegeléssel határozta meg a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet alkalmazásával 7.500,- Ft összegű ügyvédi munkadíj figyelembe vételével, amelyet a másodfokú bíróság székhelye és a felperesi jogi képviselő székhelye közötti távolság figyelembe vételével az útiköltség összegével növelt. Alperes fellebbezési perköltségben való marasztalása a 4/2009. (XII.14.) PK vélemény II/1. pontja szerint volt indokolt.

Zalaegerszeg, 2018. január 9.

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit sk. dr. Móritz Krisztián sk.. Vajda Andrea sk. a tanács elnöke előadó bíró bíró