Pf.20620/2011/3 — Pf.20620/2011/3 — Zalaegerszegi Törvényszék

A Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság

2.Pf.20.620/2011/3. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Zala Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság a felperes jogi képviselője neve és címe által képviselt felperes neve felperes lakcíme szám alatti lakos felperesnek, alperes neve alperes címe szám alatti lakos alperes ellen gyermektartásdíj leszállítása iránt indított perében a Nagykanizsai Városi Bíróság 3.P.21.265/2010/8. számú ítélete ellen a felperes 11. számú fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

Í T É L E T E T:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az állam javára külön adóhatósági felhívásra 24.500.- /huszonnégyezer-ötszáz/ Ft feljegyzett fellebbezési illetéket és 15 nap alatt az alperesnek 2.200.- /kettőezer-kettőszáz/ Ft fellebbezési perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes gyermektartásdíj leszállítása iránti keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy az állam javára az adóhatóság külön felhívására fizessen 24.500.-Ft feljegyzett kereseti illetéket. Ítéletének indokolása szerint a felperest az alperes gondozásában lévő 2003. november 21. napján született gyermek neve tartása címén a Nagykanizsai Városi Bíróságon 3.P.20.451/2008. szám alatt folyamatban volt bontóperben a 2008. szeptember 16-án jogerős végzéssel jóváhagyott egyezségben vállalt havi 50.000.-Ft határozott összegű gyermektartásdíj fizetése terheli. A felperes a bontóperi egyezségkötés idején is ugyanazzal a személlyel élt élettársi kapcsolatban, akivel jelenleg is együtt él. A felperes a közelmúltban a gyermektartásdíj leszállítása iránt a körülményei változására hivatkozással már indított pert. A Nagykanizsai Városi Bíróság - a Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság 2010. május 27. napján meghozott 2.Pf.20.588/2010/4. számú ítéletével jogerőre emelt - P.20.564/2009/20. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ehhez képest a felperes rövid idő elteltével ismételten kérte a gyermektartásdíj leszállítását, amelyet az alperes ellenzett. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen a felperes és alperes anyagi, jövedelmi viszonyai vizsgálata alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a

2 felperes életvitele nincs arányban az igazolt jövedelmével és alapos okkal feltételezhető, hogy az általa hivatkozottnál lényegesen magasabb jövedelemmel rendelkezik. Amennyiben azonban megalapozott lenne a felperes jelenlegi jövedelmére hivatkozása, figyelemmel arra, hogy kk. gyermek tartása terheli, valamint sütőipari szakmunkás szakképzettséggel is rendelkezik, mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy a munkaerejét kellő mértékben hasznosítva olyan jövedelemre tegyen szert, amelyből a korábban vállalt tartásdíjfizetési kötelezettségének eleget tud tenni. A döntése során értékelése körébe vonta, hogy a bontóperi egyezségkötéshez képest az alperes életkörülményeiben kedvezőtlen változások következtek be, ráadásul időközben 2010. szeptemberben a gyermek iskolai tanulmányait is megkezdte, így a gyermek szükségletei jelentős mértékben növekedtek. Mindezekre figyelemmel a Csjt. 69. § /1/ bekezdés alapján megalapozatlannak találta a felperes gyermektartásdíj leszállítása iránti keresetét, ezért azt elutasította. A perköltségre vonatkozó rendelkezését a Pp. 78. § /1/ bekezdésére és a 6/1986.(VI.26.) IM.r. 13. § /2/ bekezdésére alapította.

Az elsőfokú bíróság ítéletét a felperes támadta fellebbezéssel, annak megváltoztatását, keresetének történő helytadást, a felperest terhelő gyermektartásdíj mértékének a mindenkori jövedelme 20 %-ára, de alapösszegben havi 16.000.-Ft-ra történő leszállítását és alperesnek perköltségben való marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy az egyezségkötés idején még működő családi vállalkozásban dolgozott és az abból származó jövedelmére figyelemmel vállalta a bontóper során a havi 50.000.-Ft gyermektartásdíjat. A vállalkozás azonban csődbe ment, ezért 2009. márciusában az egyéni vállalkozását megszüntette és 2009. áprilisától a Kft. neve kötött munkaszerződést, amely munkáltató jelenleg is részmunkaidőben foglalkoztatja. Ezen túlmenően a felperesnek alkalmi munkából is van további jövedelme. A vállalkozás által lízingelt gépjárműveket a pénzintézetek lefoglalták és árverezték, míg a felperes tulajdonát képező gépkocsit, valamint zárkerti tulajdoni illetőségét az alperes felé fennálló tartozása miatt árverezték. A felperes életkörülményeiben, jövedelmi viszonyaiban olyan jelentős mértékű változás állot be, amely miatt megalapozottan kérte a tartásdíj leszállítását. Az élettársa tulajdonát képező lakásban szívességi lakáshasználóként lakik. A jelenlegi munkáltatója gépjárművezetői, illetve áruterítői munkakörben foglalkoztatja. Amennyiben teljes munkaidőben történő foglalkoztatására kerülne sor, ez esetben sem tenne szert havi 70.000.-120.000.-Ft-nál magasabb jövedelemre. A munkáltató azonban csak részmunkaidőben foglalkoztatja, így nem azért állapodott meg a munkáltatójával alacsonyabb összegű munkabérben, hogy ezáltal az általa fizetendő gyermektartásdíj összege csökkenjen. Az eljárás során okiratokkal bizonyította a korábbi vállalkozása megszűntét, a részmunkaidőben foglalkoztatását, így valójában vagyontalannak minősül. Megítélésük szerint a bíróságnak nem azt kell vizsgálnia, hogy a felperes élettársa milyen anyagi körülmények között él, illetőleg milyenek a jövedelmi viszonyai, hanem a peres felek életkörülményeiben az egyezségkötés óta bekövetkezett-e olyan jelentős mértékű változás, amely a gyermektartásdíj mértékének megváltoztatását vonja maga után.

3 Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

A fellebbezés nem alapos.

*

A másodfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és egyetért az ügyben elfoglalt jogi álláspontjával.

A felperes a bontóper során a havi jövedelmét kb. 200.000.-Ft-ban jelölte meg, és ehhez képest tett vállalást havi 50.000.-Ft határozott összegű gyermektartásdíjra. Az elsőfokú bíróság által helyesen idézett Csjt. 69. § /1/ bekezdésében foglaltak alapján a Pp. 164. § értelmében a felperest terhelte a körülményváltozás bizonyítása. A felperes jelen per során elismerte, hogy ugyanazzal a személlyel él élettársi kapcsolatban, akihez a bontóper során már elköltözött, de arra hivatkozott, hogy az élelmezésén túl a lakással kapcsolatos rezsikiadások is teljes mértékben élettársát terhelik. Az elsőfokú bíróság a korábbi gyermektartásdíj leszállítása iránti - 2010. május 27. napján meghozott 2.Pf.20.588/2010/4. számú másodfokú jogerős ítélettel befejezett - eljárás során beszerzett környezettanulmány adatait használta fel és az abban foglaltak alapján helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy a környezettanulmány adatai alapján alapos okkal valószínűsíthető, hogy a felperes eltitkolta tényleges jövedelmét. Az elsőfokú eljárás során a felperes arra is hivatkozott, hogy azért nem keresett más munkalehetőséget, mert ha többet keres, azt az APEH tartozás fejében lefoglalják, illetve közölte azt is, hogy nincs motiválva abban, hogy máshol keressen munkát, és csupán a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy alkalmi munkavégzésből is származik jövedelme.

A felperes munkáltatója a felperes részére 2010. februártól kezdődően 1 éves időtartamra havi 17.068.-Ft nettó jövedelmet igazolt, mely még abban az esetben is, ha a munkáltató fizeti a felperes által használt gépjármű és mobiltelefon költségét, továbbá a felperes élettársa biztosít a részére minden rezsi és élelemköltséget, a felperes által alperesnek folyamatosan megfizetett havi 16.000.-Ft gyermektartásdíj mellett valójában csupán havi nettó 1.068.-Ft felperesi jövedelmet feltételez, mely másodfokú bíróság megítélése szerint is életszerűtlen.

A felperes a „valós" jövedelmét havi 17.000.-Ft-ban jelölte meg, továbbá - perbeli nyilatkozata szerint - nem is hajlandó további jövedelemszerző tevékenységet folytatni, holott kk. gyermek tartása terheli, ezen felróható magatartása előnyök szerzésére nem vezethet, ezért a másodfokú bíróság sem látott lehetőséget a fellebbezés teljesítésére, ennélfogva az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését a Pp. 253. § /2/ bekezdése alapján helybenhagyta.

A felperes fellebbezése eredményre nem vezetett, ezért a Pp. 239. § szerint alkalmazandó Pp. 78. § /1/ bekezdése alapján viselni tartozik a 6/1986.(VI.26.) IM.r. 13. § /2/ bekezdés alapján, a rendelet 3. § /1/ bekezdés e./ pontja értelmében feljegyzett fellebbezési illetéket, valamint az alperesnek a fellebbezési eljárással kapcsolatban felmerült útiköltségét, amelyet a másodfokú bíróság mérlegelés útján 2.200.-Ft-ban határozott meg.

, 2011. június 2.

Dr. Polgárné dr. Vártok Irén sk. Dr. Licskay József sk. Dr. Bartalné dr. Mentes Judit sk a tanács elnöke előadó bíró bíró